Azok a vallások akik azt tartják magukról, hogy csakis ő általuk van megmentés hova "tették" Jézus Krisztus Kálváriáját és a Golgotán elszenvedett megváltó halálát?
Sziasztok!
Akkor egyszerűsítsük le:
https://www.youtube.com/watch?v=6TmDHDnLNG0&spfreload=5
:-)
Üdv. Péter
20-as:
Nem, előzőekben is leírtam a "csodatetteket", méghozzá idézőjelben, mert nem történtek meg, úgy látszik a szövegértelmezéssel is gondok vannak.
Igen tudok.
Bizony nem terjedtek el, mert mindenkit aki jézuskán kívül másban mert hinni máglyán égették el. ;) Tudod a holtak nem terjesztik a szóbeszédet.
Ebben ott hibáztál, hogy ez nem az első vitám veled, így kiismertelek, ezelőtt kétszer vitáztunk hasonló idióta képzeletbeli figurákról, mindkétszer adtam forrást, majd te, mint hithű keresztény nem fogadtad el. Természetesen, mit is lehetne elfogadni, ha nem a bibliádat? :"D Le kellene szoknod a név kiírásáról, és akkor talán elgondolkoznék azon, hogy energiát fektessek az amúgy felesleges vitába.
Én nem hitet, hanem tényeket közlök, de gratulálok, ha neked a valóságban is "hinni" kell.
Igen, lehet ellenőrizni, le is ellenőrizték, nem voltak igazak, szerintem ebben egyet lehet érteni.
"...közel feledésbe merült..." -megint egy kis szövegértelmezési probléma. :/ Tudod a közel az az, ami nem teljesen, érted? Érted? ÉRTED? :D
Azoknak a szavára is alapozod az életed, akik azt az agybutító szennyet írták, amit depresszív napjaidon lapozgatsz, ha írok egy könyvet alapozol rám? :3
De eszembe jutott a támpont adása, le is írtam előbbiekben az okát, hogy mi miatt nem teszem. ;)
Nem tartalak gondolatolvasónak, ahhoz kicsit több tudás kellene, mint amit a bibliádban találsz, csak egy befolyásolt kereszténynek tartalak, semmi többnek, miért kérded?
Minden marad a régiben? Ezt kifejtenéd? Semmi sem marad a régi, az idő nem egy állandó, hanem egy végtelen dinamikusan növekvő halmaz. o.o
"Nem, előzőekben is leírtam a "csodatetteket", méghozzá idézőjelben, mert nem történtek meg"
Azért mert te azt állítod hogy nem történtek meg az még nem azt jelenti hogy ugy is van.
"Bizony nem terjedtek el, mert mindenkit aki jézuskán kívül másban mert hinni máglyán égették el. ;)"
Ennek az ellenkezője is igaz!
"Én nem hitet, hanem tényeket közlök,"
Mi van? Ott voltál? Láttad? Szemtanuja voltál? Vagy mondta valaki és te is ugy hiszed.
"Igen, lehet ellenőrizni, le is ellenőrizték, nem voltak igazak"
Amugy vicces vagy.
"az idő nem egy állandó, hanem egy végtelen dinamikusan növekvő halmaz. o.o"
És hova növekszik ez a halmaz?
23-as:
"Azért mert te azt állítod hogy nem történtek meg az még nem azt jelenti hogy ugy is van."
Nem csak én állítom így, és tudod addig, amíg valaminek a megtörténésére nincs bizonyíték, az nem történt meg. Durván 2000 év alatt zéró evidenciát mutatott be a kereszténység, szóval gratulálok ha még így is hiszel a mesékben. :)
"Ennek az ellenkezője is igaz!"
Valóban? Én nem pár száz emberről, hanem milliókról beszéltem, de ha egy feleakkora népirtást tudsz mondani a történelem során, ami nem az ábrahámi, hanem más vallások követői által lett elkövetve, akkor állva tapsolok majd neked. :)
"Mi van? Ott voltál? Láttad? Szemtanuja voltál? Vagy mondta valaki és te is ugy hiszed."
