Isten lelkünket ítéli meg, halálunk óráján, Sátán is lelkünkre pályázik. Léleknek van bármi emberi tulajdonsága?
Living, mi értelme kiforgatni a Szentírást? Nem gondolod, hogy ezzel rendkívül súlyos bűnt követsz el? Például amikor a Rómaiaknak írt levélből idézel, ott Pál nem fizikai halálról ír. Ami egyértelműen ki is derül, ha nem csalárd módon csak egy rövid részt vágsz ki a teljes idézetből. Lássuk az előtte lévő mondatot:
"Hisz tudjuk: a régi embert bennünk azért feszítették meg vele együtt, hogy a bűn teste elpusztuljon, s ne szolgáljunk többé a bűnnek."
Illetve Pál apostol utána írja:
"Ti is úgy tekintsétek tehát magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban."
Csak hogy Isten nem égi életre teremtette az embert, hanem a Föld a rendeltetés helye. A régi ember pedig azt jelenti, hogy, minden dolgot abbahagy, amit addig csinált, és Keresztény életet kezd élni. Ami nem jelenti azt, hogy csak a teste fog meghalni. Ezt a lehetőséget, csak nagyon kevesen kapják meg, egyébként is, akiket más Bibliai részek kicsiny nyájnak neveznek, és Krisztus társkirályai lesznek a Földön túlélők felett.
Sajnos ezeket nem veszed számitásba, nem csak a szöveg környezet a lényeges, hanem a teljes irás.
Mindazon által Az égiek feltámadása, Krisztus második eljövetelével kezdődik, ami sokáig váratott magára, ezért még az égi reménységüek sem azonnal kaptak szellemi testet, hanem halottak voltak.
(1Korintusz 15:50–52) 50 Azt mondom azonban, testvérek, hogy test és vér nem örökölheti Isten királyságát, sem romlottság nem örököl romolhatatlanságot. 51 Most szent titkot mondok el nektek: nem mind fogunk halálalvásba merülni, de mind át fogunk változni, 52 egy pillanat alatt, egy szempillantás alatt, az utolsó trombitaszó idején.. . .
Ez a vers is rávilágit, hogy nem mindenki fog meghalni, hogy az égbe jusson, ezt nevezik elragadtatásnak. Az utolsó trombita ideje pedig Jézus visszatérése, amikor elfoglalja a trónját. Vagy is az utolsó napok kezdetét jelenti, amikor is Jézus az ördögöt a démonaival a Földre veti, hogy az égi királyság, tiszta legyen.
(Máté 6:10) . . .Legyen meg az akaratod, mint az égben, úgy a földön is.
Az égben az akarat megvalósult, a Földre is hamarosan megvalósul, ezt kérjük imában, erre tanitott Jézus imádkozni. Ezért kizárt dolog, hogy az ima ellent mondjon Isten akaratának, és csak az égben élnek majd élőlények.
Kedves előttem szóló. A Biblia vers lábjegyzete:
(Róma 6:23) 23 Mert a bűnért járó fizetség a halál, . . .
A (1Mózes 2:16, 17) . . .. 17 De a jó és rossz tudásának a fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, bizony meghalsz.”
A (Róma 6:7) 7 Mert aki meghalt, azt felmentették a bűne alól. Jegyzetes kiegészités:„annak megbocsátották a bűnét”.
Ennél fogva, ez a fizikai halálra vonatkozik, mert a Biblia összhangban van önmagával.
Vannak versek, amiket több dologra is alkalmazandók. Ilyen pl, ez is. Attól, hogy felhagyott a régi életével, még nem váltja meg a halál bűnétől.
Ezt Jézus halála szavatolhatja, amikor az érvénybe lép.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!