Vannak olyanok akiknek szimpatikusak Jehova tanúi, de néhány dolgot nem tudnak elfogadni és ezért nem lesznek csatlakoznak hozzájuk?
Wolfgang Capito orvostudományt, jogot és teológiát tanult,
Jan Rostworowski, közismert jezsuita teológus
N. F. S. Grundtvig teológus
#11
Most teljesen őszintén kérdezem, szórakozol velem?
Wolfgang Capito - valóban jogot, orvostudományt és teológiát tanult, de 1541-ben meghalt. Mikor is alapították a jehovás szektát?
Jan Rostworowski - közismertnek nem mondanám, de valóban jezsuita atya volt, viszont élete végéig az is maradt. A háború utáni éveiben is jezsuita, illetve más katolikus kiadványokon dolgozott.
N. F. S. Grundtvig - róla viszonylag keveset találtam, de az alapján evangélikus lelkész, később evangélikus püspök volt, ezen kívül rengeteg himnusz szerzője. Nem említették, hogy jehovássá vált. Nehéz lett volna mondjuk, mert mire megalakult a szervezetetek, addigra már meghalt.
#12
Felisa és Araceli Fernández apácák voltak. Lucia Moussanett és Isolina Lamela szintén. Polikarposz Kinigopulosz teológiatanár. Fenn van a honlapunkon a történetük.
#13
Legalább a másik jehovás ellenőrizhető neveket hozott, igaz mint rámutattam, mind a 3 kamu volt. Lehet azt gondolta, hogy egyszerűen elfogadom és nem nézek utána, hát rákerestem.
Az általad hozott nevek pedig nem találhatóak meg sehol, kivéve persze oldalatokat. Ami már eleve valószínűsít valamit. Mindegy, túltettem magam ezen és beleolvastam az egyik apáca beszámolójába. Például egy kilépő apácának nem kell aláírnia egy papírt, hogy megy a sátánt szolgálni. Ha apáca lett volna valóban, tisztában lenne azzal, hogy Máriát nem imádják az apácák, csak egyedül Istent. Meg még sorolhatnám az ezekhez hasonló bakikat a történetben.
Szia!
Természetesen szimpatikusak Jehova tanúi, én ugyanúgy testvéreimnek tekintem őket, mint bármelyik másik felekezetbe járó Krisztus követő embert.
Amiért nem csatlakoznék hozzájuk:
1. Laikus hívők, nem fektetnek hangsúlyt arra, hogy a tanítóik teológiailag képzett emberek legyenek, nem ismerik a bibliai héber és görög nyelveket, a Bibliafordításuk is nélkülözi ezek ismeretét, mint ahogyan a történelem ismeretét is. Csak a saját irodalmuknak hisznek. Persze idézik pl. a Britannica Encyklopédiát, de csak azokat a részeket, amik alátámasztják a nézeteiket. 2. Történelmi ismereteik tragikusak, főként a az Új babiloni birodalommal és Jeruzsálem pusztulásával kapcsolatosan, itt több mint 20 évet tévednek, amit nem hajlandóak elismerni mert azzal bukna az 1914-es dátum. Próbálják ezt a Szentírásra hivatkozva a 70 éves fogság időszakára utalva alátámasztani, de nem veszik figyelembe még a zsidók számításait sem, noha azok azért a saját történelmüket csak jobban ismerik... :-)
3. Dogmatikailag is elég gyenge tanításaik vannak. Tagadják az Úr Jézus Krisztus Isten voltát, tekintve, hogy csak 1 Isten van és ez az Atya, az Úr Jézus Krisztus szerintük csak egy teremtmény, aki rangban az Atya alatt áll. A Szentlelket "tevékeny erőnek" tartják. Természetesen itt sem ismerik a héber nyelvet, és gondolkodásmódot illetve a bibliai görög nyelvet sem, ezért vonnak le sok igéből téves következtetést.
4. Az egyház felépítése hatalmi elvű, igen erős rangbeli különbségek vannak hívő és hívő közt, van a mindenek felett álló "János osztály" aki a mennybe kerül, az összes többi ember kénytelen az újjáteremtett földdel megelégedni.
5. Szelektíven kezelik azt is,hogy mit kell szó szerint és mit kell jelképesen érteni. Sajnos ez a prófécia magyarázataiknál is megjelenik. Nem konzekvens és nem logikus. Én becsülettel végigolvastam pl. a Jelenések nagyszerű csúcspontja közel című kiadványt, nagyon gyenge magyarázatok vannak benne. Pl. Jézus a pusztító angyal...stb.
