Szerintetek mi az ötezer ember megvendégelésének üzenete?

Tudniuk kellene, hogy Jézus nem aggódik a fizikai kenyér hiánya miatt. „Nem emlékeztek arra — juttatja eszükbe a történteket —, amikor megtörtem az öt kenyeret ötezer embernek, hogy hány kosár telt meg az összegyűjtött maradékból?”

„Tizenkettő” — válaszolják.

„És amikor hét kenyeret törtem meg négyezer embernek, hány élelmiszeres kosár telt meg az összegyűjtött maradékból?”

„Hét” — válaszolják.

„Hát még most sem értitek meg a lényeget? — kérdezi Jézus. — Miért nem értitek meg, hogy én nem kenyérről beszéltem nektek? Hanem arról, hogy óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától.”

A tanítványok végre felfogják a lényeget. A kovász, amely erjesztő anyag és megkeleszti a tésztát, a romlottságra utaló szó. Így a tanítványok most már megértik, hogy Jézus jelképes értelemben használja, és arra figyelmezteti őket, hogy őrizkedjenek a ’farizeusok és szadduceusok tanításától’, amely bomlasztó hatású tanítás. Márk 8:1–21; Máté 15:32—16:12.

Szia!

Szerintem több üzenete is van számunkra.

Az első: ahogyan Jézus próbára tette a tanítványok hitét, ugyanúgy a mienket is próbára teszi: hiszünk-e abban, hogy ami emberileg lehetetlen, az Istennel lehetséges.

A második: Isten éppúgy gondoskodik mindennapi szükségleteinktől, mint a lelkiekről. Ezek a mindennapi szükségletek azonban mindig csak igazi szükségletek, ahogyan itt is: hal és árpakenyér. Krisztus gazdagon megvendégelhette volna az embereket csakhogy pusztán az evés élvezetéért elkészített étel nem szolgálta volna javukat. Krisztus arra tanította őket ezzel a leckével, hogy az Istentől rendelt természetes táplálékot az ember megrontotta. Sohasem örült úgy ember az elferdült ízlés kielégítésére készített pompás lakomáknak, mint ahogy ezek az emberek élvezték a pihenést és az egyszerű táplálékot, amelyet Krisztus az emberi településektől távol nyújtott nekik.

A harmadik: Semmit sem szabad elpocsékolni. Nem mulaszthatunk el semmilyen adódó lehetőséget. Ne hagyjunk figyelmen kívül semmit, ami segíthet egy emberen. Mindent gyűjtsünk össze, ami könnyíthet a föld éhezőin. Ugyanilyen körültekintéssel kell eljárnunk lelki dolgokban is. Amikor az emberek összeszedték a több kosárnyi maradékot, otthoni barátaikra gondoltak. Azt akarták, hogy osztozzanak a Krisztus által megáldott kenyérben. A kosarak tartalmát szétosztották a vágyakozó tömeg között, akik mindenhová elvitték azt a környékbe. Így azok, akik megvendégeltettek, átadták az égből származó kenyeret, hogy megelégítsék a lelki éhséget.

A negyedik: a csoda az Istentől való függés tanulságát hordozza. Amikor szorult helyzetbe kerülünk, Istenre kell hagyatkoznunk.

Az ötödik: Krisztus megparancsolta nekünk a próféta által: "Az éhezőnek megszegd kenyeredet", és "ha meztelent látsz, felruházzad", és "a szegény bujdosókat házadba bevigyed" (Ésa 58:7). Ő parancsolja nekünk: "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek" (Mk 16:15). Mégis hányszor elbátortalanodik szívünk, hitünk cserbenhagy, s mi látjuk, mily nagy a szükség, és mily csekélyek eszközeink. Akárcsak András, amikor az öt árpakenyérre és a két kis halra tekintett, mi is felkiáltunk: "Mi az ennyinek?" (Jn 6:9) Gyakran habozunk, nem vagyunk hajlandóak mindent odaadni, amink van, mert félünk áldozni és feláldoztatni másokért. Jézus azonban megparancsolta nekünk: "Adjatok nékik ti enni" (Lk 9:13). Parancsa ígéret: mögötte ugyanaz az erő áll, mint amely megvendégelte a sokaságot a tengerparton.

A hatodik: Krisztus a kenyeret az Atyától kapta, és a tanítványoknak adta át, azok a sokaságnak, az emberek pedig egymásnak. Így mindenki, aki egy Krisztussal, Tőle kapja az élet kenyerét, a mennyei eledelt, és szétosztja másoknak. Ez nagy bátorítás mai tanítványainak is. Krisztus a hatalmas központ, minden erő forrása. Tanítványai Tőle kapják, amire szükségük van. A legértelmesebb, lelki gondolkodású ember is csak annyit használhat fel; amennyit kap. Magától nem elégítheti ki a lelki szükségleteket. Csak azt oszthatjuk szét, amit Krisztustól kapunk, s csak aszerint kaphatunk, ahogyan másoknak adunk. Ha szüntelen adunk, szüntelen kapunk is, és minél többet adunk, annál többet kapunk. Így állandóan hihetünk, bízhatunk, kaphatunk és adhatunk.

Üdv. Péter