A Jehova tanúi mit mondanak ha beengeded őket?
Wáó. Bocsánat, az off válaszadásért, de olyan mosolyogtató, hogyan folyton vitáznak a keresztények. Egy óriási, vezető, és igaznak vélt hitvilág több tízezer gyülekezete, és itt is több gyülekezet tagjai aljasnak, hazugnak, tévelygőnek hívják egymást. Aztán jön a heti gyülekezeti alkalom, mindenki képmutató módon a saját gyülekezetében, mint a hit nagy bajnoka, egymás arcába mosolyogva buzdítjátok tovább egymást, hogy mekkora szeretetben, és igazságban éltek.
Aki tanult történelmet, annak kirajzolódhatott már, hogy szó sincs itt semmiféle bibliai próféciáról, vagy végidő folyamatról, ami ezt a szakadást okozná, sokkal inkább a történelem folyamán, már több tucatszor megtörtént változás szele érkezik, ami egy világ vezető vallás szakadását, híveinek meghasonlását, majd végét hordozza. Bárki aki tanul vallás történelmet, tudja, hogy a babiloni, egyiptomi, római, görög, azték, maja, északi, birodalmak vallásai kezdetben virágzóak, egységesek voltak, majd szépen lassan vagy egy másik birodalom, vagy maguk a hívők szakadottsága hozta magával a végső elgyengülést, vagy az aktuális vallás pusztulását. Ha visszamennénk kb 2300 évvel, akkor láthatjuk, hogy a Mithrász imádat legalább annyira megingathatatlannak tűnt, mint előtte az egyiptomi, vagy éppen a babiloni birodalom vallása, hite.
Csak idő kérdése, hogy a kereszténység összeomoljon végleg, és egy új világ vallás emelkedjen ki. Nem véletlen, hogy már egy rakás bizonyíték mutat rá arra, hogy a világ háttérhatalmi vezetői már építik az új világ vallást, még hozzá az emberek szeme előtt, szinte észrevétlenül.
#12
Egy kicsit egyet kell hogy értsek veled.
A Szent írás alapján is, mindig Egyetlen Isten imádata maradt fent.
A Többi a népekkel nemzeteivel együtt eltűntek. Ma már nem léteznek Edomiták, Niniveiek, stb
Pedig micsoda erődítmények óvták, és Istenek millióit vallották magukénak.
Amiben talán nem értesz velem egyet, hogy valóban új dolog fog történni, de nem emberek által.
Valóban a kereszténység, úgy fog megsemmisülni, a többi nem az igaz Isten képviselte vallással együtt, ahogy a jelenések könyve írja. Gyorsan, mint amilyen gyorsan egy malomkő a vízbe vetteik.
S maguk az emberek hatalmasat fognak nézni. S bár "sajnálni" fogják, de nem emelik fel a szavukat érte.
Én nem nulláztalak le, mert félig egyetértek veled.
5.Hsz!
Nem vagyok barom,de véleményed felér egy babgulyás utáni szösszenettel.
Kedves Kérdező!
Elmondták,hogy a Bibliáról szeretnének velem beszélgetni,s amikor azt válaszoltam,hogy arról én is szeretek beszélgetni,kezembe nyomtak egy piros könyvecskét,de az nem Biblia volt.
Abból olvastunk fel,s utána nyomtatott kérdésekre nyomtatott válaszokat kellett felolvasni....(Mivel nem tartom magam kanárinak,átfogalmaztam a nyomtatott válaszokat,amiket a tanú rendszeresen kijavított,a nyomtatottra.)
Megegyeztünk az első látogatásukkor,hogy én is tehetek fel kérdéseket ,amikre válaszolni fog,sokat kérdeztem.
Nos,kérdéseimből az 52 látogatás alatt,a tanú megértette,hogy amint az ő fia nem kecske,hanem egy kis ember,s ugyanúgy Isten Fia,maga is Isten.
Megértette,hogy a Jelenések könyve kiasztikus szerkezetéből adódóan világos,hogy a 144000,azonos a nagy sokasággal.
Megértette,hogy ők megtartják a 9 parancsolatot,de megvetik a 10-ből az egyiket.
Mivel a felvigyázója rájött,hogy tanítóm hite megrendült az Őrtorony Társaság dogmáiban,eltiltotta tőlem.
"piros könyvecske"
Valamikor réges-régen, egy messzi messzi időben....
16.Hsz!
Megszakított minden kapcsolatot velem,de hiszem,hogy Isten öntözi az elhintett magot.
17.Hsz.
Ha jól emlékszem 1998-ban szakadt meg a kapcsolatunk a Tanúval....
Sajnáltam.
Igazán jó szándékú srác volt. Utoljára két főnöke jött vele,akik átadtak a kárhozatnak.
Hála Istennek,a kárhozat nem függ emberek ítélkezésétől!
"egy új világ vallás emelkedjen ki"
Én nem pontozlak le, csak a bigott, fanatikus hívők. De ők mind, és sokan vannak, ahogy látom.
Szerintem is nyilvánvaló, hogy a kereszténység is el fog majd tűnni - az őskereszténység már régen el is tűnt - vagy pedig mindig úgy változik majd, ahogy a körülmények megkövetelik, és jóformán csak a neve marad majd meg.
De ezzel az új világvallással bajban vagyok. Nem tudom elképzelni, hogy egyetlen vallás terjedjen el az egész emberiségben.
Segítenél kicsit?
Leírnád, hogy ez kb. milyen vallás lesz, és miért terjed majd el?
Egyáltalán: hogy hívják, és ki az istene?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!