Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Káin áldozatának üzenete?

Káin áldozatának üzenete?

Figyelt kérdés

Káin és Ábel áldozásának történetét olvasva az jutott eszembe, hogy az egyik kellett Istennek, a másik nem, szóval magyarázat nélkül történt egy igazságtalanság, amin Káin megsértődött. Nem láttam utalást arra, hogy miért "nem tekintett" rá Isten. (Ha "világi" akarok lenni, ez olyan, mint ha két ember szerelmes valakibe, a kiszemelt meg az egyiket viszontszereti, a másikat levegőnek nézi és szórakozik vele.)


Káin áldozatára Isten nem azt mondta, hogy köszönöm, hanem nem is foglalkozott vele. Azt mondta: "Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz." Mintha azt akarta volna tudatni vele, hogy hát vannak igazságtalanságok, de ha te szívből cselekszel, úgyis tiszta lesz a lelkiismereted.

Azt várta Káintól, hogy fogadja el, hogy nem mindig történnek úgy a dolgok, ahogy az igazságos lenne?


2017. júl. 16. 09:38
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
24%
Pedig benne van a válasz a Bibliában, csak ahhoz olvasni kéne. Látod így készülnek a hamis tanítások, amikkel pl hemzsegnek az ateista blogok is. Valaki, aki nek olvassa, kitalál valami baromságot és mint igazság terjeszti azt.
2017. júl. 16. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
98%

Ha nem csak egy helyet nézel a Biblában, akkor magyarázatot találsz más-más helyeken is a korábbi idézetekkel kapcsolatosan. Lásd:

„Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot az Istennek, mint Káin, és e hit által tanúságot nyert arról, hogy igazságos, ugyanis az Isten tanúságot tett az ajándékait illetően” (Héberek 11:4).

Ezek szerint Isten a hite miatt ismerte el Ábelt igazságosnak.

Az biztos, hogy Ábel áldozata azért volt értékesebb, mint Káiné, mert Ábel kifejezte a hitét.

Ugyanígy Káin elutasításának sem az volt az oka, hogy rossz áldozatot ajánlott fel, hanem az, hogy a cselekedeteiből ítélve nem volt hite.

A másik: „ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz” (1Mózes 4:7). Isten nem azért utasította el Káint, mert nem tetszett neki a felajánlása, hanem azért, mert a „cselekedetei gonoszak voltak” — féltékenységgel és gyűlölettel átitatottak, végül pedig gyilkosságig fajultak (1János 3:12).

2017. júl. 16. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
Mert Isten nem azt nézi, hogy mit ajánlasz fel, hanem hogy milyen szándék vezérel!
2017. júl. 16. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:

Isten meghatározta az áldozatok mibenlétét.


A bűnért való áldozat,CSAK bárányáldozat lehetett,ami az eljövendő "Isten ama Bárányára"vagyis szent Fiára utalt.


Étel,és ital áldozatot is meghatározott Isten,s ez hálaáldozat volt.


Kain nem érezte magát bűnösnek,-pedig a gyilkosságra való hajlam áldozata idején is benne volt-,s ezért CSAK hálaáldozatot mutatott be Istennek.Nem jól ítélte meg magát,s ezért nem jól cselekedett.Isten ezért nem fogadta el áldozatát.


Sok Kain él ma is.

"Nem ölök,nem lopok,jó ember vagyok!Mi szükségem lenne megváltásra!"-gondolják,de az Ördög ott vár szíve ajtajánál,hogy tönkretegye.

2017. júl. 16. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
Tételezzük fel nincs Isten.Az egész sztori értelmét veszti.Ha meg se Káin,se Ábel nem volt,akkor...
2017. júl. 16. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 imakommandós ***** válasza:

vannak olyan áldozatok, amik nem hogy nem teszik az embert igazzá, de még lehet, hogy meg is sértik vele a Teremtőt.

János ugyanis azt irja Káinról, hogy a cselekedetei gonoszak voltak, a testvéré pedig igazak.

Isten azzal, hogy rátekintett Káin áldozatára bizonyságot adott neki, hogy helyesek a cselekedetei és tetszik neki a hite.

Káin tudta hit által, hogy az ő bűneiért meg kell halnia valakinek helyette, ráadásul annak ártatlannak kell lennie, ezért vitt a legszelidebb állatai közül egy kisbárányt áldozatul, Káinnak viszont nem volt semmi látása az adósságai rendezéséről.

2017. júl. 16. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:

imakommandós!


Túl sok eljrásod miatt olvasd át azt,amit írtál,és javítsd ki.(Kevered Kain,és Ábel nevét-szerintem nem tudatosan.)

2017. júl. 17. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 A kérdező kommentje:

"Kain nem érezte magát bűnösnek,-pedig a gyilkosságra való hajlam áldozata idején is benne volt-,s ezért CSAK hálaáldozatot mutatott be Istennek"


De ő növénytermesztéssel foglalkozott, nem? Szóval nem voltak állatai, mint Ábelnek, aki állattenyésztő volt. A rendelkezésére álló forrásokból mutatta be az áldozatot. Mi lett volna a helyes eljárás, hogy "rátekintsen" Isten? Bárányt kellett volna vásárolnia és azt áldoznia, hogy a hitét bizonyítsa?

2017. júl. 17. 09:14
 9/15 anonim ***** válasza:
Szívből kellett volna felajánlania! Isten azt nézi, mi van a lelkében!
2017. júl. 17. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 imakommandós ***** válasza:

tényleg köszi!

Az életben is gyakran összekeverem a neveket. xd

2017. júl. 17. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!