Egy kereszténynek van joga undorodni attól, amit a melegek művelnek egymással az ágyban?
Mivel az utóbbi pár napban egyre gyakoribb az ilyen kérdés, az egyik alá írtam is, és le lettem nullázva.
Én undorodom attól, amit ők tesznek szex címszó alatt. Gusztustalannak tartom. Ha nem kötné senki az orromra, hogy ők a saját nemükhöz vonzódnak, akkor én ezt nem tudnám meg (nem is akarom tudni és soha nem is kérdezem, valami kényszer miatt viszont állandóan elmondják), és nem fordulna fel a gyomrom.
Miért zavarja ez az embereket, hogy képtelen vagyok nem hányinger nélkül gondolni az ő szexuális tevékenységükre, miért kell engem ez miatt állandóan bántani és megalázni?





Én is undorodom tőle,ezzel semmi gond nincs,ha én köteles vagyok meghagyni neki a jogot,hogy az orrom alá dörgöljön bármit,ami az ágyába való,akkor nekem meg hadd legyen jogom ettől undorodni. Még heteró pároknál is idegesít,ha a nyílt utcán csapkodja a srác a barátnője fenekét,mint egy kancát.
Egy volt jó barátnőmről kiderült,hogy leszbikus (nem,nem emiatt lett vége a barátságunknak,mielőtt leköpne valaki) és egy idő után már részletesen kitárgyalta nekem kaján vigyorral,hogy mit műveltek az ágyban,vagy épp bárhol a barátnőjével. Szerintem ezt én nem vagyok köteles egy árva fintor nélkül végighallgatni,ha valaki rám nincs tekintettel,amikor ezeket elmondja,akkor ő miért várja el ezt tőlem?





Egy ateistának van joga undorodni attól, amit a keresztények csinálnak egymással a templomokban és gyülekezetekben?
Én undorodom attól, amit ők tesznek "vallás" címszó alatt. Gusztustalannak tartom. Ha nem kötné az orromra egyik sem, hogy ők valami 33 éves középkorú faszit istenítenek, akkor én ezt nem tudnám meg (nem is akarom tudni, és soha nem is kérdeztem, valami kényszer miatt viszont állandóan "terjesztik"), és nem forgatná fel a gyomrom.
Miért zavarja az embereket, hogy képtelen vagyok hányinger nélkül gondolni mások tévképzeteire? Miért kell engem emiatt állandóan bántani és kiközösíteni?





Persze hogy jogod van, és ahogy a rendőrök mondják, jogodban áll hallgatni is.
Mondjuk hogy egy hívő arról panaszkodik, hogy a képébe nyomnak valamit elég alja dolog, miközben nem találsz olyan hívőt, aki egy ponton ne ömlengene az istenéről.
Na mindegy, ismétlem nyugodtan undorodhatsz a melegektől, csak tudod: ne kürtöld világgá, és ne vágd mások képébe ;)





"...egy idő után már részletesen kitárgyalta nekem kaján vigyorral,hogy mit műveltek az ágyban,vagy épp bárhol a barátnőjével. Szerintem ezt én nem vagyok köteles egy árva fintor nélkül végighallgatni..."
Hát szerintem ha "jó barátnőd" volt, akkor ez egy teljesen természetes dolog, hogy elmondja neked, mint jó barátnő, a szexuális életét. Elvégre egy barátság nemcsak arról szól hogy együtt csavarogtok vagy söröztök, hanem arról is, hogy mélyebb, lelki vagy intimebb témákat is megbeszélhettek egymással (bár lehet én vagyok túl régimódi gondolkodású, de nekem a barátság ezt jelenti).










Kedves Merete!
Ha nálad a szex témája alapból tabu, akkor igazad van, hiszen ennek a barátnődnek tudnia kellett, hogy számodra a szexualitás magánügy. (Én is ilyen vagyok amúgy, a párommal való szex az csak kettőnkre tartozik).
Ha azonban a felháborodásodban az is szerepet játszott, hogy ő egy azonos neművel történő szexről mesélt neked, az bizony már csúnya dolog. Ha egy heteró barátnőd mesélne arról, hogy a pasijával hogyan szexelnek, azon is ugyanilyen mértékben felháborodnál? Ha igen, akkor mindenben igazad van, ha viszont a heteró szex hallatás már "elnézőbb" lennél, akkor igazságtalan lennél és azt bizonyítanád, hogy ezt a barátnődet sosem fogadtad el igazán.










Kedves Merete!
A leírtak alapján teljes mértékben igazad van.





Egy katonatársam,(kimondottan hetero)felcsípett egy csajt.Mint korábbi útszéli barátnőivel,vele is azt tette,amit szokott,s nekünk katonatársaknak mindezt elmesélte.Miként hányt közben a csaj,miként jajgatott a lyuktévesztéskor,mikor nyelette le az utódnakvalót.
A szolgálati időn belül összeházasodtak,é minket,katonatársakat meghívott a lagziba.Nehéz volt megállni,hogy a boldog menyasszonyt ne lássuk öklendezni,fájdalmasan jajgatni emlékeink alapján.
Jó volt ez így?
Az ágytitkok publikálása helyénvaló?





Nevelőtiszt voltam Baracskán.
Az egyik zárkafelelős kért engedély jelentésre.
-Mondja,mi a gond!
-XY (pedofiliáért elitélt)fiatalembert,és társát meg fogjuk ölni.Nekem hiába mond bármit,tehetetlen vagyok ez ellen!
-Mivel érdemelték ki azt a súlyos haragot?
-Csókolóztak a felső ágyon.Mérhetetlen az undor irántuk!
-Kérem,tartsa vissza a társaságot egy néhány napig!-kérleltem!
-Nem ígérhetek semmit.
Hívattam a pedofilt.
-Üljön le oda!(Rend szerint álniuk kellett előttem.)Válaszoljon,ha kérdezem!
-Értettem.
-Magát meg fogják ölni a cellatársai!
-Én nem csináltam semmit!
-Mit kérdeztem magától?
-Semmit.
-Akkor minek válaszolt!Nem vagyok a maga apja,vagy anyja,és nem érdekel a maga szexuális beállítottsága.Az a maga baja,viszont nem állíthatok maga mellé őrt,hogy megvédje társaitól,ha undorukban ki akarják végezni,mert csókolózott a romával,a felső ágyon!
-De hiszen én...
-Mit kérdeztem magától?Minek válaszol a semmire megint?Aludjon ébren,és rendezze el otthoni dolgait,mert meg fog halni! Elmehet!
Elódalgott.Ugyanezt elmondtam a romának is.
Szóltam az őrparancsnoknak,hogy figyeljenek különösképpen arra a cellára,mert nagy baj lehet!
Hétfőn jelentkezett ismét a cellafelelős.Alig bírta visszafojtani a nevetést.
-Na mondja!Mi a gondja!
-Mit csinált főnök ezekkel,mégcsak egymásra sem mernek nézni.Sétakor egyik az udvar egyik sarkában,a másik a másikban sunnyog.Minenki röhög rajtuk.Már nem akarják bántani őket,ha ez nem változik.
-Semmi különöst,csak hogy búcsúzzanak el az élettől.
-Biztosan komolyan mondta,mert működött!
Megmentettem két életet,és 16 embert súlyos bűn elkövetésétől.Hála Istennek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!