Jehova tanúi, miért élnek a kettős mércével?
Több éve járok fel az oldalra, így rengeteg mindent olvastam a tanúktól. Két dolgot szeretnék kiemelni, amiben rendkívül érezhető a kettős mérce a tanúktól.
Amikor valaki rámutat a tanúk tévedéseire, az első, ami történni szokott, hogy a tanúk szándékos vádaskodással, ferdítéssel, gyűlöletkeltéssel vádolják az egyént. A másik, amikor valaki úgy mutat rá a tanúk tévedéseire, hogy megingathatatlan bizonyítékot mutat fel, például hitelesített történelmi dokumentumokat. Ilyenkor jön az, hogy "az első századi keresztények is tévedtek, de ettől, még az igazságot képviselték"
Hogy is van ez? Amikor a tanúk más egyházakról beszélnek, szeretnek érvelni, és rámutatni arra, hogy más egyházak miért tévesek, tévelyegnek. Ez természetesen a hivatalos oldalukon is megtörténik. Tehát a tanúk rendszeresen élnek azzal, hogy más egyházak, tévedéseit, botrányait, hibáit hangoztatják, miközben saját magukat próbálják egyre hitelesebben eladni. Egyértelműen érezhető, hogy nagyon keményen jelen van a kettős mérce. Amíg a saját egyházuk hitelességén véleményük nem eshet csorba a sok tévedés által, addig más egyházak, ezáltal válnak hiteltelenné.
A kérdés, miért van kettős mércével vizsgálva, ez a dolog?
A másik nagy alpont, ami szintén rendkívül a kettős mérce alapján van a tanúk oldaláról tekintve, a kereszténység által elfogadott ünnepek. Itt most tekintsünk el attól, hogy a tanúk szerint, azok, akik ezeket az ünnepeket tartják, nem is keresztények.
Tehát a pogány szokások, ünnepek. Egy újabb téma, amiben a tanúk rendkívül elfogultak maguk felé. Amikor érveléseiket elmondják, rendre próbálnak rámutatni arra, hogy "hát bizony ezek az ünnepek pogány gyökerekkel rendelkeznek, és ezek nem biblikusak" De mi van azokkal, az elemekkel, amik szintén köthetőek pogány szokásokhoz, elemekhez, a tanúk mégis használják?
Ugyebár számtalanszor említve lett a jegy gyűrű, vagy éppen a nyakkendő. Természetesen ezen kívül nagyon sok más egyéb is van, említve például a technikai vívmányokat, amiket pár évvel ezelőtt még az ördögtől származónak tartották, ma meg már segédeszközként használnak.
Sokszor hallottam, azt érvelésként, hogy "de azok az elemek, amiket a tanúk használnak, már elvesztették pogány jelentésüket" természetesen ez ugyanúgy elmondható, a karácsonyról is. Semmiféle pogány vallásgyakorlás nem köthető már hozzá, csakis a Megváltó születése, és annak megünneplése, amit a keresztény világ, igyekszik ebben az időszakban, a megszokottnál is nagyobb szeretetben megünnepelni.
Tehát honnan jön a kettős mérce, és a tanúk, miért csukják be a szemüket sokszor, és tekintenek el tévelygéseiktől?
Röviden tömören: A saját elfogadott elkèpzelèseik vèdelme.
Tènyleg nem csak a Tanúkra igaz.
Jehova Tanúitól ne várj logikus magyarázatokat.
Eleve a tanaikat a saját szájízük szerint változtatják állandóan, és szándékosan félremagyaráznak dolgokat.
Az összes keresztény ilyen.
Amúgy a karácsonynak tényleg semmi köze nincs a megváltóhoz.Egy pogány ünnep.Ennyi.Semmi több......Sehol nem írja a biblia,hogy mikor született Krisztus.Nagy valószinüleg ősz környékén valamikor és i.e 4 vagy előtte egy kicsit.Kb Krisztusnak annyi köze van a karácsonyhoz,hogy pár keleteurópai vagy balkáni országban bekamuzzák,hogy ő hozza az ajándékokat.De amúgy minden más országban a télapó.
Minden felekezetre igaz ez.
Az fel se merült,hogy esetleg az ateistáknak van igaza?
Kedves kérdező! Több kijelentésedre is szeretnék reagálni. (Én is sok éve olvasok ás néha írok is itt.)
