Nem találom a helyem, volt már valaki hasonló helyzetben?
Sziasztok! 20 éves egyetemista lány vagyok, az utóbbi időben nagyon nem találom a helyem a világban. Pár éve kezdtem el érdeklődni a vallás iránt, igyekszem közelebb kerülni Istenhez, a Biblia tanításai szerint élni. Római katolikusnak vagyok keresztelve, de nincs konkrét vallásom, soha nem jártam templomba, a szüleim, családom sem vallásos, úgyhogy elég idegen nekem ez a dolog. Össze vagyok zavarodva, mert érzem, hogy megtaláltam a helyes utat, viszont a környezetemben emiatt mindenki úgy tekint rám, mintha valami pszichiátriai beteg lennék. Szinte már szégyellem bevallani, hogy miben hiszek valójában és ez nagyon zavar, mert én sem ítélek el senkit amiatt, hogy másban vagy esetleg semmiben nem hisz. Egyre jobban elzárkózom az emberektől, nem érzem jól magam a kortársaimmal, nem járok el velük programokra, mert olyan, mintha két külön világban élnénk. Úgy érzem, hogy "két szék közé estem", egy vallásos társaságba azért nem illek bele, mert nem vagyok vallásos, egy "vallástalan" társaságba pedig azért nem, mert másképp élek és gondolkodom, mint a többiek. Félek, hogy emiatt a végén teljesen egyedül maradok.
Szerintetek mit csináljak? Hol keressek olyan társaságot, akivel megértjük egymást? Egyáltalán vannak hozzám hasonló emberek?
#4, köszi szépen, egyelőre úgy döntöttem, hogy elmegyek egy pár misére és meglátom, hogy tetszik.
#5 hát, kinek mi számít egyedinek :) A családomban, baráti körömben pl én vagyok a furcsa. Amúgy Szegeden tanulok.
#7 én is így gondolom. Először úgy voltam vele, hogy majd hiszek, amiben hiszek és emellett élem az eddigi életem, de egyre inkább egyedül érzem magam. Persze ugyanúgy szeretem a családomat és a barátaimat, mint eddig, de kicsit eltávolodtam tőlük, mert annyi minden van, amit nem tudok velük megbeszélni...
#10, nem tudom, hogy van-e valami viselkedésbeli "ismertetőjele" annak, ha valaki vallásos azon kívül, hogy (jobb esetben) igyekszik a saját vallása tanításait követni... Én is ezt teszem, csak az a különbség, hogy egy vallásos ember fordulhat a közösségéhez, ha valami hittel kapcsolatos kérdése, problémája van, én meg nem tartozom ilyen közösségbe, legfeljebb a barátaimhoz vagy családomhoz fordulhatok, akik elintézik annyival, hogy "hülye vagy te, hogy ilyeneken gondolkozol"...
Majd kialakul.
Én ateista szemléletből indultam el és 10 év olvasás,útkeresés után (volt egy egy közepesen erős hívő időszakom),ugyan oda tértem vissza,de már sokkal biztosabb alapokon.
Ettől függetlenül nem biztos,hogy nekem van igazam.Ezt kategorikusan ki merem jelenteni.
Neked kell megtalálnod a megnyugtató választ magadnak,még ha nincs is átfedésben az igazsággal.
Vagy elfogadni egy sokkal ridegebb választ,amit a jelenkor támogatott tudománya támogat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!