Meddig látnak, hallanak a halottak?
A héten halt meg édesapám akiben biztos vagyok hogy a mennybe került. A halál beálltakor meddig lát/hall?
Ha Isten lát minket a mennyből akkor édesapám is látja mit csinálok meg mindent?
Még annyit, hogy Salamon se volt halálszakértő, így simán mondhatott ezzel a témával kapcsolatban nagy marhaságot. Amúgy ha egy kicsit túllépünk a kiragadott mondatok világából, láthatjuk, hogy Salamon közel sem arra ad magyarázatot, hogy a halál után mi van. Ő az élő szemszögéből írta le az "élet értelmét", és vont le következtetéseket. Amúgy egy hamis tanító, aki testi kontextusban vizsgálja a dolgokat, míg végül arra a következtetésre jut, hogy az egész értelme, Isten parancsait tartsuk meg, és ne tanuljunk:" Mindezekből, fiam, intessél meg: a sok könyvek írásának nincs vége, és a sok tanulás fáradságára van a testnek.
A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga! " Krisztusi tanításnak se híre, se hamva.
Mondta ez az az ember, aki elmondása szerint sok tudománynak ismerője volt, akinek hétszáz felesége volt, háromszáz szeretője és mocskos gazdag.
Salamon minden szavát kukába kellene dobni, hiteltelen.
Sziasztok!
Azoknak, akik Mózesre és Illésre hivatkoznak: Mózest az Isten feltámasztotta (lásd Júdás levele 9. vers), Illés pedig eleve meg sem halt, hanem Isten magához ragadta hasonlóan Énokhoz. Rajtuk kívül olvasunk a mennyben 24 vénről, akik szintén hasonló módokon oda kerültek (Jel. 4:4). Ők a kivételek, akik erősítik a szabályt, miszerint az utolsó ítéletben dől el minden ember sorsa (Dn. 12:13, Mt. 25:31-46, Jn. 5:2-29....st.)
Üdv. Péter
Lehet rossz Bibliát olvasok, de ott sehol sem írja, hogy Mózest külön feltámasztotta volna. De idézd kérlek, mert tényleg nem látom ezt leírva.
Jézus halála után is feltámadt sok szent ember, akik bizonyságtételül még a városban is sokaknak megjelentek.
Túl sok kivétel, amik erősítenek egy szabályt, nem? Lehet akkor inkább ennek az egy tőről fakadó két felekezetnek a szabálya rossz és a keresztények tanítása még is a helyes.
Kedves kérdező!
Itt most megint elkezdődött a szokásos tévtanokról a vita.
Apukád ha hiszed, hogy a mennyben van, akkor sokkal jobb neki.
Valószinű akik az Úrnál vannak, nem látják és nem hallják ami a Földön történik.
Mert mi emberek teremtmények vagyunk, nem tudunk egyszerre jelen lenni mindenhol.
De az életed legfontosabb döntéseiről és tetteiről biztos hall hireket apukád.
14.Hsz!
"Pedig még Mihály angyal
sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes
holttestéért, hanem azt mondta: „Dorgáljon meg téged az Úr!”(Jud 9)
Pedig még Mihály angyal
sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes
holttestéért, hanem azt mondta: „Dorgáljon meg téged az Úr!”(Jud 9)
Hát ebben hol is van az, hogy Mózest kivételesen feltámasztotta az Isten?
Sziasztok!
Akkor csak próbáljunk meg logikusan gondolkodni. Tény, hogy Mózes ott volt a hegyen Krisztussal, tehát feltámadt. Júdás levele leírja, hogy volt egy vita Mózes teste felett Sátán és Isten között. Azt gondolom nem kell sehol leírva legyen az ezek után, hogy a vitában Isten nyert és feltámasztotta Mózest. Vagy talán nem logikusan következik az előbbi két tényből?
Üdv. Péter
Akkor próbáljunk meg egy picit még logikusabbak lenni.
Mihány és a sátán közt volt a vita, ami egyébként eredetileg egy apokrif iratból származik, bár mindegy. Istennek, mint mindenek felett állónak, aligha kéne vitatkozni bárkivel is. Személyes meglátásom, lehet tévedek, hogy botorság azt képzelni, mintha a sátán Istennek vitapartnere lenne. Ismét csak szerintem; nem egy "súlycsoportban" vannak.
Sehol sem állítja, hogy feltámasztotta volna. Miért kell olyat beleolvasni, amit láthatóan nem ír.
Kevesebb tévtanotok lenne, ha saját teológiátokat igazítanátok a Bibliához és nem fordítva.
19.Hsz!
Miféle nézet szerint apokrif Júdás levele?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!