Kedves ateisták! Hozzátok szól a kérdésem (lent)?

Én úgy látom, hogy bár az ateistákat kellett ma eltalálni, mégis a többi rovat marad vitapartnerek nélkül, mert ez a fránya vallás még a maszturbációval is úgy hozakodik elő, hogy hiányolja mellőle a partnert. Valóban igaz, ez az egy bajom van nekem is a maszturbációval és a vallással is, hogy iszonyú sok magányos ember van közöttük, és nagyon sok megbélyegzett ember ücsörög a templomban miközben mormolja az imát, és nem túl nagy kegy, hogy vannak ateisták, akik ugyan lelkesen elolvassák a vitafórumokat és ugyanúgy egyedül vannak a hitetlenségükkel, mint sokan a hitükkel. Lehet azonban azon vitatkozni, valóban, hogy az ateisták mennyire tartogatnak egymásnak kapaszkodókat és a vallásos ember hite, mennyire tartogat életigenlő összetartozást, még akkor is, ha az csak egy szellemi és nem testi mivoltában visszatükröződő identitástudatot eredményez is. A vallás az közösségi erőt feltételez, az ateizmus nincs ugyan ellene, de abban szeretne hinni, hogy van valami konkrétabb emberi tényező, összetartó erő annál, mint, hogy egy hatalmasabb és megfoghatatlanabb erő, amit bizonyos értelemben érzékelünk uralkodik az embereken, és a túlélésben reagálva rá, az ember arra van utalva, hogy elhiszi a létezését, különben éhen halna, vagy egyedül maradna, vagy átlényegülne az emberi minőségeiben, ha nem így cselekednék. Azt hiszem, hogy a hit - bármily tudományosan magyarázzuk is, - a létünk, a létezésünk és annak hiábavalósága vagy eredményessége tapasztalataiban bontakozik ki. Ha az ember vallásos létére boldog, és ugyanabban az életminőségében vallásos létére boldogabb, mint amikor hitetlen a vallási nézeteket illetően, nevezhetjük a hitét eredményesnek. De ezt a vizsgálati szakaszt, ahhoz alá kell támasztani tényekkel, hogy egy adott lerombolt élethelyzetben, háborúban, vagy nagyobb veszteségeknél ki volt az, aki boldogabban, vagy eseményekkel telibben, vagy kilátásosabban tudta az életét szemlélgetni, a vallásos, vagy a racionálisabban gondolkodó egyéb dolgokban hívő ember. egy beszélgető partnere biztos akadhatna annak is, aki a templomba nem tudna elmenni, mert fáj a bokája, vagy túl kicsi a bicepsze, hogy összeillessze a két kezét hozzá, hogy istenhez fohászkodjék, de mi van akkor, ha tudományosan és fantasztikus módokon is ugyanazokhoz a tapasztalati értékekhez jutunk, mint a vallásos emberek: ergó sehová, vagy valahová. A filozófiai gondolkodás eredményeképpen, amikor azon morfondírozik valaki, hogy létezik fatalizmus, vagy nem létezik, vagy humánum, vagy tapasztalat, vagy ilyesmi, szellem és ideatan, avagy létezik egyáltalán a tudaton és a szellemen kívül még valami más, összetartó erő, vagy maga az egzisztencia, mint megteremtett erő, hol veszíti érvényét, ezekre a tudomány is más és más aspektusokból felel, de a vallásnak nem csak a filozófiai szellemi utazások, hanem a biológiai és genetikai, valamint fizikai, természettudományok is ellent mondanak, ahogy időnként a társadalomtudományok is gyakran rácáfolnak sokunk hitére, ha egy társadalomban az ember ilyen, vagy olyan módon megbetegedik, de valószínű, hogy a vallásnak és a valláshoz értősségnek, és a monumentális szakrális helyeknek lehet valami erősebb vonulata, személyes élménybázisa, különben tényleg csak akkor találna oda az ember, ha egészen elveszett, vagy kiúttalan, ez már a vallásos vezetők dolga, hogy hogyan értelmezik, mi attól még, majd vitatkozhatunk róla egészen biztosan