Jehova tanúi, férjek! Imádkoztok együtt a feleségetekkel?
"Amikor bemásolod az őrtorony borzalmait, akkor el is olvasod az igéket"
Már neharagudj, de nem az Őrtoronyból másoltam, hanem a saját szavaimat írtam, és a Bibliából idéztem.
S amikor kutatok, vagy tanulok, mindegyik Biblia verset kikeresem, a lábjegyzetekkel, és a háttér információkkal együtt, amit még más egyházak és felekezetekhez tartozók is kommentálnak. Hidd el alapos vagyok, nem felületes.
#40
Mi alapján döntöd el, hogy egy szó nagybetűs vagy kisbetűs? Vagy random írod egyiket így, másikat úgy? Például a férjet nagybetűvel írtad, holott semmi se indokolja, sőt nyelvtan szerint teljesen helytelen. A feleséget kisbetűvel írod, mellőzve minden következetességet.
Ábrahám esetében az úr szót nagybetűvel írod, amúgy teljesen helytelenül, mert az Úr egyedül Istenre utal.
Amikor az "Ő" névmással az asszonyra utalsz, szintén nagybetűvel írod. Az "Ilyen" kifejezésnél pedig teljes mértékben elvesztettem a fonalat.
41: ha az lennél, akkor be tudnád másolni azt az igét, ami azt írja, hogy a feleség nem imádkozhat a férje jelenlétében.
Amúgy pedig elég használni a google-t, hogy lássam, az ördögtorony szemétrevaló weboldalán is elérhető az állítólagos saját szavas hamis tan.
"Hogy némely helyeken ezt nem a Biblia alapján alkalmazzák, és a Nőket elnyomják, sajnos rossz értelmet kapott ez az elrendezés, s ebből van több."
Mint pl. Jehova tanúinál? Hiszen nem imádkozhatsz Istenhez a férjed jelenlétében. És ezt nem Isten tiltja hanem emberek. Ez nem elrendezés Istentől. Ilyen nincs. Olyan van hogy nő ne tanítson! De hogy nem imádkozhat olyan nincs. A főség nem az imádkozásra vonatkozik. Cselekedetek 1:14
"S nem érezték elnyomva magukat."
Csak a saját nevedben beszélj és ne másokéban. Vagy te esetleg mindenki életébe belelátsz?
"Válaszoltam, lehet, hogy elsiklottál felette."
Nem siklottam el felette. Csak épp nagy sokára válaszoltál és a válaszod nem az első kommentedben volt. Pedig az lett volna a logikus.
"Isten családjában elrendezések vannak, amit Hierarhiának, illetve teokratikus elrendezésnek nevezünk."
Nem tudtam hogy ima hierarchia is van!
"Mindenkinek meg van a szerepe a feladata, és ez így volt kezdetben is, és Jehova nem is gondolta másként, a jövőben, Krisztus királyságában sem."
Igen ez így van és ezt nem is vontam kétségbe!
"Ami a Férfi feladata, azt csak akkor teheti egy Nő, ha olyan körülmények adódnak, és ilyenkor kell a fejet bekötni."
kérlek írd le hogy a Biblia hol fejti ki ezeket a körülményeket az imádkozással kapcsolatban! Mert ez érdekel de nagyon! Mivel én csak annyit olvastam hogy a nők imádkozás közben a fejüket fedjék be. De nem olvastam mást. Tehát hol találom a többit?
"Ezért is van, hogy soha nem lehettek Női tanítók, léviták, papok, stb."
De női próféták voltak. És azok a nők akik próféták voltak semmiben sem különböztették meg őket a férfi prófétáktól.
De van még más érdekesség is!
Bírák 4:4 Ebben az időben Debóra prófétanő, Lappídót felesége volt a bíró Izráelben.
Nem csak prófétanő de még bíró is Izraelben. Pedig van férje! De ott van még Hulda prófétanő aki szinté férjezett. Ja igen és Hulda egy időben volt próféta Jeremiással!
Az Újszövetségben is vannak prófétanők Fülöp evangélista lányai! Ők viszont hajadonok de ott az apjuk!
Mi tiltja azt hogy egy nő imádkozzon a férjével?
"Jehova így rendezte, így kérte. Ezért. Ha ez neked nem elegendő, tegyél belátásod szerint."
Nem erről van szó!
Hanem erről: ApCsel 1:14 Ezek mindnyájan egy szívvellélekkel, kitartóan imádkoztak az asszonyokkal és Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt.
"A Biblia versek pedig bizony ezt erősítik. Csak azok írnak ellene akik lázadoznak. A lelkiismeretem tiszta, igyekszem edzetten tartani."
De melyek azok amik kimondják hogy nő nem imádkozhat a férje jelenlétében?
Hogyan állíthatod azt hogy ilyen van amikor nem tudsz egyet sem mutatni?
"S ebben kezdtem el nevelni, az már más téma, hogy neki a vadvilág erkölcstelensége tetszik, és azt választotta."
Kívánom hogy szólítsa meg őt Jézus Krisztus a mi Urunk és ő hallgasson a hívó szóra!
"S amikor kutatok, vagy tanulok, mindegyik Biblia verset kikeresem, a lábjegyzetekkel, és a háttér információkkal együtt, amit még más egyházak és felekezetekhez tartozók is kommentálnak. Hidd el alapos vagyok, nem felületes."
De ez valahogy mégsem akar a felszínre jönni! Az alaposságod!
Sziasztok
Igazat megvallva nem olvastam végig a válaszokat csak az első oldalt.
Ám nem értem a vitátokat, met egy feleség imádkozhat a férje jelenlétében csak kendőt kell viselnie - ezt a biblia részt már idézték.
És egy anya imádkozhat a megkeresztelt fia jelenlétében csak kendőt kell viselnie.
Itt találtam:
"Isten családjában elrendezések vannak, amit Hierarhiának, illetve teokratikus elrendezésnek nevezünk."
Ne haragudj, de ez annyira emberi gondolkodás, nem Isten szerint való. Isten előtt nincs magasabb és alacsonyabb rendű, ő minden teremtményét egyformán szereti. :)
"Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban."
(Galata 3:28)
"Ám nem értem a vitátokat, met egy feleség imádkozhat a férje jelenlétében csak kendőt kell viselnie - ezt a biblia részt már idézték."
Akkor elmagyarázom!
Először is egy nő válaszolt a kérdésemre. Igaz hogy sokáig tartott mire lényegi választ adott de sikerült.
A hölgy kijelentése szerint idézem: "Az Asszony a Férje jelenlétében nem imátkozik." (29. komment)
Igen idézték azt a részt, csakhogy ez a hölgy nem aszerint nyilatkozott. Te pedig nem olvastad el az összes választ! Talán ebből fakad hogy nem érted.
Jehova tanúja hölgy!
"Már neharagudj, de nem az Őrtoronyból másoltam, hanem a saját szavaimat írtam..."
Megdöbbenve tapasztaltam hogy ezen állításod nem állja meg a helyét!
Itt a bizonyíték erre!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!