Szabad kereszténynek az mlm?
A hazugság nem feltétlenül valósul meg direkt. Inkább úgy, hogy mértéktelenül eltúlzod a termék előnyeit, különben nem veszik meg tőled.
Egy terméket be kell vezetni a piacra, ez sokféleképpen történhet. Ha a piacon túlkínálat van, a verseny növekszik. Mivel normálisan ennyi termékre nincs szükség, mesterségesen igényt kell rá teremteni, hogy megvegyék. Ekkor kezdesz el hazudni, vagy ha úgy szebb, túlzott előnyökről beszélni az átlagosan meglévőhöz képest. Az egész MLM módszertan pontosan a túlkínálat miatti képtelen versenyhelyzet folytán alakult ki. Célja az eladás akkor is, ha semmi szükség rá. Ezt díjazza ez a módszer. Megteremt egy mesterséges "de nagyszerűen érzem magam" hangulatot, miközben ez nagyon nem igaz. A különbség a többi tevékenységhez képest az, hogy aki semmihez se ért, de jó szövege van, rendkívül sok munkával egy idő után valóban jól kereshet. És akkor már meg van fizetve a munkája. Aki ért is valamihez, annak ez a munka nyűg, fárasztó és rendkívül terhes. De a valláshoz ebben az értelemben semmi köze, és nem követsz el vala nagyobb bűnt, mint amennyit egy átlagos napon amúgy is (ha szigorúan megvizsgálnád, vallási szempontból mit szabad, mit nem. De ezt nem teszed, mert akkor tönkremenne az életed. A mai körülmények ugyanis nem felelnek meg azon előírásoknak).
" A termék, amit forgalmaznék"
Az erősen túl van árazva MINDEN MLM-ben.
Tehát, ha CSAK az igazat mondod róla, akkor csődbe mész.
Kis füllentéssel pici haszon lesz.
Nagyobb füllentéssel észrevehető haszon.
Komolyabb hazugságokkal normális haszon.
De az igazi haszon, amiért már érdemes elkezdeni az egészet, az CSAK a beszervezésből jön, amit egyszerűen nem lehet csinálni, ha nem hazudsz.
TE melyik fokozatnál állnál meg? Az elsőnél? Az a csőd!
Akkor egy keresztény nem dolgozhatna kereskedelemben. Már a pult mögött az ember silány terméket árul, miközben kötelezően gusztusosan kell ugye tálalnia. Vagy amikor egy Euronicsben a nagyobb árrés felé kell terelni a vásárlót. Vagy egy kisboltban, ami monopol helyzetben van egy faluban magas árréssel kell dolgozni. Nem igaz?
De engem most kifejezetten az mlm érdekel, hogy van e vajon tiltás rá.
Valahogy így?
Az én rendeléseimet megtartsátok: Barmodat másféle állattal ne párosítsd, szántóföldedbe kétféle magot ne vess, és kétféle szövetű ruha ne legyen rajtad.
Ja és a MLM rossz, ne csináljátok.
Ha az a kérdés, hogy pokolra fogsz-e kerülni az MLM miatt, akkor szerintem nem. Ha az a kérdés, hogy szép dolog-e másokat kihasználni, megvezetni, átverni akkor meg bízom benne, hogy könyv nélkül is tudod a választ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!