Pont ott, ahol sok más később alkotott fogalomról ír, mint akár a Szentháromság.
De attól még lehet helyes a fogalom mögött álló tartalom, ha fogalom szintjén nincs is említve.
Például ír ítéletet követő tűz általi tisztulásról. Jézus beszél a bűnök túlvilági bocsánatának lehetőségéről. Továbbá beszél arról, hogy van aki majd csak enyhe büntetésben részesül a túlvilágon (amikor az egyik szolga sok verést kap, a másik keveset). Lehetne folytani, sok erre utaló rész van.
De mint jól sejted, maga a fogalom nem szerepel a Szentírásban.
A válasz: sehol. Ilyen nincs ez a Bibliában nem található.
És ne keverjük össze a SzentHáromság tanával, mert az más.
A SzentHáromság az, hogy Isten 3-féleképpen jelentette ki magát: Atya, Fiú és SzentLélek (vagy Szent Szellem). Ezt a SzentÍrás igenis kifejezi, teljesen világos álláspontja.
A tisztítótűz tanítása viszont totálisan szembemegy a SzentÍrással, mert ha Krisztusnak (aki fájdalmak férfija (Ésaiás 53) engesztelő áldozata egyszeri és tökéletes, mi szükség volna másnak - tűzbeni és fájdalmas - áldozatára?
Ő örök váltságot adott miérettünk a Sátán felé, az Atyának pedig teljes engesztelést.
A Krisztusi engesztelő áldozat teljes megbékéltetést hozott számunkra az Istennél, aki nem vádol minket, és nem kárhoztat (lásd: Róma 8/28-30 és Róma 8/33-34)
Az 1.Kor 3/12-15 Igerész semmiféle tisztítótűzről nem szól.
Ez az Igerész a cselekedetek megmérettetéséről szól: ha a hívőnek a cselekedetei nem hoznak hasznot, azok amiket tett, tűzben vesznek el, őmaga viszont megmenekül.
A tisztítótűz tanítása totálisan szembemegy mindannak, amit a SzentÍrás állít a Krisztusi engesztelő keresztáldozatról.
1. Mert maga a SzentÍrás mondja, hogy Isten nem vádol minket és nem kárhoztat. Akkor mégis miért tenné?
2. Ha Krisztus fájdalmak férfija volt, akkor nekünk miért kellene bármiféle fájdalommal vezekelnünk, amikor az Ő áldozata örök váltságot és örök engesztelést adott?
@ A válasz: sehol. Ilyen nincs ez a Bibliában nem található.
És ne keverjük össze a SzentHáromság tanával, mert az más.
A tisztítótűz akár csak a szentháromság egy későbbi teológiai szakkifejezés, tehát maga a szó természetesen nem található meg a Bibliában csak a tartalma. A tisztítótűz tana mindössze annyit állít, hogy létezik egy halálon túli ideglenes büntetés, vagyis a halál után nem csak örök kárhozat vagy örök üdvösség lehetséges, hanem egy átmeneti szenvedés is, ami végül üdvösséghez vezet. Ezt a tant nem csak a katolikusok, hanem az ortodoxok is vallják csak nem tisztítótűznek nevezik.
@ A tisztítótűz tanítása viszont totálisan szembemegy a SzentÍrással, mert ha Krisztusnak (aki fájdalmak férfija (Ésaiás 53) engesztelő áldozata egyszeri és tökéletes,
A kzs nevű felhasználó kissé el van tájolva a valóságtól. Ugyanis mindenki tapasztalhatja a saját bőrén, hogy Krisztus megváltó áldozata egyáltalán nem szünteti meg azonnal a bűn büntetését. Mindenki szenved többé-kevésbé s végül meg is hal. Tehát Krisztus áldozata ide, Krisztus megváltása oda, nem állt helyre azonnal a tökéletes üdvösség, hanem ideiglenesen mindenki szenvedi a bűn következményeit. Aki ezt tagadja az bolond. A tisztítótűz tana mindössze annyit állít, hogy létezhet egy átmeneti büntetés a halálon túl is.
@ mi szükség volna másnak - tűzbeni és fájdalmas - áldozatára?
Minden ideiglenes szenvedés az Egyház javát szolgálja, aki ezt tagadja a Bibliát tagadja: "Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára." (Kol 1,24)
Krisztus ugyanis tovább szenved titokzatos testén, vagyis az Egyházon keresztül. Amikor az Egyház szenved, Krisztus maga is szenved (Mt 25,34-40), amikor az övéit üldözik, Krisztust magát üldözik (ApCsel 9,4). Krisztus szenvedése tehát kiegészül az Egyház szenvedése álétal, míg el nem érkezik az örök üdvösség.
Az evilági ideiglenes büntetés és a túlvilági ideiglenes büntetés, vagyis a tisztítótűz csak annyiban különbözik, hogy az egyik evilági a másik túlvilági, tehát semmi másban.