1. "Amikor valaki rámutat a tanúk tévedéseire, az első, ami történni szokott, hogy a tanúk szándékos vádaskodással, ferdítéssel, gyűlöletkeltéssel vádolják az egyént."
Szerintem általában nem ez történik, a legtöbb Tanú higgadtan, őszintén válaszol. Mármint hitnázeteihez képest, amit tanítottak neki. Inkább aki velük nem ért egyet, az aki feszültséget gerjeszt sokszor, mert nem képes ellenvéleményét modorizált, valós emberi mivoltunkban, jogos, józan érvekkel alátámasztva megfogalmazni - jóllehehet ezt a Tanú partnertól ugyanakor elvárják. Vannak persze kulturált kritikák is, de nem is az "idegesíti fel" a Tanúkat, hanem ha a Szervezetüket kezdik el lejáratni, pocskondiázni. Erre érthetően ők is ugyanolyan érzékenyen reagálnak, mint bárki más, aki szereti az egyházát és meg van győződve arról, hogy ott van az igazság. A Tanúk meg vannak győződve.
2. "A másik, amikor valaki úgy mutat rá a tanúk tévedéseire, hogy megingathatatlan bizonyítékot mutat fel, például hitelesített történelmi dokumentumokat. Ilyenkor jön az, hogy "az első századi keresztények is tévedtek, de ettől, még az igazságot képviselték"
Ebben igazad van, de gondolj bele ennek ismeretében a rengeteg katolikus zsinat meg protestáns hitvallás szövegébe. Ők nem ugyanazt teszik? Debizony. A "keresztényeknek" lehet, a Tanúknak nem? Ez is kettős mérce....
"Hogy is van ez? Amikor a tanúk más egyházakról beszélnek, szeretnek érvelni, és rámutatni arra, hogy más egyházak miért tévesek, tévelyegnek"
Nézz fel egy (új)kálvinista/protestáns oldalra, és láthatod, hogy miért nincs semmi közössége a protestantizmusnak pl. a "velejéig romlott" katolicizmussal.... Ezernyi irást olvashatsz erről. Az igazi ortodox protestánsok a Tanúknál is keményebben fogalmaznak. A legtöbb keresztény honlapon szintén olvashatók kritikai írások, néha igen kemény hangvételben. Ebből a szempontból nézve éppen a Tanúk "puhultak" kissé az utóbbi években...
"Ez természetesen a hivatalos oldalukon is megtörténik. Tehát a tanúk rendszeresen élnek azzal, hogy más egyházak, tévedéseit, botrányait, hibáit hangoztatják"
Ez így nem igaz! A Tanúk honlapján (JW.org) nincsenek olyan írások, melyek kimondottan más egyházak vagy hitnézeteik ellen irányulnának, ilyet nem találsz. Nem kimondottan EGYES EGYHáZAK esetében teszik ezt meg, ez etikátlan is lenne. Ők az egész kereszténységgel nem értenek egyet,de mármint nem tagokat, mint embereket vetik el (azért is mennek hozzájuk "hirdetni") hanem az egészet, mint rendszert. Ez abból a hitükből fogan, hogy EGYEDÜL ŐK IGAZ IMÁDÓÖI ISTENNEK, KÖV. EGYEDüLI IGAZ KERSZTÉNYEK. Ezt teljes meggyőződéssel hiszik - ez a rendkívül hatékony oktatási programjuk révén épül be a tudatukba.
"Amíg a saját egyházuk hitelességén véleményük nem eshet csorba a sok tévedés által, addig más egyházak, ezáltal válnak hiteltelenné."
Igen ezt jól látod, ez a Tanük propagandájának része, hogy kiemeljék: EGYEDŐL ŐK IGAZ KERESZTÉNYEK. Egyedől ők hirdetik az "igazségot", a többi keresztény felekezet meg hamissságokat hirdet, tele van pogánysággal, meg erkölcstelenséggel. Ez természetesen nem igaz, de egy Tanú ezt hiszi, az oktatás, amit kap, ezt a (tév)képzetet építi fel benne. Viszont azt szeretném kiemelni, hogy bár a Tanúk megvetik a kereszténységet, de nem az egyes embereket! A Tanúk alapvetően kedvesen viszonyulnak mindenkihez (ezt tanitják is nekik), hiszen "az egyedül nálunk az igazság" felfogás szerint ők sajnálnak minden keresztényt, mert azt hiszik/úgy tudják, rajtuk kívül mindenki más "szellemi sötétségben" van, akiket fel kell világosítani a tiszta, ragyogó világossággal/igazsággal, vagyis a saját hitnézeteikkel.
