Ha vallásosak vagytok akkor van ésszerű magyarázat amiért azt a hitet követitek, vagy csak érzelmi döntés volt esetleg a család vallásának folytatása?

Ez mindenkinél más, de megpróbálom nagy vonalakban elmagyarázni a saját történetemet... De amiket itt írok, azok a gondolatok hosszú hónapok alatt alakultak ki, amíg magamban ezt így össze tudtam rakni. Ha túl hosszú, akkor bocsánat!

Én vallásos családban születtem. Ismertem a Biblia történeteit, de nem igazán foglalkoztatott a templomon kívül, inkább egy értékes hagyománynak tekintettem, illetve közösségformáló erőnek (a gyülekezet miatt).

Felnőtt (amennyire egy egyetemista felnőtt) koromban találkoztam misszionáriusokkal, és eléggé bökte a csőrömet amiket mondtak, és akkor gondolkoztam el mélyebben a dolgon. Azt a világnézetet nem tudtam elfogadni, hogy kizárjam Isten létezését, túl merésznek tartottam. Inkább úgy voltam vele, hogy van Isten, de meg kell ismerni (legalább is a misszionáriusok nekem állították hogy megismerhető Isten, amit először furcsának tartottam).

Rengeteget olvastam a Bibliát, meg Bibliához kapcsolódó irodalmat, aztán végiggondoltam, hogy ha van Isten, akkor biztosan igazságos is. Tehát ha volt hatalma megteremteni a világot, és mondjuk legalább Hitlert vagy Sztálint nem számoltatja el, azt nem tudtam elképzelni.

Aztán továbbgondolva a dolgot, én elég jó vagyok-e vajon? Emlékszem hogy amikor 7 évesen hallottam a tízparancsolatról, rendkívül zavart, hogy miért van benne hogy "tisztelt apádat és anyádat", mivel ezt a parancsolatot nem akartam betartani, mert szüleim elváltak, és eléggé haragudtam rájuk. Azóta meg persze szinte az összeset megsértettem. Isten mércéjéhez képest tehát én sem vagyok elég jó, és sovány vigasz, amivel sokan jönnek hogy "hát bezzeg egyszer egy hajléktalannak adtam enni, tehát nem is vagyok annyira rossz ember".

Ami viszont a keresztyén vallást megkülönbözteti a többi monoteista vallástól, hogy a mérleg egyik felén ott van ugyan mindegyik vallásban a szigorú törvény, de a keresztyénségben a másik felében ott van a kegyelem. (Tévesnek tartom egyébként azokat, akik a keresztyénséget úgy akarják szimpatikussá tenni, hogy elmondják hogy "Isten mindenkit szeret", de Isten törvényéről meg ítéletéről egy szót se szólnak.)

A történet végét pedig lehet te is ismered: Isten elküldte fiát, aki tökéletesen élt, mégis megölték. Így ha te elfogadod őt mint aki helyetted vett vállára minden büntetést ami téged érne, és vállalod azt is hogy Isten alakítsa az életedet, akkor Isten is elfogad téged gyermekévé.

Igazodj már el végre!

Vallás az ha az ember valamit vall.

Japánban 9 millió isten van, akik vallásosnak mondják magukat, valamelyikre "esküsznek". Ettől még nem találkoztak az egyetlen Igazi Istennel, aki Teremtette az eget és a földet.

Tehát nem kell "leborulni", mert valaki egy vallásban van, ugyanúgy elkárhozik, mint aki nincsen vallásban.

A vicc az, hogy még azok is, akik az egy Igaz Élő Isten "körül" kialakított vallásban vannak, ha abban nincs benne az Isten, lásd a holt kat. egyház felekezetet...stb

Akinek vallása van, hitről, az ő hitéről beszél abban.

Ez se számít, mert nem ilyen hitet kell szerezni, nem ez üdvözít. Az egyház sem üdvözít. Ha csak cseverészni szeretnél a vallás-világban, csak nyugodtan továbbra is...

De ha egy istenkeresés áll kérdésed mögött:

A vallás csak annyi, hogy azt "vallod", amit Isten már előzőleg kimondott. De ezt is lehet úgy csinálni, hogy nem találkoztál vele, illetve nem vetted fel vele a kapcsolatot, és ez sem üdvösség, és ez sem örök élet.

Ha viszont megszólítod és találkozol vele, igazi hitre juthatsz.

A többi, eddig leírt hit, ami kapcsolódik a vallásukhoz, azért nem jó, és nem is üdvözít, mert nem "válasz". A nekünk kellő, elnyerni kívánt hit, az igazi bibliai hit mindig válasz egy Istennel való találkozásra.

Ez már üdvözít, benne van Isten, és bent is marad a kapcsolatban, ha jól csinálod..

AZT kell megérteni, hogy az üdvözítés képessége nincs az embernél, és nem is lesz. Úgy hogy "kisgumikutya". minden vallásoskodónak, meg értelmezgetőnek, meg Isten nevében így-úgy íróknak, akiknek kapcsolatában nincs is ott Isten, Megy a kábítás 1000-el..

Hát, kedves kérdező, te döntesz, "cseverészni akarsz" a sok bolondság között, vagy mást, jobbat ..keresel!

Kedves Kérdező!

Menjünk sorjában, jó?

Általában az emberek nem az eszükkel döntenek egy vallás mellett v ellen. A vallásalapító/elvei/törvényei ált. oly szimpatikus a hívő számára, h nem is gondolkodik intellektuális válaszon a híve. Lehetsz még jó ember úgy is, h nincs logikus magyarázatod arra, miért azt az egyházat választottad. (Az egyházakhoz sorolom az ateizmust is.) A jóságot most itt tágabb értelemben értem, nem csak az azonos hitűek szemében, hanem ált. emberi/erkölcsi szempontok alapján.