Ez a kijelentés kétoldalú, szóval vigyázz vele. :)
"Amugy vicces vagy."
Tudom, de komolyan gondoltam. :)
"És hova növekszik ez a halmaz?"
Mint írtam, a végtelenbe. :*
"Nem csak én állítom így,"
Ez nem tény.
"és tudod addig, amíg valaminek a megtörténésére nincs bizonyíték, az nem történt meg."
Ez sajnos hasmis állitás.
Ezt könnyü cáfolni.
"Durván 2000 év alatt zéró evidenciát mutatott be a kereszténység, szóval gratulálok ha még így is hiszel a mesékben. :)"
Ezt sok millió ember cáfolja az élete megváltozásrol amikor ismeretet és hitet nyert
"Valóban? Én nem pár száz emberről, hanem milliókról beszéltem,"
Én ugy szintén.
"de ha egy feleakkora népirtást tudsz mondani a történelem során, ami nem az ábrahámi, hanem más vallások követői által lett elkövetve, akkor állva tapsolok majd neked. :)"
A vallásokat emberek találták ki, ezért eggyetértek.
"Ez a kijelentés kétoldalú, szóval vigyázz vele. :) "
Igy van kétoldalu ezért nem lehet tény.
"Mint írtam, a végtelenbe. :*"
A végtelennel vigyázni kell mert 1 és 2 között végtelen a tizedesek, századosok, stb.. száma.
Vidiripi
22. válaszoló!
"Igen tudok."
Akkor tedd meg!
"Bizony nem terjedtek el, mert mindenkit aki jézuskán kívül másban mert hinni máglyán égették el. ;) Tudod a holtak nem terjesztik a szóbeszédet."
Csak azt nem értem hogy akkor miért csak 400 évvel később lett államvallássá a kereszténység! a kereszténység megalapítása után 1200 évvel lett törvény hozva arról hogy máglya halált kell halnia az eretnekeknek. Mit csináltak 1200 évig azok akik nem Jézusban hittek?
Ha tudsz akkor tényleg írhatnál használható információt mert nem hogy a hitbéli dolgokkal nem vagy tisztában de még a történelemmel is gondjaid vannak.
Kezdjük azzal hogy első körben pont a keresztényeket üldözték szó szerint tűzzel-vassal! S még is terjedt a kereszténység és készültek a kézzel írott másolatok az Írásokról. S akkor még nem is tartunk a Holt-tengeri tekercseknél amiket 1947-ben fedeztek fel. S ezeket összehasonlítva a korábban felfedezett másolatokkal alig vannak eltérések. Pedig a Holt-tengeri tekercsek régebbiek az összes többi másolatnál és azok lettek felfedezve a legkésőbb!
"Ebben ott hibáztál, hogy ez nem az első vitám veled, így kiismertelek, ezelőtt kétszer vitáztunk hasonló idióta képzeletbeli figurákról, mindkétszer adtam forrást, majd te, mint hithű keresztény nem fogadtad el."
Nem hibáztam! Ha van is hiba akkor az nálad lesz hiszen ha ezzel te ennyire tisztában voltál és vagy akkor miért írsz? Van valami új dolog esetlegesen? Mert ha nincs akkor mi a logikus érv arra hogy megint jössz ezekkel a dolgokkal? Esetleg a szórakozás? Amennyiben igen akkor az csak addig lesz amíg én válaszolok.
Bizonyára megírtam korábban is hogy mi a gond az úgynevezett forrásaiddal. Már nem emlékszem hogy mik is voltak azok és arra sem hogy miről is beszéltünk korábban! De egy dolog biztos keresztény=Krisztus követő! Amennyiben keresztény hitről van szó akkor innét kell elindulni.
"Természetesen, mit is lehetne elfogadni, ha nem a bibliádat? :"D Le kellene szoknod a név kiírásáról, és akkor talán elgondolkoznék azon, hogy energiát fektessek az amúgy felesleges vitába."