"Itt most tekintsünk el attól, hogy a tanúk szerint, azok, akik ezeket az ünnepeket tartják, nem is keresztények."
A "keresztények" meg a Tanúkat nem tartják kereszténynek, ez sportnyelven megfogalmazva 1:1 :) Bibí, te nem vagy keresztény... - mondják egymásnak tulajdonképp,ill. sokszor nyiltan is, ez inkább vicces.
"De mi van azokkal, az elemekkel, amik szintén köthetőek pogány szokásokhoz, elemekhez, a tanúk mégis használják?"
Melyek azok?
"Ugyebár számtalanszor említve lett a jegy gyűrű, vagy éppen a nyakkendő. "
Ez valami vicc? A jegygyűrű jelentése a végtelenség, a kör, aminek se eleje se vége. Ezzel szimbolizálja a végtelen szerelmet. A jegygyűrű igaz Egyiptomból származik, de a Fáraó szerelme jeléül ajándékozta a gyűrűt feleségének, akibe szerelmes volt. Ennélfogva semmi pogány jelentése nincs. (Egyiptomból meg Nagy Sándor hozta el ezt a keresztény világba) A jegygyűrű a férj és feleség örökké tartó elkötelezettségének/szeretetének jele, jogosan viseli minden keresztény házas ember.
A "nyakkendő" meg mint pogény szimbólum egyenesen a vicc kategóriájába tartozik, nagyon butának kell lenni ahhoz, hogy valakit megvezesenek ilyennel, már bocs.
"Természetesen ezen kívül nagyon sok más egyéb is van, említve például a technikai vívmányokat, amiket pár évvel ezelőtt még az ördögtől származónak tartották, ma meg már segédeszközként használnak."
Nyilván az internetre gondolsz, ahol ma már a Tanúk is jelen vannak, önálló honlappal. Viszont a Tanúk sohasem mondták az internetre, hogy az az Ördögtől van, így sohasem fogalmaztak.
Csupán felhívták a figyelmet az internet veszélyeire, és valljuk be, vannak is veszélyei, nem is csekély. Elég ha a pornográfiára, a játékfüggőségre vagy az adatlopásra gondolunk, stb. A Tanúk történelmét vizsgélva ők mindig is élen jértak a technikai vivmányok alkalmazásában, amit az igehirdetés szolgálatába állítottak, hogy minél több embert elérjenek/megszólítsanak. Ma ez egyértelműen az internet, ahol a legtöbb ember van, ugyhogy hiba is lenne részükről ezt az óriási felületet kihagyni. (Ez nem a reklám helye, de a JW.org honlapon sok oktató célú videó is van, amit bárkinek lehet ajánlani.)
"...a karácsonyról is. Semmiféle pogány vallásgyakorlás nem köthető már hozzá, csakis a Megváltó születése, és annak megünneplése, amit a keresztény világ, igyekszik ebben az időszakban, a megszokottnál is nagyobb szeretetben megünnepelni. "
Ez így kedves gondolatnak tűnik, de valójában te is tudod, hogy a karácsonynak igazán ma már az égvilágon semmi köze drága Megváltónk halálához vagy a Róla való megemlékezéshez. Nem csak a Tanúk, hanem nagyon sok más keresztény felekezet sem "ünnepli", mert hívőként nincs is rajta mit megünnepelni.
A karácsonynak - ahogyan azt ma tartja a keresztény világ (nagyobbik része) - semmi köze Krisztushoz, meg az Ő születéséhez. Arról nem is beszélve, hogy Urunk parancsa szerint HALÁLÁRÓL, és nem születéséről kell nekünk megemlékezni.
"Tehát honnan jön a kettős mérce, és a tanúk, miért csukják be a szemüket sokszor, és tekintenek el tévelygéseiktől?"
Pontosan azért, amiért a többi egyház is teszi, ettől még a Tanúk nem válnak rosszabbá vagy elítélendőbbé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!