"6.Na te provokátor.
. Hol ir a biblia a tisztítótűzről?
Lehet,hogy egy Katolikus kérdezi,mert szeretné tudni,hogy mit gyakorol?"
Ugyan már. Egy katolikus felmegy a katekizmusra, esetleg a depositumra, és ott megtudhat mindent, amit szeretne.
Ezeket a kérdéseket tanúk teszik fel tanúknak, hogy utána 15 oldalon keresztül vitatkozzanak a semmiről. Nyiss csak meg véletlenszerűen egy Szentháromságról szóló kérdést.
"Ha jól értelmezem írásodat, aki valóban újjászületett, az nem fog meghalni, mert mint írtad; Jézus elvette az újjászületett emberek bűneit, és mint tudjuk, a bűn zsoldja a halál. Aki már az újjászületés által bűntelen lett, annak nem kell a halál zsoldját fizetnie. Mivel a Szentírás azt mondja, hogy a betegségek is a bűnnek következményei, akkor ők meg sem betegednek."
2korintus 4/16
Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.
A belső ember a fizikai szem elől rejtve van.Senki sem látja a valóságos énedet a belső embert.Talán azt hiszik hogy igen,de csak a testet látják amelyben élsz.Pál apostol mégis említ egy külső embert és egy belső embert.
A külső ember a mi fizikai testünk amiben élünk és ami Pál apostol szerint is az idő múlásával megromlik.Megbetegedhet és meg is halhat mind a keresztény ember mind a nem keresztény.
De a belső ember az ami új teremtéssé válik Krisztusban.Mint ahogy a 2 Korintus 5/17 is mondja:
Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.
18
Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát;
Tökéletes-e, teljes-e Krisztus megváltása?
"mi is, akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit: mi is sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Meg vagyunk ugyan váltva, de még reménységben élünk." (Róm 8,23-24)
Krisztus megváltott minket, de ettől még nem kerültünk azonnal a mennyországba, hanem csak reményünk van arra, hogy egyszer oda jutunk. A testünk egyenlőre kimaradt a teljes megváltásból, az ugyanis a feltámadás napján következik be. Természetesen a testünk is többé-kevésbé már most részesedik a megváltásból, hiszen minden gyógyulás, minden helyreállt emberi kapcsolat, növekvő életszentség, testi életünkben megtapasztalt béke és öröm már kóstoló az örök élet üdvösségéből.
Mindazonáltal a hívőknek is kijut a szenvedés, s ezen tetszik vagy nem tetszik, mindenkinek keresztül kell mennie, mindenkinek fel kell vennie a keresztjét. Kereszthordozás nélkül nincs életszentség, nincs tisztulás, nincs üdvösség. Aki nem veszi fel a keresztjét nem üdvözülhet.
Továbbá nem csak a saját keresztünket hanem életszentségünktől,szeretetünktől és áldozatkészségünktől függően többé-kevésbé mások keresztjét is hordozhatjuk, vagyis átvállalhatunk terheket, könnyíthetünk másokén. Ilyen az adakozás vagy más segítség, de szellemi módon a másokért végzett ima, virrasztás vagy böjt, vagy csak egyszerűen a szenvedéseink felajánlása az egész egyház javát szolgálja:
"Örömmel szenvedek értetek és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből, testének, az egyháznak javára." (Kol 1,24)
Krisztus a teste által váltott meg, s a megváltás művébe az Egyházat is bevonja, hiszen az Egyház Krisztus megtestesülésének folytatása. Krisztus a Egyház által tovább szenved, hiszen amikor mi szenvedünk ő maga is szenved, mert ami nekünk fáj az egész testnek és a főnek is fáj. Ez a szenvedés a dicsőséges feltámadásig a teljes Egyház üdvösségéig tart.
A tisztítótűz tana csak annyit jelent, hogy akik nem vették fel a keresztjüket eléggé ezen a világon, azoknak van módja pótolni a túlvilágon. A tisztulás mindig szenvedés, ezt nem lehet megspórolni, e nélkül nem lehet bemenni az örök életbe. Krisztus megváltott minket az örök haláltól, de nem váltott meg minket az életszentségre és tisztulásra való törekvés terhétől. Jézus nem ígért szenvedés nélkül megszerezhető üdvösséget. Aki ezt állítja, az nagyot téved.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!