Teljesen kilátástalannak látom az életemet, miközben keresztény vagyok. Többi lent (? )

Tehát 15 éves vagyok, s úgy érzem nincs értelme élnem.

Az okok kiskoromban kezdődtek, amikor rengeteget csúfoltak a külsőm miatt hogy ,,de kövér vagy'' volt hogy órán ezzel példáztak ha mondatot kellett megadni hogy ,,xy egy nagyon csúnya lány'' és ezen nevettek.. Meg kitaláltak nekem gúnyneveket,nevettek rajtam. Ha elsírtam magam mégjobban nevetség tárgyává váltam,senki se állt ki mellém. Ez volt az osztályon belül,aztan osztályon kivül az idősebbek mindig piszkáltak a suli folyosójan meg kinevettek ők is , iszonyatosan éreztem magam. Tanulmányi szempontból se voltam valami sikeres. Itthon is a szüleim mondták hogy kövérnek tartanak,ne születtem volna meg stb,meg veszekedtek .. Anyagilag is le vagyunk égve, nem merek senkit se idehívni hozzánk mert ciki hogy nincsenek meg alapfeltételek a házunknál.. Pedig olyan szívesen elhívnék valakit ide egy-két délutánra de annyira szégyellem😕

.. Tehát a külsőleg érkezett negativitáson túltettem magam, azonban elkezdtem egy másféle utálatot találni magam iránt,ami fájdalmasabb mint az hogy nem tartom magam szépnek, szóval nehezemre esnek az életben banálisnak tűnő dolgok,mert konkrétan mindenben ügyetlen/szerencsétlen vagyok,és ezt sokszor közlik is velem. Mindig kimaradok minden kézimunkából,torna órás játékból,táncból,énekből, tehát mindenből. Okos sem vagyok,irtó lassan jár az agyam (magyarán; hülye is vagyok) soha semmilyen tantárgyat nem értek meg, amit megtanulok azt is pár nap alatt elfelejtem. Nem merek elmenni beülni valahova ahol többen is vannak mert úgy érzem hogy mindenki rajtam fog nevetni mint eddig.

Rengetegen utálnak, akik eleinte kedveltek is,most már ők is megutáltak, szánalmasnak tartanak, nyomoréknak. Volt aki azt színlelte hogy szeret de közben csak kihasznált és végül lehordott minden utolsónak,illetve ez a két véglet volt ismert számomra,aki eleinte szeretett/vagy csak színlelte,és utána cserben hagyott, megalázott,vagy aki végig megvetett.

Iszonyatosan fáj hogy ennyire nem szeretnek az emberek. Akármerre nézek olyan embert látok aki óriási sebet ejtett a lelkemen,közölte velem hogy nyomoréknak tart,hogy dagadt vagyok, hogy ne születtem volna meg. Legszívesebben azonnal vêget vetnék ennek,de ugyebár próbálok keresztény lenni,azonban így elég nehéz. Újjászületett keresztény vagyok. Amikor Isten jelenlétében vagyok és őt dícsérem akkor minden jó,de ezt ugyebár nem tehetem (sajnos) 0-24ben, s mindig ezek a dolgok járnak a fejemben..

Az életemet egy nagy feketeségként látom,nem találok kiutat. Lehet nem jó kategóriába írtam,ez esetben bocsánatot kérnek,köszönöm ha valaki elolvasta.