Keresztények, mit gondoltok, összeházasodhat valaki a gyermekével, ha nem létesítenek egymással szexuális kapcsolatot?

"lehetésges létező probléma"

A lehetséges még nem jelenti azt, hogy létező is.

"az el nem hált érvényes házasság a katolikus felfogás szerint felbontható"

A katolikus felfogás szerint házasság nem bontható fel. Az érvénytelenítés azt jelenti, hogy kimondják, (emberi számítás szerint) a házasság eleve létre sem jött.

@ A katolikus felfogás szerint házasság nem bontható fel.

Nem így van. Az elhált házasság nem bontható fel. Az érvényesen megkötött, de nem el nem hált házasság még egyházilag felbontható.

[link]

Szia

Oké, kedves Lucifer, megvitatom veled ezt a fontos kérdést:-)

Véletlenül esik egybe az "én" történetem a kérdéseddel :-)

Amikor a fiam 4-5 éves lehetett, megígértette velem, ha felnől a felesége leszek :-)

Természetesen én megígértem ezt neki.(közben sokszor a karomba zártam, megöleltem, megpusziltam, és biztosítottam a szeretetemről) De ahogyan nőtt, nőtt, ha felhozódott ez a téma, megmosolyogta, és mire felnőtt már el is felejtette. Hát így kötöttünk mi "házasságot" a fiammal sok sok évvel ezelőtt:-)

Bocsi, de te nagyon unatkozhatsz mostanában a kérdéseidet olvasva. nem szeretnélek megbántani, de látod szívesen szórakoztatlak én is :-)

Olvasva a kommenteket amelyeket írtál, olyan dolgokat szeretnél a fárfi-nő kapcsolatába "bele erőltetni", ami természetellenes, akár a pedofília, vagy homoszexualítás.

Miért? mert mi a házaság?: Egy férfi és egy nő férjként és feleségként való életközössége az Isten által lefektetett irányadó mérték szerint. A házasság intézménye Jehova Istentől származik, ő vezette be és hozta létre Édenben. A házasság teremti meg a családi egységet, a családi kört. Alapvetően az volt a házasság célja, hogy általa szaporodjanak az emberi család tagjai, még több emberi teremtmény szülessen. Jehova, a Teremtő megalkotta a férfit és a nőt, majd elrendelte, hogy a házasság szolgáljon megfelelő elrendezésül az emberi faj szaporodására: 1Mó 1:27, 28. Az első férfit és nőt Jehova adta össze az 1Mózes 2:22–24-ben leírtak szerint.

Amiről te kérdezel, az nagyon messze áll ettől....

A házasság elsődleges és legfontosabb célja mindig is az eljövendő generáció megfelelő közösségének és környezetének biztosítása. A gyermekek testi és szellemi fejlődéséhez szükséges, hogy legyen neki étel, biztonság, szerető anya és apa. Ezekből bármelyik hiányzik, akkor az komoly nehézséget jelent a gyermek életében, és sokkal nehezebb lesz neki integrálódnia a társadalomba. Még a válás is rendkívül megviseli a gyermekeket, és oka van annak, hogy ezt nem szorgalmazzák a vallások. Aki nem áll készen arra, hogy a gyermeke érdekében a boldogságát két évtizedre feláldozza, az eleve nem is volt felkészülve a szülői feladatra (nyilván nem a patologikus, erőszakos esetekre gondolok).

Az emberi élet természetes rendje, hogy a gyermek felnővén kiszakad a szülői házból, és saját életet él. Ami ezzel szembe megy az kóros, ezt hívják Ödipusz-szindrómának. A szülők legutolsó feladata a nevelés során az, hogy elveszítik a gyermeküket. A gyermek vendég a szülő életében.

Az Ödipusz-szindrómában a szülő képtelen arra, hogy a gyermekét hagyja felnőni, mélyen belé mélyeszti a karmát, és ez rendkívül káros folyamat. Felnőtt ember helyett egy öregedő gyermek marad, ami egy tragikus látvány. Ez a kép mélyen benne van ez emberi kollektív tudattalanban, a gyermekét elemésztő szülő képe a mítoszokban. (Ld Chichiro Szellemországban a boszorkány az óriás csecsemővel, vagy Csipkerózsikában Maleficent). Ahogy a klinikai pszichoterapeuták tapasztalata mutatja, az apakomplexusos esetek legyakrabban úgy kezdődnek, hogy "az apám erőszakos volt/vert/megerőszakolt/kegyetlenkedett/elnyomott", míg az anyakomplexusok úgy, hogy "az anyám mindent megtett értem".

Ezért mindenképp helytelennek gondolom, hogy a szülő gyermek kapcsolat a gyermek felnőtt korára nemhogy elenged, de szorosabbra fűződik. Ez a zsarnokság mellett az emberi psziché egyik legősibb elfajzása.

talán még ennyit:

„A férfi elhagyja majd apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, s ketten lesznek egy testté” 1Mózes 2:24.

1Mózes 2:24-ben minden benne van. Én még ezt tenném hozzá, ehhez az egész témához:

1Kor 7:3-5 "A férj teljesítse kötelességét felesége iránt, hasonlóan a feleség is a férje iránt. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. Ne fosszátok meg magatokat egymástól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni." Nekem rögtön ez a szakasz ugrott be. Egyáltalán miről is beszélgetünk? Összeházasodik, a gyerekével, de nem létesítenek szexuális kapcsolatot? Na, hagyjuk már... Akkor elve minek veszi el? Miért nem lehet, simán csak a gyereke? Mert szerelmes belé? Akkor vágyat is érez iránta... Ebben az esetben, pedig: "Ha valaki asszonyra tekint gonosz kívánság okáért, immár paráználkodott az ő szívében” (Mt 5,28) Szerintem teljesen egyértelmű, hogy a szülő-gyerek házasság sehogy sem védhető.

Egy másik szakasz:

1Kor 5:1 "Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő: hogy tudniillik valaki apjának feleségével él."

Egyházi törvénykönyv, 1091. kánon:

Egyeneságú vérrokonság esetében a házasság érvénytelen az összes akár törvényes, akár természetes felmenő és lemenő rokonok között.

–2. §. Oldalágon érvénytelen egészen a negyedik fokig bezárólag.

–3. §. A vérrokonság akadálya nem többszöröződik.

–4. §. Sohasem szabad a házasságot megengedni, ha az iránt merül fel bármilyen kétség, hogy

a felek nem vérrokonok-e egyenes ágon bármelyik fokon vagy az oldalág második fokán.

Sőt a 1094. kánon értelmében az örökbefogadásból létrejött rokoni kapcsolat is kizáró ok, tehát a nevelőszülő sem házasodhat az örökbefogadott gyerekével.

A kánonjog házassági definíciója alapján elég beteg dolog lenne, ha az egyházjog lehetővé tenné a szülő-gyermek házasságot:

A házasság a férfi és a nő az egész élet olyan

közösségét hozza létre egymással, amely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul.

Magyarán, ha a szülő együtt él a gyerekével azt nem lehet házasságnak hívni. A házassági szándék alapjai hiányoznak egy ilyen kapcsolatból, ha egyik részről megvan (értsd: gyereket akar a másiktól) az pedig kimeríti az aberráció kategóriáját.