Tanúk a Példabeszédek 14,15 alapján mit gondoltok magatokról?
Coccomaci !
Ezt írod
Biblia arra buzdít bennünket, hogy vizsgáljuk meg, amit az emberek mondanak, és ne fogadjunk el vakon mindent, amit csak hallunk
Személy szerint, ellentétben az első hozzá szóló kijelentésével, utána járok a szent írásban leírtaknak.
Egyetlen őszinte ember sem fog megsértődni, ha ellenőrizzük a hírnevét. Hogy ellenőriznünk kell valaminek a valódiságát, azt alátámasztja az a skót
Én megvizsgálom amit az őrtorony és ti vele egyetértésben tanítotok és jól írod be fogadjuk el vakon én sem teszem mível a Bibliát mérve könnyűnek találtatott.
A másik ha Russell-nek a hírnevét ellenőrzöm több fekete folt volt és van a személye körül (piramis jelkép a sírhelyén)
Ti ezt személyes sértésnek veszítek ha valaki Russel után kutat és rossz dolgokat talál, miért viselkedtek
igy ?
Coccomaci!
Ezt írod
26 éve olvasom az írásokat, és használom is a szolgálatban.
S minden nagy képűséget kizárva elmondhatom, hogy jobban ismerem a Bibliát belülről is, mint több teológiát végzett ember
Jobb lett volna ha ezt nem írtad volna ide mert az állítod látsz de valójában szellemi értelemben vak vagy!
Már megint a Tanúk mindenkinél mindent jobban tudása... Mert ő 26 éve olvassa, és jobban látja, mint a teológiát végzettek.... Maximum máshogy látja, mert az Őrtorony telenyomta a fejét, hogy ne viszkessen a füle... ahogy mondani szokták a Tanú testvérei.
Igazán szerény keresztények... mindent ők tudnak jól, mindenkinél jobban értik, mindenkinél tisztábbak, ha ők fertőben élnek, akkor mások még nagyobb fertőben... szóval csak ilyeneket olvastam az elmúlt napokban tőlük.
Hát figyi, igaz én se alapozom meg az irásaimat, de sok rosszat hallottam róluk. nemcsak most, már 2010-ben is itt osztogattak. De nekem nem is kell megalapoznom semmit, látom h müködik és kész, tetszik vagy nem. Én elhiszem azt amit irok, a tanúk azt sem hiszik el amit olvasnak, vagy kijelentenek. Nem hiszik el azt se amit állitanak magukrol. Csakis rutinból csinálják, az egész ilyen. Mert nincs jó hire, és nem is lesz soha. Én is azt kivánom hogy tünjenek el... És annak a dolognak nem az a lényege, hogy az emberek szeressék vagy bármi, akár jó vagy rossz, csak az a dolga hogy müködjön, nem számit, mégha végtelen idő múlva is történne meg :)
na csáá tanuk
" 26 éve olvasom az írásokat, és használom is a szolgálatban.
S minden nagy képűséget kizárva elmondhatom, hogy jobban ismerem a Bibliát belülről is, mint több teológiát végzett ember "
Woah,ezt eddig nem is láttam! Tényleg "Bezzegék" vagytok hallod! Amúgy egy színtiszta nagyképűség, attól,hogy odaírod mellé,hogy nem nagyképűségből mondod,attól még az. Szerinted Jézus idejében kik hencegtek az ismeretükkel és a tudásukkal? Jézus követői,vagy az írástudók és farizeusok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!