@ Az 1.Kor 3/12-15 Igerész semmiféle tisztítótűzről nem szól.
Ez az Igerész a cselekedetek megmérettetéséről szól: ha a hívőnek a cselekedetei nem hoznak hasznot, azok amiket tett, tűzben vesznek el, őmaga viszont megmenekül.
"Kinek-kinek munkája mutatja majd meg, hogy erre az alapra aranyból, ezüstből, drágakőből, fából, szénából vagy szalmából épít-e. Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája. Akinek építménye megmarad, jutalomban részesül. De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által." (1Kor 3,12-15)
Természetesen ez egy hasonlat, nem igen építkezik már senki se szénából se aranyból. Az épületek a mi cselekedeteinket, a mi tevékenységünket, a mi életünket, a mi életszentségünket jelentik, amit megpróbál a tűz, s a szalma ugye elég, az arany megmarad. Természetesen nem csak az ember cselekedeteit, hanem magát az egész embert megpróbálja a tűz, s "maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által". Egyébként a tisztítótűz elnevezést éppen a fenti igéből származik.
A tisztítótűz tanítása jól levezethető a Szentírásból:
Az Ószövetség tanítása szerint az ember a halál után az alvilágba (héberül seol, görögül hádész) kerül, akár jó volt, akár rossz. Az alvilág egy árnyék világ, ahol a holtak lelkei tengődnek, egy börtön, ahol Jehova tanúinak tanításával ellentétben nincs teljes megsemmisülés (Iz 14,9-11). Krisztus halála után, ő maga is az alvilágba került, s hírt vitt a foglyoknak (1Pét 3,19).
A szegény Lázár példabeszédében a dús gazdag az alvilágba(hádész) kerül, ahol tűz van és gyötrelem (Lk 16,23-24), vagyis létezik az alvilágnak egy gyötrelmesebb, tüzesebb része, ahová például az elkárhozottak kerülnek. Azonban az alvilágból ki is lehet szabadulni, mert Krisztusnál vannak a kulcsok (Jel 1,18). Ha csak örök kárhozat vagy örök üdvösség lenne, akkor minek a kulcsok? A kulcsok ugyanis arra valók, hogy kinyissák vele az ajtót, hogy kimehessen az, akit oda bezártak.
Az alvilág egészen az utolsó napig üzemelni fog, s nem mindenki kárhozik el, aki ott volt (Jel 20,14). A tisztítótűz tehát az alvilág azon része, ahová nem az örök kárhozottak kerülnek, tehát egy ideiglenes büntetési hely. Aki azt állítja, hogy a Biblia nem tanít az alvilágról vagy hogy onnan nem lehet kikerülni az sajnos téved. Krisztus többször beszél arról, hogy nem mindenki ugyanolyan büntetést kap (Mt 10,15; Lk 12,47-48), s van bűn amelyre van bocsánat a túlvilágon (Mt 12,32).
"ha Krisztusnak (aki fájdalmak férfija (Ésaiás 53) engesztelő áldozata egyszeri és tökéletes, mi szükség volna másnak - tűzbeni és fájdalmas - áldozatára?"
Székely János püspök atya magyarázta ezt úgy, hogy igazából ez egy rossz terminológia, hogy a purgatóriumban büntetést töltünk le, mint valami dutyiban. Sokkal inkább arról van szó, hogy még piszkos menyegzős ruhában (ez a lélek) nem léphet be valaki Isten színe elé. A purgatóriumban folyamatosan tisztul a lélek, hogy alkalmassá váljon Isten látására. Nem ő hozza az áldozatot - ezt Jézus már megtette -, hanem eljut egy kegyelmi állapotba. Persze, igaz az a tanítás is, hogy ez szenvedéssel jár. Hiszen egyfelől szembesül a lélek azzal, amit a földön elmulasztott, másfelől itt a földön is igazából a szenvedéssel mindig megtanulunk közelebb kerülni Istenhez. A tűz tisztító erejének képe meg sok helyen szerepel a Szentírásban, ahogy fent is idéztem, az Egyház innen vette tűz képét a tisztulásban levő lelkek helyének is.
"Az 1.Kor 3/12-15 Igerész semmiféle tisztítótűzről nem szól.
Ez az Igerész a cselekedetek megmérettetéséről szól: ha a hívőnek a cselekedetei nem hoznak hasznot, azok amiket tett, tűzben vesznek el, őmaga viszont megmenekül."
Ez már csak a te (illetve Németh Sándor) értelmezése....
2Korintus 5/17
Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.
18
Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát;
Az újjászületés egy új teremtés felülről-Isten Igéjének és Isten Szellemének a közvetlen beavatkozása az életedbe,ami teljesen megváltoztatja a szellemedet,amikor megtérsz és Istenhez fordulsz.
