Mi történik, ha valaki a mennyországban bűnt követ el?
Az angyalok a vétkeikért meghalnak, ahogy Sátán és a démonai felett is ez az ítélet lesz végre hajtva.
Nekik nincs megváltás.
Miért? Az angyaloknak más a rendeltetése mint az embereknek. Ők szemtől szemben látják Istent, így megkérdőjelezhetetlen számukra a létezése Istennek, és magasabb rendű pozícióban vannak.
Egyébként pedig egy ember nem mehet a halála után a mennyországba, mert az nem az Ő rendeltetése helye, nem onnan származik, hanem a földből van és oda is tér vissza.
Jó a kérdés! Úgy működik, hogy ha összegyűjtesz 7 büntetőpontot, akkor visszakerülsz a Földre, vagyis itt újjászületsz egy új testben.
Természetesen vannak különböző súlyú bűnök, akár eggyel is összeszedheted a 7 pontot, de az apróbbakért csak 1-2 pontot kapsz. Elévülés viszont nincs, bár a főnök törölheti, ha úgy akarja, viszont ez nagyon ritka.
Szóval ha összegyűlt a 7 pont, akkor jelenésed lesz egy bizottság előtt, akik eldöntik, milyen testben és hol születsz majd újjá. Pokol külön nem létezik, a Föld az, ahova küldenek, hogy jóvátedd a bűneidet.
Paradoxon, mivel a bűn már nem fog létezni, ráadásul a szellemi létben nincs térbeni és időbeni lehetőségi megvalósulás, így duplán paradoxon a kérdés.
(Újjáteremtett Földön fogunk élni, romolhatatlan testben)
Coccomaci!
"Egyébként pedig egy ember nem mehet a halála után a mennyországba, mert az nem az Ő rendeltetése helye, nem onnan származik, hanem a földből van és oda is tér vissza."
Nem a ti elképzelésetek, hogy a 144000 kiválasztott a mennyországban fog uralkodni, mint társkirályok? Ők nem emberek? Ők olyan szentek, kik bűntelenek, minden gyarlóságtól mentesek? Nézd így a kérdést.
Értem. bocsánat, nem volt egyből érthető.
Azok akikkel szövetséget kötött a királyságára, hogy együtt ítéljék a földön élőket, illetve tökéletességre az ezer év alatt elvigyék a túlélőket, azok a végső elpecsételésük alkalmával, halhatatlanságot kapnak, mivel bizonyítottak, így kizárt, hogy bűnt követnének el.
Ahogy Jézus is ezért kapott halhatatlanságot, mert soha nem fog bűnt elkövetni,
Az aki ilyet tesz, arra a biztos halál vár, ott nincs megváltásra lehetőség.
"nem a Ti elképzelésetek?"
Nem mi képzeljük így, hiszen le van írva, hogy ez így történik, vagy is lesz.
Talán nem olvastad?
(Jelenések 14:3) . . .száznegyvennégyezer, akiket a földről vettek meg.
Az írja hogy ennyi embert vettek meg a Földről. Vagy is a földről ezen az áron, vagy is a szövetség kötése árán ennyien lehetnek a Földről Krisztus társuralkodói.
Egyáltalán nem mondja sehol, hogy több embert vesznek vagy visznek a földről az égbe.
(Jelenések 14:4) . . .Ezek követik a Bárányt, bárhová megy is. . . .
Láthatod, hogy ezek követhetik a Bárányt, a többiek nem.
(Jelenések 20:6) . . .az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és királyokként fognak uralkodni vele az ezer év alatt.
A Földön maradottakat fogják segíteni, vezetni, Jézussal, és vissza kapják a túl élők az Ádámi tökéltességet.
Ha mindenki a mennybe menne, kik élik túl Isten haragját?
akkor a biblia ellentmondana magának.
Isten soha nem vitte az embereket az égbe, hogy aztán vissza tegye őket a földre, hanem mindig olyan eszközről gondoskodott, ami által túléltek dolgokat, de maradtak itt, Pl Noé bárkát kellet hogy építsen.
" Ezek azok, a kik asszonyokkal nem fertőztették meg magokat; mert szűzek."
Remélem ez igaz a 144000 kiválasztott tanúkra.
Ott már nem lehet.
Hogy ezt hogy oldja meg az isten, az jó kérdés.
Az egyik elképzelés az, hogy nem lesz szabad akarat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!