10 éves gyereket beírassak hittanra vagy inkább döntse el ő később, hogy vallásos akar lenni?
Igazából nem akarom ráerőltetni a vallást és tiltani sem akarom. Lehet az lenne jó, ha ő döntené el mit akarna.
Ha valakinek vannak tanácsai akkor az írja le és érveje is meg.
"Illik vele megismertetni azt, ami mellett vagy ellen döntenie kell. Nem attól lesz keresztény valaki, hogy vizes lett babaként vagy épp hittanra jár, hanem attól, mert úgy dönt."
Akkor itasd őt jó sok pálinkával is, kiskorától kezdve, hogy mire majd felnő, addigra ismerje már az alkoholizmust is, és akkor majd el tudja dönteni, hogy akar-e alkoholista lenni vagy sem.
Hívőként azt mondom, hogy nem ezen fog múlni, hogy felnőttként "vallásos akar-e majd lenni" vagy sem.
A hitoktatásnak ugyanis akkor van értelme, ha a gyereket otthon is eszerint nevelik. Ha nem nevelik eszerint, akkor teljesen mindegy, hogy heti 1 órában mit hall. Profán példa, de attól sem lesz hazaszerető magyar, ha heti 1 órában magyar népdalokat énekeltetnek vele. Ellenben, ha azt látja, hogy a szüleinek ez fontos - az az igazi nevelő erő.
Maximum akkor lehet hatással, ha nagyon jó a hitoktató. Kamaszkorban meg elsősorban a közösség lesz az, amin keresztül formálódik, illetve ami meghatározó. Ha ez a közösség történetesen egy kamasz hittancsoport egy nagyon jó lelki vezetővel, akkor az hat rá. Ha nincs ilyen, akkor el fog távolodni az egyháztól.
#22 #23
Nem rosszindulatból,de ti nagyon el vagytok tájolva,ha a tanulást meg az alkoholizmust egy lapont emlegetitek a hittel. A tanulás egy kötelező dolog,az alkoholizmus meg egy undorító szokás,amivel főleg magának,de akár másnak is árthat. Viszont azt,hogy akar-e hinni,azt tényleg neki kell eldöntenie,mint ahogy normális ember a saját szakmáját se erőlteti rá a gyerekre,vagy esetleg a saját be nem teljesedett vágyait,ugye? Na akkor miért is lenne ugyanaz a hittel és a magára és/vagy környezetre káros dologgal kapcsolatban döntést hozni? Reálisabb példát hozzatok már legyetek szívesek.
Én nem tudom a tutit.
Az ami van kötelező anyag a Bibliáról 9.-ben az is tudja vonzani az embert a hit felé. Emlékszem valamelyik vizsgán titokban a Bibliát szerettem volna húzni és most hívő vagyok. Meghallottam egy osztálytársam beszélgetéséből, hogy ő is a Bibliát szeretné kihúzni. Ő meg a hittestvérem lett kb ugyanannyi idő múlva (2 év)
Igazából a szülő feladata a gyerek hitre terelgetése és ez alatt is főként példa adást értek. Az meg a mérleg másik nyelve, hogy a mai gyerekek ateista-materialista világnézeten alapuló tudományos elméleteket tanulnak kötelezően,a mellett elférne bőven ilyesmi hittan is. Bár én nem is emlékszek olyanra, hogy valaha elfogadtam volna az evolúciós elmélet régmúltba kivetitett (évmilliók) tudományos "tényeit".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!