Engem nem zavar hogy energiát fektetsz bele. Esetlegesen gondot ez neked jelenthet. Ha így van akkor ne tedd ez a tanácsom! Oké csak előbb térj meg és legyél keresztény akkor majd elgondolkodom hogy leszokom a név kiírásáról.
"Én nem hitet, hanem tényeket közlök, de gratulálok, ha neked a valóságban is "hinni" kell."
Tényt nem közöltél! Kivéve egyet. Azt hogy te nem hiszel, ez tény! De más tényt azt nem közöltél.
"Azoknak a szavára is alapozod az életed, akik azt az agybutító szennyet írták, amit depresszív napjaidon lapozgatsz, ha írok egy könyvet alapozol rám?"
Persze alapozni lehet rád csak számítani nem! Kezd már derengeni hogy ki is lehetsz. de csak általánosságban konkrétumok nem nagyon jutnak eszembe!
"Nem tartalak gondolatolvasónak, ahhoz kicsit több tudás kellene, mint amit a bibliádban találsz, csak egy befolyásolt kereszténynek tartalak, semmi többnek, miért kérded?"
Valamivel csak többnek látsz hiszen rám pazarlod az idődet! Az jó ha annak tartasz mert azt jelenti hogy hatással van rám! S ez egy jó hír köszönöm szépen!
"Minden marad a régiben? Ezt kifejtenéd? Semmi sem marad a régi, az idő nem egy állandó, hanem egy végtelen dinamikusan növekvő halmaz."
Akkor lehetséges hogy neked is van egy kis baj a szövegértéssel! Mert ugye azt írtam hogy: "Csak akkor ne csodálkozz..." tehát feltételhez kötöttem a dolgot.
De aszem tudod már hogy miért írtál nekem azéért mert kell valaki aki egy kicsit felrázzon és pont kapóra jött hogy megláttad a nevemet! :)
Egyébként valóban minden változik az anyagi világban. De a múlt mindig otthagyja nyomát a jelenen és befolyásolhatja a jövőt is!
"Nem csak én állítom így, és tudod addig, amíg valaminek a megtörténésére nincs bizonyíték, az nem történt meg. Durván 2000 év alatt zéró evidenciát mutatott be a kereszténység, szóval gratulálok ha még így is hiszel a mesékben."
A zéró bizonyítéknál azért egy kicsit több áll rendelkezésre. Maga a Biblia számos dolgot alátámaszt a tudomány beleértve a régészetet is! Az a tény hogy a kereszténység elterjedt az egész világon. Az hogy az életüket adták emberek a keresztény hitükért. Ha nem volt igaz akkor miért adták az életüket a tanítványok? Az apostolok? Természetesen lehetne még folytatni!
"Én nem pár száz emberről, hanem milliókról beszéltem, de ha egy feleakkora népirtást tudsz mondani a történelem során, ami nem az ábrahámi, hanem más vallások követői által lett elkövetve, akkor állva tapsolok majd neked."
A Dél-Amerikában honos összes vallás és számold még hozzá az Afrikában lévő összes vallást is. Plusz ott vannak az Ázsiában lévő vallások. De megjegyezném hogy nagyon kevés olyan háború van amely tényleg vallási alapokon nyugszik. Mert még a keresztes háborúk is anyagi haszonszerzés alapján indultak. Legyez az pénz, arany vagy földterület!
25:
"
"Nem csak én állítom így,"
Ez nem tény."
De igen az, mert így van.
"Ez sajnos hasmis állitás.
Ezt könnyü cáfolni."
Oké, cáfold.
"Ezt sok millió ember cáfolja az élete megváltozásrol amikor ismeretet és hitet nyert"
Igen, és? Ha én azt vallom, hogy hiszek a spagettiszörnyben, és kinyilvánítom, akkor rengetegen idiótának néznek, ha ezt nagyban hangoztatom, akkor valószínűleg munkahelyem sem lesz, de éppen az is lehetséges, hogy bekerülök valami elvetemült szektába = megváltozik az életem.
