Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hol írják le az Újszövetségben...

Hol írják le az Újszövetségben, hogy Isten a zsidóknak hirdette az igét, majd a barbároknak, és az idők alkonyán újból a zsidóknak?

Figyelt kérdés
És ez mit jelent? Köze van ahhoz a két apostolhoz, akik hirdetik az igét, de a fenevad megöli őket?
2018. máj. 9. 21:27
 1/9 anonim ***** válasza:

Ilyet nem ír...


Helyette azt írja:

"Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, s aki – mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével –, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban."


Tehát Isten a próféták által először a zsidókhoz szólt, majd Fia által mindenkihez.

2018. máj. 9. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
De úgy tudom, hogy az utolsó időkben lesz majd két próféta is.
2018. máj. 9. 21:51
 3/9 anonim ***** válasza:

Utolsó idők?


Ezek szerint hiába idéztem, el sem olvastad. Minek is töröm magam...


"végső napokban pedig Fia által szólt"


Magyarul Krisztus megtestesülése óta az utolsó időket éljük. Nem én mondom, a Szentírás írja.

2018. máj. 9. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
De én az utolsó idők végéről beszélek. Amikor jön két próféta.
2018. máj. 9. 21:56
 5/9 A kérdező kommentje:
Bárcsak jobban ismerném az Újszövetséget :( Akkor most pontosan tudnék idézni belőle.
2018. máj. 9. 21:56
 6/9 anonim ***** válasza:

Tehát a végső és az utolsó szavak nem egymás szinonímái szerinted. Az a baj, hogy egyáltalán nem ismered a Szentírást és úgy próbálsz hülyeségeket belemagyarázni.


Javaslom előbb olvasd el, esetleg nézd meg miként értették az ókeresztények, utána sok mindent jobban és tisztábban fogsz látni.


A két tanú vagy más fordításokban a két próféta teljesen más, sok köze nincs a kérdésedhez.


Ha protestáns vagy, akkor javaslom olvasd el a protestáns értelmezést:

[link]


Ha katolikus, akkor nézd meg mit ír lábjegyzetben a Szentírásod. De segítek, ott Mózest és Illést írják, illetve az Egyház Tanítóhivatalát, tanúságtételét szimbolizálja.

2018. máj. 9. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
50%

Nem Isten, hanem a Fia, mint Isten szövetség követe, aki szerette volna, ha a választottak vissza térnek a helyes és tiszta imádathoz.

Adni szeretett volna neki, egy utolsó esélyt, hiszen sokszor eltértek tőle, és szándékosan rosszat tettek.

Ám azzal, hogy megölték a megváltót, nem ismerve fel a küldöttet, Jehova végleg szakított velük, mint néppel, nemzettel.


Ezt maga Jézus határozottan elmondta, és a tanítványainak is először Izrael népén belül kellett menniük.

(Máté 15:24) 24 Ezt válaszolta: „Én nem küldettem másokhoz, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.”


(Máté 10:5, 6) 5 Ezt a tizenkettőt küldte el Jézus, és a következő utasításokat adta nekik: „A nemzetek útjára ne térjetek, és szamáriai városba ne menjetek be, 6 hanem inkább újra meg újra Izrael házának elveszett juhaihoz menjetek. . .



(Máté 21:43) 43 Ezért mondom nektek, hogy az Isten királyságát elveszik tőletek, és olyan nemzetnek adják, amely megtermi gyümölcseit.


Ennél fogva, a prozeliták, vagy is a más nemzetekből valók, de Izrael Istenét elismerőknek nyitotta meg az utat, majd minden nemzetből valók élvezhették azt a kiváltságot, hogy Isten igaz imádatát gyakorolhatják, és megismerjék.


Mint nemzetnek soha nem fog újra egyedi kiváltságot adni, hogy hozzájuk szóljon. De mint egyének, csatlakozhatnak Jehova választottjaihoz a minden nemzetből valókhoz.


A jelenések könyvében leírt prófétáknak teljesen más a jelentése.

Nincs köze a test szerinti Izraelitákhoz. Hiszen ők Jézus halálával végleg elvesztették Isten kegyét.

A két tanú, nem azt jelenti, hogy szó szerint két ember fog csak tanúskodni. Hanem azt, hogy mindig két tanú kellett ahhoz, hogy valamit igaznak nyilvánítsanak egy perben


A kereszténységet mélyen érintette, hogy Isten szolgái elkezdték azt a munkát végezni, az utolsó napok kezdeti szakaszában, amire Jézus a követőit megbízta.


kereszténység arra használta fel a világra gyakorolt befolyását, hogy ’megölesse’ őket.

Úgy irányították az Egyesült Államok jogi apparátusát, hogy az a lázítás hamis vádja alapján bebörtönözte a Bibliakutatók felelős szolgáit.

A Királyság-tevékenység csaknem teljesen leállt, olyan volt, mintha meghalt volna a prédikálómunka. A bibliai időkben iszonyú szégyen volt, ha valakit nem temettek emléksírba

Ezért nagy gyalázatnak számított, hogy temetetlenül hagyták a két tanút.

A próféciának ez a részlete tehát rámutat arra a szégyenre, amelyet a két tanúnak el kellett viselnie. A korábban említett bebörtönzöttektől még azt is megtagadták, hogy óvadék ellenében szabadlábon lehessenek az ügyük fellebbviteli tárgyalása idején.


A kereszténységet, azaz a hűtlen Jeruzsálem modern kori megfelelőjét szemlélteti, azt a szervezetet, amely tagjainak bőven volt okuk az örömre, amikor elnémították a két tanú zavaró prédikálását.


A három és fél nap elteltével pedig az élet szelleme áradt beléjük az Istentől, és lábra álltak, és nagy félelem fogta el azokat, akik látták őket.Jelenések 11:11, 

A két tanú holtteste hirtelen életre kelt és ismét tevékeny lett, mert azok a keresztény szolgák, akiknek a bebörtönzését kitervelték, újból szabadok voltak, később pedig teljesen felmentették őket.

2018. máj. 9. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
48%

"De úgy tudom, hogy az utolsó időkben lesz majd két próféta is."

Ez a Jelenésekben van, és már megtörtént. Szerintem tanulmányozd a páli leveleket, az alapján folytasd a megszentelődésed



"Hol írják le az Újszövetségben, hogy Isten a zsidóknak hirdette az igét, majd a barbároknak, és az idők alkonyán újból a zsidóknak?"

Szerintem a Róma 11-re gondolsz

2018. máj. 10. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Igazából miért érdekel mi lesz az "idők alkonyán"?

Feltűnhetett volna, hogy már 2000 éve az utolsó időket éljük.

Számomra még nem teljesen nyilvánvaló, mit is jelent ez, de szerintem ezzel nem érdemes törődni, mert a világvége akkor van, amikor meghalsz, ezért "csak" annyit kell tennünk, hogy mindig követjük a szentírást.

2018. máj. 10. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!