Miért van egyes humán szakos tanároknak ilyen rabszolgahajcsár stílusa (meg kettős mércével való szemlélete)?
A magyartanár megtudta, hogy matekból, fizikából szinte szín ötös vagyok, a legutóbbi feleletemnél magyar órán pedig azt mondta, hogy "aki a matematikát meg a fizikát jeles szinten tudja, annak magyarból, töriből a csillagos eget is kívülről kellene fújnia". Az a helyzet, hogy a magyarhoz nincs igazán akkora affinitásom, nem is értek az ilyen verselemzésekhez meg műértelmezéshez. Töriből éppen 3-as vagyok, de az is amolyan szerencse kérdése hogy ez így is marad-e év végéig.
Miféle szemlélet ez, hogy aki matekból jeles annak mindenből úgy kellene teljesítenie? És akkor én meg mondjam erre azt, hogy aki magyart kívülről fújja, az tudja kezelni a telefonját, meg tudjon bekötni egy lámpát? Ez talán a kettős mérce?
17/F
Nekem az a véleményem, hogy ha egy diák valamiből jó, akkor nem várhatom, hogy mindenből az legyen. Az a lényeg, hogy tudja, mi az, ami érdekli, leköti, és ha épp nem az én tárgyam, akkor abból nem csinálok ügyet, csak min. 2-re tudja, és ne zavarja az órát. Mindenkivel meg lehet egyébként szerettetni a humán tárgyakat is, ha játékosan, érdekesen tanítják.
egy humán tanár
A tanárod magából indul ki. Valószínűleg ő annak idején egyáltalán nem értette a matekot meg a többi reál tárgyat, és amúgy ezzel a többség így van. Azt hiszi, hogy aki azt megérti az valami zseni, és csak lustaságból vagy rossz az ő tárgyából.
Nekem ezt múltkor meg is mondta a magyartanárom, aki egyébként az ofőm. Meggyőződése, hogy valami miatt őt nem kedvelem és ezért nem tudom sose a magyart. Pedig csak szimplán fizikai fájdalmat jelent elolvasnom egy verset meg ilyenek. Nem is értem az elemzésüket, a magolás se nagyon megy... Reál tárgyakból elég figyelnem órán és tudok mindent. Ez van :P
18/L
Nem pont ide kapcsolódik, de ami az igazi kettős mérce, amikor az én egykori magyar tanárom és ofőm nem átallotta azt mondani tanórán, hogy csak az irodalom képes "ennyire" jól kifejezni az érzelmeket meg mindent. Kis késéssel tette csak hozzá, hogy na jó, még a zene is...de addigra én már vadul b..megeltem magamban, hogy hova kerültem. (Mellesleg a képzőművészetekre nem is gondolt.)
Na de legalább nem úgy jártam, mint a kérdező, pedig a helyzet ugyanez volt. Csak a töritanár lepődött meg valamelyik osztályozó értekezleten, hogy nem hülye vagyok, csak nem érdekel a szövege meg a magolás, hisz ott a tankönyv meg a lexikonok, én meg nem lexikonnak készülök.
7-es:
Az ilyeb magyartanár a tipikus szakbarbár.
Bár ők általában a reálosokat bélyegzik meg így.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!