"Én ugy szintén."
Szeretném tudni akkor, hogy mire gondoltál.
"A vallásokat emberek találták ki, ezért eggyetértek."
Ennek örülök.
"Igy van kétoldalu ezért nem lehet tény."
Ettől még lehet tény. :)
"A végtelennel vigyázni kell mert 1 és 2 között végtelen a tizedesek, századosok, stb.. száma."
Ez mit is bizonyít? Nem értem az összefüggést.
Vidiripi:
"Akkor tedd meg!"
Kifejtettem, hogy miért nem teszem, így nem áll módomban a kritériumaidnak megfelelni. :/
"Mit csináltak 1200 évig azok akik nem Jézusban hittek?
Ha tudsz akkor tényleg írhatnál használható információt"
Változó, voltak akik megmaradtak pogánynak, és voltak akiket megöltek a keresztesek. Ha nem hiszed nézz utána, ne tőlem kérd a forrásokat, amiket könnyen megtalálhatsz 3 szó beütésével az interneten, de itt egy "kis" kiindulópont.
Amint államvallás lett a kereszténység, a pogány templomokat földig rombolták. :)
Majd időszámításunk után 356-tól a pogányság halállal volt büntethető, ami kicsit messze van az említett 1200 évtől. :)
Most a római birodalmon kívül:
Frank birodalom 550-ben:
A germánok pogány hitét teljes mértékben (szimbólumaik, templomaik, táncaik, énekeik, minden kulturális értékük) lerombolták, aki bármi pogánysággal kapcsolatos dolgot művelt, az embertelen büntetést kapott. Majd az érvelés a megtérítéssel kapcsolatban: Megtérsz vagy kiírtunk.
780-as törvény: Minden gyermeknek születése után megkeresztelés szükséges, ennek ellenében halálbüntetés. :)
782 októberében Nagy Károly miatt Verdenben 4500 szász vesztette fejét EGY NAP ALATT, amiért ők nem akartak megtérni.
Na de ha a szász nemzetiségűek csupán harmadának meghagyása nem elég számodra, és még többet szeretnél, akkor állok rendelkezésedre. :)
"Esetleg a szórakozás?"
Igen, jól szórakozom rajtad, de a főbb célom a vitaképességed felmérése, ami eddig nem haladja meg az átlag keresztényekét.
"Oké csak előbb térj meg és legyél keresztény"
Nem, köszönöm, nem leszek keresztény, de rendes tőled, hogy felajánlod. ;)
"Persze alapozni lehet rád csak számítani nem!"
Hűha. :( Ez sértő volt, pedig én létezem, nem úgy mint az, akinek a könyv írását tulajdonítják.
"Valamivel csak többnek látsz hiszen rám pazarlod az idődet! Az jó ha annak tartasz mert azt jelenti hogy hatással van rám! S ez egy jó hír köszönöm szépen!"
Nem, még mindig nem tartalak többnek, nem pazarlom, minden pillanatban tanul valamit az ember. Igazán nincs mit, bár nem bóknak szántam, és nem igényel túl sok agysejtet, hogy annak vedd. :/
"Akkor lehetséges hogy neked is van egy kis baj a szövegértéssel!"
Nem, a mondatod kifejtését igényeltem, és nem teljesítetted, de sebaj, nincsenek nagy elvárásaim feléd.
"De aszem tudod már hogy miért írtál nekem azéért mert kell valaki aki egy kicsit felrázzon és pont kapóra jött hogy megláttad a nevemet! :)"
Nem, ez nem így van, látod hited megint nem valós. :/
"De a múlt mindig otthagyja nyomát a jelenen és befolyásolhatja a jövőt is!"
Így van, pont ez a baj, a kereszténység túl sok nyomot hagyott a múltban, amit sajnos eltüntetni már nem lehet.