6. Nem tekintik az elmúlt 2 évezred híveit hitvalló elődeiknek, nem tisztelik a reformáció értékeit, minden tanításukat új alapokon kezelik, sőt kifejezetten törekednek arra, hogy mindenben újat hozzanak.
7. Kirekesztő közösség. Bár vannak tagok akikkel lehet jókat beszélgetni, de azt vallják, hogy csak azok üdvözülnek, akik az ő tanaikat vallják. Tehát mikor beszélgetsz velük mindenképpen meg akarnak téríteni.
8. Nekem volt kolléganőm aki tanú volt. Semmilyen közösségi programon nem vett részt, mondjuk ki: antiszociális volt. Ez a fajta elszigetelődés számomra taszító.
Ami szimpatikus: összetartó közösség, komoly energiát fektetnek a misszióra, ebben azért lehet tőlük tanulni. Mindamellett nagyobb a füstje mint a lángja. Mi itt Magyarországon azt érzékeljük, hogy milyen hatékony missziót folytatnak, azonban világszinten csak kb. 8 millióan vannak, éves szinten 100-300 ezres növekedéssel. Csak összehasonlításképpen: az adventisták több mint 20 millióan vannak éves szinten kb. 1 milliós növekedéssel...
Üdv. Péter
3. válaszoló!
Nagyon jót nevettem azon amit írtál. :D
Igen a kérdés arra vonatkozik aki NEM csatlakozott csak erősen szimpatizál Jehova tanúival. Egy másik kérdésem kapcsán merült fel ez a kérdés!
4. válaszoló!
Köszönöm a részletes kifejtést. Igen az is érdekel hogy mi az amit nem tudnak elfogadni.
2. válaszoló!
Nem az a kérdés hogy kik vannak a soraitok között. Más egyházak tagjai között is vannak ilyen emberek! Sőt még tudósok is vannak. Pl. egy nyugdíjas NASA mérnők aki anno részt vett az Apollo programban! De nem kanyarodnék el a témától.
"Ez nem így van. Mivel maga Isten szava arról tájékoztat, hogy egy nyáj lesz egy pásztorral, akik nem hagynak fel egybegyűlésükkel."
"Szülinapos" barátom kissé eltért a témától. Mivel a kérdésem nem erről szól és nem is kifejezetten Jehova tanúinak. De legyen térjünk el a témától, mert kíváncsi lettem.
Azt írod hogy "egy nyáj lesz" tehát még akkor nincs egy nyáj.
"Hogyan lehetne egymást támogatni buzdítani, ha a juhok nem is ismerik egymást? s milyen vezetés alatt él az elkóborolt juhocska, ha Jézus kijelölte a gyülekezetet, mivel Ő a gyülekezet feje."
És honnét veszed azt hogy Jézus nem pontosan odaküldte a juhocskáját ahová akarta? Jehova tanúinak nagyon sokszor voltak téves elképzelései. Nem lehet hogy neked most téves elképzelésed van? Vagy úgy gondolod hogy a gyülekezetek feje az nem tevékenykedik hanem csak vár ölbe tett kézzel?
"A nyáj tagjai pedig nem szanaszét vannak, hanem egy csoportban, egységesen. Pál figyelmeztet, hogy ne hagyjanak fel sz összejövetelek látogatásával, mivel az a nap közeleg."
Más egyházak tagjai is összegyűlnek és nem hagynak fel ezzel. Ha így lenne akkor már megszűnt volna az a közösség! Ez logikus!
Mi támasztja alá azt hogy egy nyájban vannak?
A búzáról (Máté 13:24-30) szóló példázat megenged olyan következtetést, hogy a helyeseltek nem kigyűjtve, hanem szétszórtan a hamisak közt lesznek az ítéletkor?
Az etióp kincstárnok hogyan gyűlt egybe a nyáj tagjaival? (ApCsel 8:27)
Vagy hogyan tudod egységbe hozni ezzel a kijelentéssel Márk 9:38-41-et?
Kedves Péter.
Jehovát soha nem érdekelték a számok.
Ezt ha valaki, Te tudhatod, hiszen ismered az írásokat.
Jézus soha nem mondta, hogy sokan lesznek, Sőt pontosan azt írja, hogy kevesen.