A világnézetnél nem szükséges megokolni, h honnan van, ez jóval inkább értékválasztás. Milyen szeretnél lenni, asszem ez a fő kérdés. Hova igyekszel? Ja és jóval többet mond rólad a választásod megokolásának mélysége, mint h tkp miben hiszel.

A szociokulturális környezet, szülők stb a meghatározók abban, h ki milyen vallást követ. Ez a megfigyelésem.

Mindjárt jönnek az "igazhívők", és jól lepontoznak. Vállalom ezt a kockázatot.

Na, akkor megpróbálom elmagyarázni. Én vallásos csalásban nőttem fel, de nem azért hiszek, mert a szüleim azt mondták. Vagyis gyerekkoromban hittem Istenben, tapasztaltam is a jelenlétét, de aztán tiniként kicsit megingott a hitem, nem értettem a "hülye szabályokat", nem szerettem templomba járni, unalmasnak találtam, taszított a zene, taszított a prédikáció, cikinek éreztem, de ateista sosem voltam, mindig is hittem, hogy kell lennie valaminek. Aztán egyszer elmentem anyukámmal egy karizmatikus dicsőítésre, ami nagyon megérintett, ott nagyon erősen tapasztaltam Isten jelenlétét, és rájöttem arra, hogy a kereszténység nem az a haldokló unalmas valami, amit a lakóhelyemen láttam a templomban. Nagyon megfogott a dicsőítő zene, gyönyörűnek találtam, az emberekből meg áradt a mély hit és a szeretet. Elkezdtem imádkozni, keresztény fiataloknak szóló weboldalakat olvasni, és rajöttem, hogy nagyon sok keresztény fiatal van még, és ez igenis menő, és egy cseppet sem kell szégyellmem. A lakóhelyemen templomba járni azóta sem szeretek, de mindig keresem az alkalmat, hogy olyan helyekre eljussak, ahol gyönyörű a zene, a prédikáció nem csak egy szónoklat, nem üres fecsegés barokkos körmondatokkal, hanem igazán szívhez szóló, és ahol sok velem egykorúval találkozhatok.

Általában azt vettem észre, hogy a hívő családban felnőtt fiatalok közül sokan eltávolodnak, majdnem én is így tettem. Vidéken nincs igati hitélet, ami van az nagyon taszító, és ez sokakat elriaszt. Viszont nem hívők közül meg sokan lesznek hívők, azt vettem észre

Igen, van magyarázat rá.

Mivel az életnek van forrása, ésszerű, hogy az a valaki, aki létre hozta, biztosan adott útmutatást a teremtményeinek.

Több hitnézetet megvizsgáltam, persze a választott népet vettem alapul.

Isten a Bibliának nevezett könyvet íratta le az embereknek, hogy abból tanuljanak okuljanak, s mivel egy forrása van az életnek, nem fog vallásköziséget, vagy megosztottságot előidézni az emberek között.

Régen is bárki csatlakozhatott Isten választottjaihoz, most sincs más kép. Csak úgy lesz egységes tiszta imádat a Földön, ha nincsenek különbségek, hanem teokratikus rend, vagy is egy Isten által meghatározott imádati forma minden ember számára.

Isten szava ezt is tartalmazza, maga Jézus is utalt rá.

Én,a vallásom édesanyámtól örököltem,de mielőtt elfogadtam volna az örökségem,jól körbejártam azt.

Mivel találtam abban nem elfogadható elméleteket,azokat nem vallom.

A vallásom,csupán praktikumai miatt tartom.

A vallásom által szervezett összejöveteleken ismerhetem meg Isten megmentő szeretetét.

A vallásom követőiben találom legjobb barátaimat.

A valásom ad olyan közösségélményt,mely alapvető szükségletem.

Hogy mindezeket az életbevágó szükségleteimet megtaláljam,nem is elég egy vallás.Nekem,kettőben jött össze úgy,hogy egyiket sem kell megtagadnom.

Nincs olyan vallás,ami üdvözítene,csak Krisztus,de Ő nem vallás.

Vallásaimat annyiban követem,amennyiben azokban szükségleteimet megtalálom.

A kérdező utóbbi kérdésére:

Sok újprotestáns,s újabban történelmi felekezetben is előfordul,hogy az ember alapvető közösségi igényeire válaszolnak.

A lelkész nem vallást szervez,és papol kizárólag,hanem közösséget is szervez.

Ha valakinek sikerült bekerülni egy jólműködő közösségbe,illedelmesen becsukja szemeit a vallásközösség alaptalan dogmái,szokásai előtt,mert fontosabb a közösség,a logikusságnál.

Sok vallásos,a vallásosságát,környezete önazonossága alapvetően meghatározza.(pl.Ha valaki görög,az görögkatolikus akkor is,ha JT,vagy adventista,baptista,stb.)Környezete megkövetel egyfajta vallásosságot tőle-legalábbis sokan ezt így gondolják.

Érdekes kérdés,az ateista vallásosság.

Sokan,társadalmi helyzetük miatt ateistaként élték le életüket.Az istenfélő vallásosság bár állandóan foglalkoztatja őket(A GyIK vallásos rovata hemzseg ilyenektől)nem képesek átlépni eddig vallott istentelenségük után hitvallásuk korlátait.

Azért nem lesznek keresztények,mert azzal megtagadnák addigi hitvallásukat.