10 éves gyereket beírassak hittanra vagy inkább döntse el ő később, hogy vallásos akar lenni?
Igazából nem akarom ráerőltetni a vallást és tiltani sem akarom. Lehet az lenne jó, ha ő döntené el mit akarna.
Ha valakinek vannak tanácsai akkor az írja le és érveje is meg.
Ha arról van szó, hogy a kötelező erkölcstan és hittan között kell választani, akkor inkább hittan. (Még mindig ez van? Nem vagyok naprakész. Pár éve még ez volt.) Úgy hallottam erkölcstanon lényegében a gyerekek nem csinálnak semmit, hittanon legalább tanulnak is valamit.
Ha viszont pluszba akarod beíratni nem kötelezőből, szerintem akkor is próbáld meg, legfeljebb ha pár alkalom után nem tetszik a gyereknek, kiveszed. A lényeg, hogy ne erőltesd. Ha nem kötelező, akkor 10 évesen már képes eldönteni, hogy akar-e ott lenni vagy sem. Ráadásul ha eleve nem tetszik neki az oktató vagy a közeg, akkor jobb ha nem ül ott, mert úgyse fog figyelni, csak megutálja az egészet. Alapvetően a hittan nem rossz, akármi is legyen a világnézete valakinek, a kereszténységet és a főbb bibliai történeteket illik ismerni. Hiszen a kereszténység hatással volt és van az emberek gondolkodására, a történelemre, az irodalomra, a művészetekre stb. és ezt senki nem vitathatja. De, ha nem tetszik neki, akkor nem kell erőltetni. Otthon, mint szülő is megismertetheted a témával, beszélgethetsz vele róla, vehetsz képes Bibliát stb.
Amúgy szerintem senkiből nem lesz automatikusan hívő attól, hogy hittanórákra jár.
Kérdezd meg
Egyébként akár tanulhat is belőle, akár pedig profitálhat is belőle annyit, hogy amikor irodalomból veszik majd a Bibliát 9.-ben, akkor majd jobban fogja tudni; de az esetlegesen jobb irodalomjegy miatt nem érdemes talán. Szóval menjen, ha kedvetartja; ne te döntsd el a feje fölött, vond be. Nem jó az,ha a szülő a gyermeket teljesen figyelmen kívül hagyva egyszercsak közli, hogy "Beírattalak ide meg oda."
Szerintem írasd be! Ezzel vele is csak jót teszel, hiszen egyre jobban fog kötődni Istenhez. Lesz, amikor csak Ő lesz neki. Nem bántásból mondom, de minden családban vannak összekapások. Én kiskoromban ilyenkor mindig bemásztam az íróasztalom alá, ott egy keresztet simogattam (én ragasztottam az asztal belsejébe, 2 barna ragasztócsík) és kértem Istent, hogy segítsen rajtam. Segített. Segíteni is fog még a legkilátástalanabb helyzetekben is!
De ha beíratod, azért Neked is kéne valami példát mutatni, pl.egy évben min.2-3x misére menni, néha megemlíteni azért Istent/Jézust, esetleg ilyen biblia-szerű könyvet venni neki (van kisgyerekeknek, a hugom nagyon szereti:)), vagy érted, ilyesmik.
Ma este imádkozok értetek<3
Remélem, nem gond, ha gyerekként adtam tanácsot...
További szép estét!
Valóban érdemes megnézni magát a hitoktatót is.
Az alábbi eset egy tatabányai pedofil hitoktatóról szól:
A 41 éves pedofil férfi úgy lett hitoktató, hogy 2005-től 7 évig börtönben ült, mert a 6 éves fiát molesztálta. A hitoktató erkölcsi bizonyítványát nem kéri az iskola, ugyanis az érintett egyház feladata az alkalmasság megvizsgálása.
"
Nem csitul a botrány a molesztálással gyanúsított tatabányai hitoktató körül, aki úgy férkőzhetett általános iskolás gyerekek közelébe, hogy korábban csaknem hét évet töltött börtönben, mert hosszú időn át fajtalankodott hatéves nevelt fiával.
A Bors kiderítette, hogy az oktató ezek után miképp kaphatott engedélyt a tanításra. „Az egyes plébániák plébánosai választják ki azon hitoktatókat, akiket mind szakmai, mind pedig erkölcsi szempontból alkalmasnak találnak az oktatási feladat ellátására. Ahhoz, hogy egy hitoktató a Székesfehérvári Egyházmegye területén hitoktatási tevékenységet végezzen, szükséges még a mindenkori megyéspüspök által kiadott hitoktatási engedély” – közölték az érintett egyházmegyétől. A tatabányai plébános pedig korábban azt mondta, hogy nem tudott B. R. előéletéről.
"
Nem tudom ki hogyan van vele, én plébánosra, vagy plébános által választott hitoktatóra nem bíznám a gyermekeimet. Úgy tűnik nem tudják kiszűrni a halmozottan perverz egyéneket (bu-zi pedofilokat, gyermekpornó fogyasztókat) sem.
"A most 22 éves Róbert a Borsban számolt be először részletesen szörnyű gyermekkoráról. Most azt mondja, reméli, elnyeri méltó büntetését a férfi, és soha nem engedik gyerekek közelébe. Úgy tudjuk, a szakértők már több mint tíz évvel ezelőtt megállapították a későbbi hitoktatóról, hogy személyiségzavaros és veszélyes a társadalomra."
Egy katolikus plébánosnál gyermekpornót találtak:
"az atyát januárban bilincsbe verve vitték el, miután a számítógépén gyermekpornó-videót, valamint a letöltött fotók között csecsemőpornót ábrázoló képet is találtak - volt olyan kép, amin alig egyéves csecsemőkkel fajtalankodtak."
Az a baj, hogy a "hittan" igazából nem a hitről tanít, hanem a hitet veri bele a gyerek fejébe.
Ez azért nem ugyanaz.
Hát.. ez nehéz kérdés, van érvem az igen és a nem mellett is.
Írasd be: mert meg kell adni a lehetőséget, hogy megismerje a hitet. Írtad, hogy jó lenne ha ő döntené majd el mit akar. De mi alapján döntsön, ha nem ismer semmit? Van erről egy jó kis vicc.
Két anyuka beszélget:
-Én nem kereszteltetem meg a gyerekemet, hadd döntse el ő felnőtt korában hogy mit választ.
-Ohh, én pedig nem szólok a gyerekemhez egy szót se, hadd döntse el ő hogy milyen nyelven akar beszélni.
Ne írasd be: fennáll a veszélye, hogy meg fogja utálni a hitet, mert erőltetettnek fogja érezni. Márpedig amit rákényszerítenek az emberre, azt általában utálja.
Illik vele megismertetni azt, ami mellett vagy ellen döntenie kell. Nem attól lesz keresztény valaki, hogy vizes lett babaként vagy épp hittanra jár, hanem attól, mert úgy dönt.
Ahogy dönthet Isten ellen is, szabad akarat van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!