Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Nem találom a helyem, volt...

Nem találom a helyem, volt már valaki hasonló helyzetben?

Figyelt kérdés

Sziasztok! 20 éves egyetemista lány vagyok, az utóbbi időben nagyon nem találom a helyem a világban. Pár éve kezdtem el érdeklődni a vallás iránt, igyekszem közelebb kerülni Istenhez, a Biblia tanításai szerint élni. Római katolikusnak vagyok keresztelve, de nincs konkrét vallásom, soha nem jártam templomba, a szüleim, családom sem vallásos, úgyhogy elég idegen nekem ez a dolog. Össze vagyok zavarodva, mert érzem, hogy megtaláltam a helyes utat, viszont a környezetemben emiatt mindenki úgy tekint rám, mintha valami pszichiátriai beteg lennék. Szinte már szégyellem bevallani, hogy miben hiszek valójában és ez nagyon zavar, mert én sem ítélek el senkit amiatt, hogy másban vagy esetleg semmiben nem hisz. Egyre jobban elzárkózom az emberektől, nem érzem jól magam a kortársaimmal, nem járok el velük programokra, mert olyan, mintha két külön világban élnénk. Úgy érzem, hogy "két szék közé estem", egy vallásos társaságba azért nem illek bele, mert nem vagyok vallásos, egy "vallástalan" társaságba pedig azért nem, mert másképp élek és gondolkodom, mint a többiek. Félek, hogy emiatt a végén teljesen egyedül maradok.

Szerintetek mit csináljak? Hol keressek olyan társaságot, akivel megértjük egymást? Egyáltalán vannak hozzám hasonló emberek?


2018. jan. 4. 18:26
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

Kedves Kérdező!


Ne szégyelld, ez egy nagyon jó dolog, hogy megtaláltad az Úrat!


Ha van kedved keress egy gyülekezetet, vagy templomot,ott fogsz találni barátokat.


Kívánom, hogy így legyen.

2018. jan. 4. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:

Már kíváncsi lettem...


". Szinte már szégyellem bevallani, hogy miben hiszek valójában é"


miben hiszel valójában?

2018. jan. 4. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:

#1, az a baj, hogy nem tudom, milyen gyülekezetet keressek. Nyilván mindenki a saját gyülekezetét ajánlja, ha egy ilyen kérdés felmerül, de én nem igazán látom, hogy miért "jobb" az egyik, mint a másik.


2# Abban hiszek, hogy van Isten és Krisztus tanításainak követése a helyes út. Szerintem Isten mindenki életének része, akár tudomást vesz róla, akár nem, mindenkinek a legjobbat akarja és mindenkit igyekszik a helyes útra terelni. Úgy érzem, ez nem egy népszerű vélemény, legalábbis az én környezetemben nagyon nem az. Ez a "szégyen" érzés pl akkor jön elő, amikor bármit megemlítek ezzel kapcsolatban a szüleimnek és az a válaszuk, hogy "jó, akkor legyél apáca"... Mintha csak az a két opció létezne, hogy valaki az egész életét a vallásának áldozza vagy csak a pillanatnak él és örökké az élvezeteket halmozza.

2018. jan. 4. 20:09
 4/12 anonim ***** válasza:
100%

Mivel meg vagy keresztelve, neked is van gyülekezeted. Kezd el ott, aztán később meglátod. Bizonyára van környezetedben templom, kezdetnek eljárhatsz a vasárnapi misékre.

Vakon fejest ugrani nem lenne túl szerencsés.

2018. jan. 4. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

#2 vagyok.


Már azt hittem valami nagyon egyedi dolgot írsz hogy abban hiszel... De szerencsére nem. :-)


Budapesten van egy csomó egyetemista korosztálynak való keresztyén csoport, és egyik sem harap ha valaki benéz hozzájuk. A nagyobb egyetemeken meg van konkrétan az egyetemnek is ilyen csoportjai. Ha szabad kérdeznem melyik egyetemre jársz?