Azoknak szoktam ezzel érvelni, akik a népszerűségre és a számadatokra hivatkoznak. A Keresztény élet nem népszerű Sátán világában, ezért is vannak kevesen.
" Dogmatikailag is elég gyenge tanításaik vannak. Tagadják az Úr Jézus Krisztus Isten voltát, tekintve, hogy csak 1 Isten van és ez az Atya, az Úr Jézus Krisztus szerintük csak egy teremtmény, aki rangban az Atya alatt áll. A Szentlelket "tevékeny erőnek" tartják. Természetesen itt sem ismerik a héber nyelvet, és gondolkodásmódot illetve a bibliai görög nyelvet sem, ezért vonnak le sok igéből téves következtetést."
Péter, semmit nem igazolsz a Bibliából, csak szubjektív kiselőadást tartasz. Kaptál igen komoly bizonyítékokat a háromság hamisságáról, pl. itt van ez alább, és neked semmit nem jelentenek, még mndíg a magadét fújod. Komolytalan az egész fellépésed, de ezt magad is tudod!
Két dolog: 1. Az lesz Jt, aki összeveti a teljes Szentírást azzal, amit talál a világ vallási piacán, világvallásokat és a keresztény felekezeteket, majd a kutatásai alapján rájön, hogy a Jt tanításai állnak a legközelebb a Biblia tanításaihoz, valójában üdvösségből kizáró tévtanításaik nincsenek. Tévedések mindenhol lehetségesek, de a kereszténység lényege Krisztus valóságos Istensége, ami az Atyának kijáró imádat megosztása, vagyis BÁLVÁNYIMÁDÁS!
A háromsággal bukik a kereszténység 98 %a.
Az Unitáriusok támadják a Biblia szavahihetőségét és szerintük más megváltót is küldött Isten nem csak Jézust!
A Krisztadelfiánok szerint Ördög nem létezik, Jézus magát kísértette meg. /Bár a Háromságot tagadják/.Az Isten gyülekezetei mint az adventisták szombatünneplőek, szerintük külön van Mózes törvényétől a tízparancsolat, holott pl. Malakiás 4:4-ben ez van:
"Emlékezzetek meg Mózesnek, az én szolgámnak törvényéről, amelyet rendeltem ő általa a Hóreben, az egész Izraelnek rendelésekül és ítéletekül."
Itt Isten nem választja külön a tizet a többitől, mindet számon kéri, a teljes egészet!
"És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, amelyet én ma adok elétek?!" (5Móz 4:8)
Pál mondja Gal 5:3-ban:
"Bizonyságot teszek pedig ismét minden embernek, aki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani"
Vagyis ha valaki üdvösségi kérdést csinál egy mózesi törvényből, legyen az körülmetélkedés, vagy 24 órás szombat, tehát azt állítja, ennek megtartása nélkül nincs keresztény üdvösség, annak az egész mózesi törvényt hiánytalanul meg kell tartania, /10+600/, de erre senki nem képes, ezért volt mindenki a mózesi törvény átka alatt, ezért szabadított meg Krisztus mindenkit a törvény átkától, azzal, hohgy életét áldozta értünk.
"Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén értünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ" (Gal 3:13)
Tehát a szombatünneplők visszamentek a törvény átka alá,
az imádatot pedig nem lehet megosztani, hanem csak az Atyát imádjuk a J. Krisztus által.
"Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, akinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő." (2Móz 34:14)
"Ti azt imádjátok, amit nem ismertek; mi azt imádjuk, amit ismerünk: mert az üdvösség a zsidók közül támadt. De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják." (Ján 4:23-24)
Az Isten öröktől fogva mindörökké szellem, soha nem válik testté, ezt pontosan a testben lévő Jézus mondta Istenről. Most olvasta, aki olvasta a Ján 4:23-24-et.
Ebből eleve következik, hogy csak az Atyához imádkozunk: "Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved" (Nt 6:9), és nem imádkozunk szentháromság-istenhez, nem imádkozunk Jézushoz, a szentantalhoz, a szűzanyához, stb. ha megértettük, mit tanít Jézus. Ha nem akarjuk megérteni, akkor nem fogadjuk el a Mt 6:9 tanítását.
