Valaki volt már hasonló helyzetben? Mit tegyek? Hogyan gyakorolhatom így a hitem a maga teljességében?

A bűnöket elmondani másnak valóban elég ciki. Az ember szégyenli magát.

Gondolj bele, hogy mennyországban mindenki látni fogja, hogy mit műveltél, nem titkolhatod el. Az ember akkor gyógyult meg teljesen a bűnéből, ha már nem szégyell róla beszélni. A bűnvallás elég szarérzés, főleg az elején, de a gyógyulást szolgálja.

"Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok." (Jak 5,16)

A közös gyónás jól fogalmaz a szentmise elején: "...vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással". A bűnnek tehát 3+1 fokozata van:

1) "Gondolattal": A bűn gondolata megfogalmazódik az emberben.

Nem arról van szó, hogy az ember fejében feltörnek rossz gondolatok, hanem hogy ragaszkodik ezekhez a rossz gondolatokhoz. A keresztény kultúrkörben Lutherhez szokták kötni, bár már Buddha is megfogalmazta ezt a hasonlatot, hogy nem az a baj, hogy egy madár rászáll az ember fejére, hanem ha hagyjuk hogy fészket rakjon ott.

2) "Szóval": Ezek a fészket rakott rossz gondolatok nem maradnak meg az ember belső vívódása szintjén, hanem megfogalmazza őket nyilvánosan.

Lehet, hogy ő maga nem jut el addig a szintig, hogy tevőlegesen elkövesse a bűnt, de azok körében akiknek terjeszti, akár a tevőlegességig is eljuthat, magyarul uszít, felbujt. (Az uszítást, felbujtást a büntetőjog is bünteti, még ha nem is mindig ugyanazt tekinti bűnnek, mint amit a keresztény erkölcs annak tekint.)

3) "Cselekvéssel": Az erkölcsi bűnt konkrétan elköveti az ember, valamely cselekedetével. Itt már konkrét károsultja is van a dolognak (akár valamelyik embertársunk, akár maga az Isten).

Az első esetben nincs konkrét károsult; a második esetben lutri, nem rajtunk múlik, hogy vagy van, vagy nincs károsult; ebben a harmadik esetben viszont mindig van konkrét károsultja a dolognak (akár embertársunk, akár maga az Isten).

+1) "Mulasztással": Ez a speciális eset, ami elsősorban a cselekvés elmulasztásáról szól.

De nyilvánvaló, hogy emögött is állnak (vagy állhatnak) kimondott szavak, megfogalmazott gondolatok, amikor megmagyarázom, hogy miért is nem tettem meg, amit meg kellett volna tennem (nem volt rá időm, más is megtehette volna, nekem sem teszi meg senki).

Mindezt csak azért részleteztem, mert nem csak a bűnnek, de magának a bűnbánatnak is pontosan ugyanez a 3 fokozata létezik. (A +1 is létezik, de azt most hagyjuk, jelen eseteben csak túlbonyolítaná a kérdést.)

1) A gondolatbeli bűnbánat:

Amikor ŐSZINTE lelkiismeret-vizsgálatot tart az ember, szembe néz önmaga és Isten előtt a bűneivel.

2) A szóbeli bűnbánat:

Ha ezt a bűnét nyilvánosan is felvállalja az ember a közösség felé. Ennek egy speciális formája a gyónás, amikor Isten felé vállalja fel az ember a bűnét, oly módon, hogy szavakban is kénytelen azt megfogalmazni, nem csak gondolatban. (A szóbeli bűnbánat nem csak azért magasabb rendű a gondolatinál, mert mások is tanúi, de azért is, mert az emberek többsége még saját maga előtt sem őszinte, hanem kibúvókat keres, és rögtön meg is adja a felmentést magának. Másokkal szemben sokkal őszintébben tud viselkedni a legtöbb ember, mint saját magával.)

3) A cselekedetbéli bűnbánat:

Amikor az ember (legalább szimbolikusan) tevőlegesen kárpótolja azt, aki a bűnének károsultja lett. Egy ellopott autót vissza lehet adni, de ha összetörtem és nem tudok újat venni helyette, akkor legalább veszek neki buszbérletet. (Hülye példa, tudom, de értitek.)

Vannak papok, akik törekednek arra a lelkivezetésben, hogy a penitenciában ilyesmit rójanak ki, hogy a bűnös közvetlenül rendezze az "adósságát" a megsértett felé. Végül is ez lenne a legteljesebb formája a bűnbocsánatnak.

Azzal, Kedves Kérdező, hogy ezt a kérdést nyíltan felvállaltad, máris egy lépést tettél afelé, hogy az 1. fokozatról a 2. fokozatra lépjél.

De a legegyszerűbb formája a bűnbánatnak, ha az ember nem követ el bűnt. :)

Ez természetes dolog. Mikor Jézus kiküldte tanítványait hogy bocsássák meg azok bűneit, akik a bűntudat terhe alatt görnyednek, az volt a szándéka, hogy egy 'mentőcsónakot küldjön a fuldoklónak'. A zsidó hiedelem szerint ugyanis Isten volt az egyetlen aki a bűnöket megbocsáthatta. Jézus aki az emberek, a népek (ön-)tudatának felemelését látta feladatának, belátta, hogy a bűntudat egy elkerülhetetlen akadály a szellemi fejlődésben, attól feltétlen meg kell szabadulni.

De egy mentőcsónakra csak ritkán van szükségünk, a gyónásra nincs szükség, ha már megszabadultunk a tehertől. De előfordulhat hogy nem elegendő, hogy megbántuk a bűneinket, a bűntudat terhe néha mégis megmarad. Ilyenkor egy komolyabb munkára van szükség. Ilyenkor szükség van arra, hogy mi magunk megbocsátunk saját magunknak – mert valójában saját magunk ellen vétettünk, a saját isteni kilétünk ellen bármi rosszat is tettünk. Lehet ez néha nem sikerül, akkor irány a gyóntatószék, vagy egy megértő valaki akivel nyíltan beszélhetünk problémáinkról, vagy egy szakértő pszichiáter.

Azt javaslom hogy egyszerűen írd fel amit mondanál gyónásként egy papírra és olvasd fel a papnak!

Én is ezt szoktam tenni, előtte persze rendesen felkészülök és bűnbánatot is tartok otthon.

(Aztán a papírt elégetem, nem csak kidobom!)