2018. jan. 5. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:

Szerintem nem kell ezt annyira erőltetni. Az élet folyamatosan eléd "sodor" olyan feladatokat, vagy személyeket, akik valamilyen szempontból mindig vagy valamilyen felhívást, vagy kihívást jelent a számodra, hogy megtanuld azt a szeretet, amelynek a megtanulása minden ember számára az élet hivatása.


Egy kis segítség:

"a forrásra mutatok rá, amelyből mindannyian és bármikor meríthettek irányt és erőt arra, hogy elinduljatok, megmaradjatok a boldogságotokat jelentő úton.


Az nem lehet kétséges földi halandó előtt, hogy mindenki csak úgy lehet boldog, ahogy azt az Isten megálmodta róla. Nem azért van annyi boldogtalan ember, mert nem tudnák, hogy boldogságra vannak teremtve, hanem azért, mert nem úgy akarják szívükben kielégíteni, betölteni ezt a vágyat, ahogy ez a természetüknek megfelel. Azért akarják nem úgy ezt, mert ez önfegyelmet, rendszeres korrekciót, alázatot, újra és újra nekirugaszkodást jelentene. Pedig ezek nélkül nincs benső béke!


A földi élet nem a CÉLBA jutásnak, hanem a CÉLBA törekvésnek a helye! A CÉL pedig ÉN VAGYOK! Ezzel már rá is mutattam a LÉNYEGRE!


Minden befelé fordulással kezdődik! Az élet forrása, a boldogság forrása mindig belül van! Hiába tisztítja valaki a folyamot, ha a forrás szennyezett!


Tehát, ha a kérdéseitekre meg akarjátok kapni a választ, akkor nem könyvek oldalairól, hanem szívetek lapjairól kell leolvasnotok azt. Tehát BELÜLRŐL! Erre időt és lehetőséget kell adnotok magatoknak.


Az élet kérdéseire adandó válasz maga az élet, tehát nem ruha! Így is mondhatom: a Velem való élő kapcsolat. Így is mondhatom: állapotszerű imádság! Aki ezt ki akarja kerülni, az Engem akar kikerülni, tehát nem boldog akar lenni, hanem bódult!


Nagyon szeretlek benneteket! Várom részetekről a viszont-szeretést!


Megáldalak a TISZTÁNLÁTÁS LELKÉVEL!"


Jézus; A HANG - könyv 2286

2018. jan. 5. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:

Szükséged van egy közösségre, mert az által te is növekedni tudsz a hitben. Kérd Isten segítségét, hogy mutassa meg, milyen felekezethez, közösséghez kellene csatlakoznod. Bár én a te helyedben előszöt ott próbálkoznék, amilyen vallásúnak kereszteltek.

Amúgy ha szeretnél beszélgetni vallásos fiatalokkal, nekem írhatsz :) 22 L (katolikus)

2018. jan. 5. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

Szia.

A vallásomat gyakorló, 18 éves katolikus lány vagyok. Ha szeretnél kérdezni, ismerkedni írj nyugodtan.

2018. jan. 5. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 KZitus ***** válasza:

Szia


"Abban hiszek, hogy van Isten és Krisztus tanításainak követése a helyes út." - Ha ebben hiszel, akkor ez támpont lehet a számodra. Mert maga Krisztus mondta:" „Bizony, bizony mondom nektek, én vagyok a juhok ajtaja....Én vagyok az ajtó; aki rajtam keresztül lép be, megmentésben részesül, és be- és kijár, s legelőt talál....Én vagyok a jó pásztor; a jó pásztor a lelkét adja a juhokért....Én vagyok a jó pásztor, és én ismerem a juhaimat, és a juhaim is ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem, és én is ismerem az Atyát; s a lelkemet adom a juhokért."János 10:7-15

2018. jan. 5. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Hogy viselkedsz, ahogy egy vallásos nem?
2018. jan. 5. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!