Hogy is megy ez végbe?
1.Ismerd fel,hogy bünös vagy és elveszett,Isten nélkül és remény nélkül való.
2.Ismerd el,hogy Jézus Krisztus azért halt meg a kereszten hogy saját drága vére által megmentsen téged a büntől.
3.Fordulj el a büntől és valld meg,hogy Jézus a te Urad.Hidd a szívedben és valld meg a száddal,hogy Isten eltörli büneidet,és hogy újjászülettél.
Róma levél 10/9
Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol.
10
Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvességre.
János evangéliuma 1/12
Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek;
13
Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.
Az újjászületés szükséges ahhoz,hogy üdvözülj,mert az újjászületés által kerülsz Istennel megfelelő kapcsolatba.
Az újjászületés nem gyülekezeti tagság,nem vallásos előírások betartása,nem hithagyományokhoz való ragaszkodás,nem bibliaolvasás,nem imádkozás,nem erkölcsös életvitel,nem jó cselekedetek gyakorlása,és nem a tőlünk telhető legjobb nyújtása.
Nikodémus egy zsidó főember volt és az itt felsorolt összes dologgal rendelkezett.Mégis Jézus azt mondta neki A János evangélium 3/7-ben hogy szükséges nektek újonnan születnetek.
Vagy a lator a kereszten,és mindazok,akiknek Jézus a földi szolgálata alatt megbocsátott,mind ezek a feltételek betartása nélkül nyertek üdvösséget.
Ezért mi értelme van a tisztítótüznek?Vagy hiszünk és elfogadjuk,hogy a büneinket az Úr Jézus kifizette az ő keresztáldozata során vagy nem hiszünk benne.
#10
Ha jól értelmezem írásodat, aki valóban újjászületett, az nem fog meghalni, mert mint írtad; Jézus elvette az újjászületett emberek bűneit, és mint tudjuk, a bűn zsoldja a halál. Aki már az újjászületés által bűntelen lett, annak nem kell a halál zsoldját fizetnie. Mivel a Szentírás azt mondja, hogy a betegségek is a bűnnek következményei, akkor ők meg sem betegednek.
@ Vagy a lator a kereszten,és mindazok,akiknek Jézus a földi szolgálata alatt megbocsátott,mind ezek a feltételek betartása nélkül nyertek üdvösséget.
A lator valóban megbánta a bűneit és üdvösséget nyert. De tetszik vagy nem tetszik a kereszten kellett meghalnia, vagyis nem szabadult meg azonnal a bűneinek teljes következményétől. Szenvednie kellett, ahogy maga is mondja: "Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk."
@ Ezért mi értelme van a tisztítótüznek?Vagy hiszünk és elfogadjuk,hogy a büneinket az Úr Jézus kifizette az ő keresztáldozata során vagy nem hiszünk benne.
Ez az érvelés persze teljesen el van rugaszkodva a valóságtól. Igen hisszük, hogy meg vagyunk váltva az örök haláltól és hisszük hogy üdvösségünk és örök életünk van. De nem hisszük, mert egyszerűen nem igaz, mert a tapasztalat nem támasztja alá, hogy meg lennénk váltva az ideiglenes szenvedéstől, a tisztulás és az életszentségre való törekvés nehézségeitől vagy olykor gyötrelmes voltától. Hogy mi értelme a tisztítótűznek? Nos pontosan ugyanaz az értelme, mint az evilági szenvedésnek és tisztulásnak csak az történetesen túlvilági.
"A bűn elleni küzdelemben még nem álltatok ellen a véretek ontásáig. Megfeledkeztetek a vigasztalásról, amely nektek, a fiaknak szól: Fiam, ne vedd kevésbé az Úr fenyítését, s ne csüggedj el, ha korhol. Mert megfenyíti az Úr, akit szeret, s megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Maradjatok állhatatosak a fenyítéskor: Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Hol van olyan fiú, akit az apja nem fenyít? Ha nem részesültök a fenyítésben, ami mindenkinek kijár, akkor fattyak vagytok, nem fiak. S aztán test szerinti apáink is fenyítettek bennünket, mégis tiszteltük őket. Nem kell-e hát sokkal inkább a lelkek Atyjának engedelmeskednünk, hogy így elnyerjük az életet? Azok csak rövid ideig és hangulatuk szerint fenyítettek bennünket, ő ellenben a legjobbat akarja nekünk, hogy szentségének részesévé legyünk. Igaz, most minden fenyítés inkább szomorúságot okoz, mintsem örömet szerez, később azonban a megigazulás békés gyümölcsét termi annak, aki elviseli. Ezért erősítsétek meg a lankadt kezeket és a megroggyant térdeket. Lábatokat szoktassátok biztos járáshoz, nehogy kificamodjék, inkább gyógyuljon meg." (Zsid 12,4-13)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!