"Az hogy az életüket adták emberek a keresztény hitükért. Ha nem volt igaz akkor miért adták az életüket a tanítványok? Az apostolok? Természetesen lehetne még folytatni!"
Emberek életüket adják Allahért, minden egyes robbantásnál és emberek lefejezésénél, amit elkövetnek.
Életét adta már rengeteg ember a különböző isteneiért is, de olyan csekély a létszám, hogy felesleges név szerint említeni őket.
Szóval mindegyikük valós, csak azért mert meghaltak értük, igaz?
"A Dél-Amerikában honos összes vallás és számold még hozzá az Afrikában lévő összes vallást is. Plusz ott vannak az Ázsiában lévő vallások."
Ajajaj... egyetlen egy vallást kértem, hát hol van az a szövegértés, mit oly bőszen hirdettél?
De még így is megbukik az állításod, ugyanis ha ezeket mind összeszámolom, akkor sem lesz feleakkora sem a holtak száma, mint a kereszténység/iszlám esetében. :(
"Mert még a keresztes háborúk is anyagi haszonszerzés alapján indultak. Legyez az pénz, arany vagy földterület!"
Hűha. Akkor most felvilágosítalak:
Ha rabolni mész valahová, akkor kivétel nélkül ártalmatlanná teszed azt, aki az utadba áll.
Itt arról volt szó, hogy a megtérítés útjába álltak az emberek, akik nem akarták átvenni a vallást, így az öldöklés a megtérítés végett történt, a rablás pedig egy bónusz volt. :)
Vidiripi
"Majd időszámításunk után 356-tól a pogányság halállal volt büntethető, ami kicsit messze van az említett 1200 évtől."
Olvasd csak hogy mit írtál! Ha azt írod hogy máglyahalál akkor én arra reagálok. Te magad is elismerted hogy nem vagyok gondolatolvasó.
"Bizony nem terjedtek el, mert mindenkit aki jézuskán kívül másban mert hinni máglyán égették el."
"A germánok pogány hitét teljes mértékben (szimbólumaik, templomaik, táncaik, énekeik, minden kulturális értékük) lerombolták, aki bármi pogánysággal kapcsolatos dolgot művelt, az embertelen büntetést kapott. Majd az érvelés a megtérítéssel kapcsolatban: Megtérsz vagy kiírtunk.
780-as törvény: Minden gyermeknek születése után megkeresztelés szükséges, ennek ellenében halálbüntetés. :)
782 októberében Nagy Károly miatt Verdenben 4500 szász vesztette fejét EGY NAP ALATT, amiért ők nem akartak megtérni."
Kérlek bizonyítsd be a Biblia alapján hogy ezek a cselekedetek a keresztény hitből fakadnak!
"Igen, jól szórakozom rajtad, de a főbb célom a vitaképességed felmérése, ami eddig nem haladja meg az átlag keresztényekét."
Akkor jó!
"Nem, köszönöm, nem leszek keresztény, de rendes tőled, hogy felajánlod."
Nem felajánlás volt!
"Hűha. :( Ez sértő volt, pedig én létezem, nem úgy mint az, akinek a könyv írását tulajdonítják."
Nem számítok arra hogy egyetértesz velem. De arra tudok alapozni hogy nem fogsz velem egyetérteni. Ha ez sértő neked akkor sajnálom de továbbra is így gondolom.
Kinek tulajdonítják az írását?
"...de sebaj, nincsenek nagy elvárásaim feléd."
Detto! :)
"Így van, pont ez a baj, a kereszténység túl sok nyomot hagyott a múltban, amit sajnos eltüntetni már nem lehet."
Ez nézőpont kérdése és attól is függ hogy ki mire gondol!
"Emberek életüket adják Allahért, minden egyes robbantásnál és emberek lefejezésénél, amit elkövetnek."
Az apostolok nem lettek öngyilkosak és őket megölték.
"Életét adta már rengeteg ember a különböző isteneiért is, de olyan csekély a létszám, hogy felesleges név szerint említeni őket."
