A legtöbb egyistenhívő vallás azt mondja ő az igazi, akkor most melyiknek van igaza?
"A legtöbb egyistenhívő vallás azt mondja ő az igazi, akkor most melyiknek van igaza?"
Természetesen annak, aki Jézusban és a nem-liberális Bibliaértelmezésben hisz
"A biblia egyértelműen beszél Istenről a Fiúról, Istenről az Atyáról és Istenről a Lélekről. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy csak EGY Isten van."
Jézus a Bibliában egyértelműen megkülönbözteti magát Istentől és a szentlélektől, tehát külön személyiség. Vagyis ha Jézus Isten és szentlélek is akkor 3 külön istenről van szó. Így nem igaz hogy 1x1x1=1. 1+1+1=3 matematikával leírva.
"Náluk Jézus egy próféta volt, akit nem feszítettek keresztre, csak azt a látszatot keltette Isten. Ha ez igaz, akkor az egész keresztyén vallás megbukott, sőt Isten becsapta volna emberek milliárdjait Jézus álhalálával. Ráadásul 600 évvel Jézus után íródott a Korán."
Egy helyesbítés. Isten csak azok számára keltette azt a látszatot akik meg akarták ölni Jézust. A hívők tudták hogy Jézus nem halt meg. Az iszlám szerint Isten magához emelte.
Az első században sem volt elég azoknak a Zsidó származásúaknak, hogy higgyenek Jézusban, hanem tenni is kellett ezért, nem véletlen hívják apostolok cselekedetinek az egyik könyvet.
Itt írva van mit kellett és ma is mit kell tenni Jézus követőinek, származástól független.
"A hívők tudták hogy Jézus nem halt meg. Az iszlám szerint Isten magához emelte."
Na erre mutass példát a Bibliából légyszi!
Nem egy hazug vallás tévelygéseit kellene elfogadni.
Krisztus engesztelő áldozatát már az ÓSZ kijelentette:
Ézs 53:9 És a gonoszok közt adtak sírt neki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában.
"Kínos halál"-nak forditott héber szó hangsúlyos többesszámban áll, ami arra utal, hogy hatalmas fájdalmat kellett elviselnie mielőtt meghalt. Halála helyettesítő és engesztelő halál volt, azért történt meg, hogy a bűneinkért járó bűntetést szenvedje el helyettünk.
Persze az iszlám ebből mindent tagad a hazug prófétájukat követve.
"Nem egy hazug vallás tévelygéseit kellene elfogadni."
Miből gondolod hogy a te vallásod az igaz? A Koránban szereplő Jézus sokkal hihetőbb mint a keresztény isten Jézus. Először is Jézus egyszer sem mondta hogy ő Isten, te mégis ezt hiszed. Azok akik személyesen találkoztak Jézussal, nem látták hogy Isten lenne. Jézus semmivel sem tett többet mint a Bibliában szereplő többi próféta. A csodákat sem saját erejéből vitte véghez hanem Isten segítségével. Isten Jézus nem más mint a keresztény egyház hazugsága.
Az előzőhöz csatlakozva annyit.
Amikor az oldalát ládzsával át szúrta a katona vér és viz folyt ki belőle.
És orvosok igazolták, amikor valaki meghal a vérből kicsapodik a víz. Az az ketté válik így külön jött ki Jézusból.
#16
A Biblia szava igazolható a régészettel, történelmi feljegyzésekkel, a proféciák teljesedésével.
Míg a korán nem. Azt vagy el hiszed, vagy nem. Ennyi.
"A Biblia szava igazolható a régészettel, történelmi feljegyzésekkel, a proféciák teljesedésével."
Ezt úgy nem gondold komolyan :) Nincs is egységes Biblia. Az egyes keresztény irányzatok, más-más Bibliát fogadnak el. A legrégebbi Biblia Jézus után 4-500 éves és görög nyelvü miközben Jézus és az apostolok anyanyelve arámi volt. A Bibliában található sok ellentmondásról és hibáról nem is beszélve. Ezzel szemben a Korán hitelességére van tárgyi bizonyíték. 1400 éve ugyanaz, változatlan.
A Bibliában pedig egyértelműen benne van Mohamed próféta eljövetele.
Kicsit figyelmesebben kéne olvasni a Bibliát!
Máté evangéliuma már az elején kijelenti Őt Immanuelként, ami nem egy cím, hanem az Ő jellemzése: "Velünk az Isten".
Jézus Isten voltát hangsúlyozza Máté apostol.
Ezen kívül a Máté 3:3-ban az apostol Jézusra használja a görög "Küriosz" kifejezést, ami azonos az ÓSZ héber "Adonai" címmel. Ezzel is az a célja Máte apostolnak, hogy azonositsa Jézust az ÓSZ Istenségével:
Máté 3:3 Mert ez az, akiről Ésaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg az ő ösvényeit.
Az ÚSZ általánosan a "Küriosz"-t mint isteni címet használja Jézus Krisztusra alkalmazva kb 650 esetben.
Az első eset amikor egy leprás Úrnak nevezi Krisztust és Ő nyilvánvalóan beleegyezik szintén itt van a Máté evangéliumban:
Máté 8:2 És íme eljövén egy bélpoklos, leborula előtte, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.
Lehetne még sorolni, de többre mész vele ha saját magad tudakozod ha úgy vannak-e ezek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!