Aztán senki ne keressen egymásnak ellentmondó szövegeket a Bibliában, hogy igaz Isten az Atya, de isten a fiú is, (Pl. Ján 1:1), mert az Isten magának soha sehol a Bibliában nem mond ellent. A Jézus istensége azt jelenti, hogy isteni /minőség/, de nem Ő a Biblia Legfelségesebb Istene /a minőség standardja/. A háromságban a Jézus istenségét keverik az Atya egyedül igaz Isten voltával, ami kiforgatása a teljes Szentírásnak! De már ott fel lehet fogni a különbséget, hogy Isten eleve halhatatlan és láthatatlan, viszont Jézus halandó volt és látni lehetett.
Jézus közbenjáró Isten és az emberek között! „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus”. (1Tim 2:5)
Hogy pedig valakinek nem tetszik a Jt vallásának tanítása vagy gyakorlata, mindenkinek a maga felelőssége, hogy mit csinál, marad ateista, buddhista, muszlim, katolikus vagy adventista, akármi, ha nem követi Jézust az Atya imádásában, és azt nem a Biblia alapján teszi, az az üdvösségébe kerülhet.
Jézus a földön az Atyát imádta, mint a zsidó nemzet egy tagja:" mi azt imádjuk, amit ismerünk: mert az üdvösség a zsidók közül támadt" (Jn 4:22)
Jézus azt mondta: "MI"! Tehát ő is. És nem imádunk szentháromság-egy Istent, ami az apostolok halála után kifejlődött hitehagyásnak a legelső egyházi dogmája, amely a korabeli görög filozófia alapján született hitehagyott teológusok részéről, akik a Jézus tanítását Istenről levegőnek nézték.
Vannak Jt-nak téves nézeteik, sokat ki is javítottak, de mégiscsak az univerzum Legfelségesebb Istenét imádják a Jézus Krisztus által, és ez tökéletes imádat. A kereszténység pedig megveti Isten nevét, a JHVH-t, különösen a katolicizmus, és az imádatot a saját filozófiájuk alapján gyakorolják. Ami teljesen hamis, az egylényegűség önkényessége:
Azt nem tudom, hogy lehet igaz imádatot gyakorolni, Jézust követni az imádatban a Jt-in kívül, mert vagy hamis vallásba és hamis tanokba keresztelkedsz meg a kereszténységben, vagy sehová nem kívánsz tartozni, magánzó leszel. Csakhogy a Dániel 12:1 szerint egy népért fog felkelni Mihály, és Jézus és az apostolok egy USZ-i népben gondolkodtak, nem magányos emberekben, magányos Krisztus követőkben.
" Aki önmagát adta mi értünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt" (Titusz 2:14)
Hogy valaki ne tartozzon Isten népéhez, ennek nagyon komoly okának kell lennie, hogy Isten elfogadja. Azért van a hirdetés az egész világon, hogy mindeki halljon a megváltásról, akit csak el lehet érni.
Pl. Prince, egy ismert zenész Jt. volt, /meghalt/, de valamit csak megértett az írásokból, hogy azzá lett.
Végezetül, lehet hogy lesz hiba a feleségemben, és nem lesz a világ legtökéletesebb nője, de teljesen meg fog felelni annak a mértéknek, amelyet Isten egy nőtől elvár, hogy Őt megismerje, az útmutatása szerint éljen és a férjét ugyanezért szeresse. Nem ismerek olyan egyházat, felekezetet vagy emberi csoportosulást, amelyiknek nagyobb igyekezete, ragaszkodása, és a bibliai tanításokhoz történő illeszkedése volna, mint a Jt-nak. Hozzáteszem, a hibái ellenére.
Viszont a hibáit Isten maga fogja megítélni, és azokkal együtt őket /az őszinte indítékúakat/ elfogadni, vagy nem.
Hogy itt a társadalomban ki miért milyen alapon, milyen emberi nézetek vagy szokások vagy egyéni indítékok alapján kritizálják őket, abszolút nincsen jelentősége. Mert ha az illető véleménye alapjaiban eltér az Isten nézetétől, akkor a kritikus melléfogott, és bakot lőtt az üdvösség szempontjából.
Ha valakinek nem erről szól az élete, évek-évtizedek óta nem kutatja a Bibliát és mégis szubjektív véleményt mond, ráadásul elmarasztalót, könnyen lehet, hogy maga alatt vágja a fát, ugyanis ez is le van írva:
"De mondom nektek: Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédeidből ismertetel igaznak, és a te beszédeidből ismertetel hamisnak." (Mt 12:36-37)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!