Nem is voltak név szerint emlegetve. Eszembe sem jutott csak most hogy így szóba hoztad!
"Ajajaj... egyetlen egy vallást kértem, hát hol van az a szövegértés, mit oly bőszen hirdettél?"
Többesszámot használtál! Ez van! Ilyen ez ha általánosságban írsz és nem konkretizálsz. Kezded már érteni hogy nem változnak a dolgok ha mindent ugyan úgy csinálsz?
Vidi ez már kezd unalmas lenni, foggal-körömmel véded az... hmm elveknek nem nevezném... azokat az eszméket amiket beléd erőszakoltak gyerekkorodtól kezdve, ez nem egészséges, valamint érvelni sem tudsz. :/
"Olvasd csak hogy mit írtál! Ha azt írod hogy máglyahalál akkor én arra reagálok. Te magad is elismerted hogy nem vagyok gondolatolvasó.
"Bizony nem terjedtek el, mert mindenkit aki jézuskán kívül másban mert hinni máglyán égették el.""
Szerintem erről lerí, hogy gyűjtőfogalomként írtam, mert hogy ez a legelterjedtebb, így a bolond is megérti, de ha ennyire konkretizáló kedvedben vagy, akkor szerinted helyesebb lett volna, ha így írom:
máglyán égették el, lefejezték, felnégyelték, megcsonkítás közbeni/utáni elvérzés miatt haltak meg, átszúrták, élve eltemették, eléheztették, kiszárították stb... igaz? Ne légy nevetséges.
"Kérlek bizonyítsd be a Biblia alapján hogy ezek a cselekedetek a keresztény hitből fakadnak!"
Jesszusom, nem a bibliád alapján kell bizonyítanom... de oké, tessék:
Mózes V. könyve 17:
"2. Hogyha találtatik közötted valamelyikben a te kapuid közül, melyeket az Úr, a te Istened ád néked, vagy férfiú vagy asszony, a ki * gonoszt cselekszik az Úrnak, a te Istenednek szemei előtt, megszegvén az ő szövetségét;
3. És elmegy és szolgál idegen isteneket, és imádja azokat, akár a napot, akár a holdat, vagy akármelyet az égnek seregei közül, a melyet nem parancsoltam;
4. És megjelentetik néked, és meghallod: jól megtudakozd; és hogyha igaz, és bizonyos a dolog, és megtörtént ez az útálatosság Izráelben:
5. Akkor vidd ki azt a férfiút vagy azt az asszonyt, a ki azt a gonszságot mivelte, a te kapuidba, (a férfiút vagy az asszonyt) és kövezd agyon őket, hogy meghaljanak."
De akár mondhattam volna ugyanígy Mózes V. könyvéből a 13. fejezet 6. bekezdésétől kezdődő részt is, viszont ezt is az itthoni bibliámból másoltam, és már nincs kedvem egy újabb regényt írni, gondolom te is át tudod lapozni a sajátod. :)
U, beugrott, te "Krisztust követő" vagy... hmm... hát akkor tessék, egy kis Lukács evangéliuma 19.27:
"Sőt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én ő rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem!"
Szerintem sikerült a bizonyítás, de ha nem akkor egy szép indoklást kérek. ;)
"Nem felajánlás volt!"
Oh, egyenesen felszólítás? Akkor lázadok egy picit hihi. ^-^
"Az apostolok nem lettek öngyilkosak és őket megölték."
Oh, ez esetben Éljen Odin! Kinek fiait a keresztények megölték, köszönöm, hogy bizonyítottad létezését. ;)
"Nem is voltak név szerint emlegetve. Eszembe sem jutott csak most hogy így szóba hoztad!"
Ezt önmagamra értettem, hogy nem kezdek el isteni nevekkel dobálózni. Le kellene szokni a kokainról.
"Többesszámot használtál! Ez van! Ilyen ez ha általánosságban írsz és nem konkretizálsz. Kezded már érteni hogy nem változnak a dolgok ha mindent ugyan úgy csinálsz?"
