Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Káin áldozatának üzenete?

Káin áldozatának üzenete?

Figyelt kérdés

Káin és Ábel áldozásának történetét olvasva az jutott eszembe, hogy az egyik kellett Istennek, a másik nem, szóval magyarázat nélkül történt egy igazságtalanság, amin Káin megsértődött. Nem láttam utalást arra, hogy miért "nem tekintett" rá Isten. (Ha "világi" akarok lenni, ez olyan, mint ha két ember szerelmes valakibe, a kiszemelt meg az egyiket viszontszereti, a másikat levegőnek nézi és szórakozik vele.)


Káin áldozatára Isten nem azt mondta, hogy köszönöm, hanem nem is foglalkozott vele. Azt mondta: "Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz." Mintha azt akarta volna tudatni vele, hogy hát vannak igazságtalanságok, de ha te szívből cselekszel, úgyis tiszta lesz a lelkiismereted.

Azt várta Káintól, hogy fogadja el, hogy nem mindig történnek úgy a dolgok, ahogy az igazságos lenne?


2017. júl. 16. 09:38
1 2
 11/15 KZitus ***** válasza:

Szia


összefüggéseiben kutasd, és értelmezd a Bibliát.

Semmi okod arra a következtetésre jutni, hogy a növények, amelyeket Káin termelt "rosszak" voltak Istennek

Hiszen a mózesi törvény alatt állatokat, és növényeket egyaránt ajánlottak fel Istennek.

De ahogyan már írták neked, nem az áldozat a fontos, hanem az Istennek való engedelmeség, ami hitből fakad. Na ez nem volt Káinnak. De már erről is írtak neked.

2017. júl. 17. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:

Igen,Kérdező!


Ábel testvére minden bizoonnyal szívesen adott volna a bárányai közül áldozatra valót,ha Kain kért volna,mert bűnössége tudatában lett volna.

Ahogyan Péter-fogatkozásakor-Kain sem sejtette,mi lakik a szívében.

2017. júl. 17. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:

Kedves KZitus !


Ahogyan nem volt mindegy Kainnak MIT áldoz Istennek-hálaáldozatot,vagy bűnért való áldozatot-,nekünk sem mindegy,mit áldozunk Istennek:időnket,pénzünket,értelmünket,vagy szívünket,s ezzel mind az előbbieket is.

2017. júl. 17. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:

imakommandós!(10.Hsz)


Erre ügyelj a hitvesi ágyban!Társad nem biztos,hogy tolerálja a névtévesztést olyankor.:)))

2017. júl. 17. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 A kérdező kommentje:

Köszönöm a részletezéseket. Mivel nem vagyok vallásos, nem tudtam, hogy az áldozat mibenlétének ekkora szerepe van ebben a történetben, ezért hatott furcsának, hogy "nem elég" azt áldozni, amivel rendelkezik valaki, hanem kérni/venni kellett volna egy más típusú áldozatot.

Szerintem esélyes, hogy Ábrahám áldozatáról is fogok kérdezni. :)

2017. júl. 20. 08:17
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!