Ti mit gondoltok?
Az apostoli hitvallásban mondjuk Jézusról :"alászállt a poklokra"
Először nekem ez furának tűnt és sokáig ezzel nem is törődtem.
De miután elolvastam Bertalan evangéliumát kissé jobban izgatott a dolog. Ebben az apokrif evangéliumban arról olvashatunk hogy Bertalan látta amint Jézus eltűnik a keresztről. Bertalan megkérdezte Jézust a feltámadása után, hogy hova lett. Ő azt mondta a pokolba hogy kihozza onnan a pátriárkákat Ádámtól kezdve. Beszélt Hádészról is, beszélt az első nagyalról aki a sátán lett.
Jézus azt mondta a kanonizált evangéliumokban hogy a SZentlélek káromlása nem nyer bocsánatot. Ebben az evangéliumban fejti ki Jézus mit is jelent as zentlélek káromlása
Ebből az evangéliumból ismerjük meg a 4 főangyal nevét is.
SZerintetek ez az evangélium miért nem került be a Szentírásba? Mert sok olyan dolog van benne amit természetes hogy tudunk. Pl pokolra szállás főangyalok nevei















"Egy gödröt hogy vethet bele valaki egy tóba?"
Jó kérdés. Majdnem olyan jó, minthogy miért sír a rendőr az erdőben? Mert ásott egy gödröt, és nem tudja hazavinni. És miért sír a rendőr még mindig az erdőben? Mert már körbeásta, és még mindig nem tudja elvinni.
Amúgy a Pokol a klasszikus értelemben is egy gödör, csak jóval nagyobb, mint egy sírgödör, ahol csúnya dolgot művelnek az elkárhozottakkal romlott és erőszakos szellemi lények. De ahogy a Halál sem csupán egy biológiai-szellemi történés, hanem egyben egy szellemi lény neve is, ugyanúgy a Pokol sem csupán egy hely, hanem ugyanerre a névre hallgat az a gonosz angyal, akire rá van bízva maga a hely. Különben hogyan lehetne bevetni a tüzes tóba egy biológiai-szellemi történést, illetve hogyan tudná egy hely követni a Halált, ha már a jó kérdéseknél tartunk?
"És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és aki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által." (Jel 6,8)





Szia
Azt gondolom, hogy kár volt öszezavarnod magadat az ihletett Írások és az apokrif írások összemosásával.
Teljesen bizonyos, hogy Isten nem az apokrif írásokat használja fel a Krisztus, vagy Krisztusról szóló tanítások mgmagyarázására. Az inkább összezavarja az embert, mint a te esetedben is. Hidd el, ez ma is igaz:
"Ha valaki más tant tanít, és nem ért egyet az egészséges szavakkal, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak a szavaival, sem azzal a tanítással, amely összhangban van az Isten iránti odaadással, az felfuvalkodott a büszkeségtől, és semmit sem ért, hanem a kérdések felőli viták és a szavak körüli csatározások betege az elméjében...." 1im.6:3,4
ez is:
Példabeszédek 11:9
Szájával hoz romlást a hitehagyott az embertársára, de ismeret által szabadulnak meg az igazságosak.
A Bibliát maga a Biblia magyarázza meg, Isten szelleme által. Ott kell kutakodnunk, nincsen szükség apokrif írásokra, félretanításokkal elferdítik az Isten tanítását, az általad írtak példa erre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!