Idézek magamtól kiemelve a kulcsszavakat a gyenge szövegértésed kisegítésére:
"de ha EGY feleakkora népirtást tudsz mondani a történelem során, ami nem az ábrahámi, hanem más vallások követői által LETT(nem lettek) elkövetve, akkor állva tapsolok majd neked. :)"
Még mindig nem értem, hogy mire érted a dolgok nem változását, de igen is változnak, te viszont ugyanúgy nem fogod elfogadni az érveimet, csak újabbakat és újabbakat kérsz, míg a végén, egy pár hónap múlva kifogyok, és akkor azt mondod "na látod...", viszont annyira azért nem vagy bolond, hogy ezt megtedd, így ez megy még talán 1-2 üzenetig, amíg feladod, és alulmaradottként kilépsz a vitából. ;)
Vidiripi
"Vidi ez már kezd unalmas lenni, foggal-körömmel véded az... hmm elveknek nem nevezném..."
Én már korábban szóltam hogy nem fognak változni a dolgok de csak nem akarsz nekem hinni. :D
Ha nem hát nem!
"...azokat az eszméket amiket beléd erőszakoltak gyerekkorodtól kezdve..."
Felnőttként lettem hívő!
"...valamint érvelni sem tudsz."
Neked minek érveljek? Múltunk van!
"Szerintem erről lerí, hogy gyűjtőfogalomként írtam, mert hogy ez a legelterjedtebb..."
Akkor végezz közvéleménykutatást az utcán. A legtöbb ember nem fogja tudni hogy az iszlám a zsidó és a keresztény vallás Ábrahámhoz köthető! Bár a migráció miatt bizonyára változott az arány.
"...máglyán égették el, lefejezték, felnégyelték, megcsonkítás közbeni/utáni elvérzés miatt haltak meg, átszúrták, élve eltemették, eléheztették, kiszárították stb... igaz? Ne légy nevetséges."
Ölték meg őket! Rövid és konkrét! Ennyi nem kell túlkomplikálni!
"Mózes V. könyve 17"
Baj van! Mert én azt írtam neked hogy: "a Biblia alapján hogy ezek a cselekedetek a keresztény hitből fakadnak."
Keresztény hitből fakadóan! Ez nagyon fontos mivel vannak emberek akik kereszténynek vallják magukat!
Mint ahogyan azt írtam is a 26-os számú válaszomban. "De egy dolog biztos keresztény=Krisztus követő!"
Jézus Krisztus mit tanított a keresztényeknek? Tehát milyen példát, magatartást mutatott, tanított az embereknek?
"Szerintem sikerült a bizonyítás, de ha nem akkor egy szép indoklást kérek."
Indoklás, a te szavaiddal indoklom: "Krisztust követő"
Lukács evangéliuma 19:27 Az írja hogy: "...öljétek meg előttem!"
Kérdés az hogy melyik keresztény képes a történetben szereplő úr elé vinni az ellenségeit? Előtte ölje meg! Nem az úr megy a legyőzött ellenséghez hanem azt viszik elé, mivel ezt is parancsba adja.
"Oh, egyenesen felszólítás? Akkor lázadok egy picit hihi."
Nem felszólítás volt! Eddig is azt tetted, mi változott? A múltban is ezt csináltad.
"Oh, ez esetben Éljen Odin! Kinek fiait a keresztények megölték, köszönöm, hogy bizonyítottad létezését."
Persze csak az én szavahihetőségem hiányzott hozzá!
"Ezt önmagamra értettem, hogy nem kezdek el isteni nevekkel dobálózni. Le kellene szokni a kokainról."
Imádkozom érted!
"Még mindig nem értem, hogy mire érted a dolgok nem változását..."
Nem baj! Elmagyarázom! Röviden annyi hogy sem te sem én nem változtunk az általad felhozott dolgokat illetően! Ennyi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!