Igazándiból nem tudjuk, mert "Krisztus" a zsidóság fejében létezett csupán. Át vették a sumeroktól, az ó-egyiptomiaktól azt a vallást, a háromezer-ötszáz istent átírták egy istenre, így lett keresztény vallás, így lett a zsidó, a kiválasztott nép. Évszázadokon keresztül szó szerint tűzzel vassal "terjesztették"!!!
Mi lehet az igazság? Sosem hagyják, hogy kiderüljön!
A Pogányok meghatározott ideje kezdődött el, más fordítás szerint a nemzetek meghatározott ideje.
Isten nem választott magának földi képviseletet, hanem hagyta a nemzeteket a saját útjukon járni.
amikor ez lejárt, akkor beiktatta a fiát, mint jogos uralkodót, felkent királyt, aki egyenlőre csak az eget tisztította meg Sátántól, és a démonaitól, akiknek a tevékenységét a Földre korlátozta.
Szia!
Nabukodonozor uralma az Újbabiloni birodalom felett. Szeptemberben lépett trónra.
Üdv. Péter
A hármas bejegyzés a legpontosabb!!
Miért pontoztadle?
Sziasztok!
Már bocs, hogy beleszólok, de a 3-as válasz egyáltalán nem pontos, egy XIX. század végi elavult, és százszorosan megdöntött rossz dátumot favorizál.
Szeretném én is revideálni a kommentemet, tegnap este kicsit fáradt voltam. ie. 607-ben valóban nem történt semmi jelentős a történelem szempontjából. Amire én utaltam az ie. 605. szeptember 7-én volt.
A 607 abból az alapvetően téves számításából adódik, hogy Kűrosz perzsa király ie. 537-ben engedte el a zsidó foglyokat, vagyis a fogság a bibliai kronológia szerint ie. 607-ben kezdődött. Ezzel két probléma is van. Nevezetesen, hogy nem számol a méd Dáriusszal, aki Bablion ie. 537-es elfoglalásakor lépett trónra. Másrészt a 70 éves fogság ie. 605-ben kezdődött, ami azonban nem esik egybe Jeruzsálem elpusztításával, ami közel 20 évvel később következett be!
A megoldás egyszerű. Két 70 éves periódus van. Az egyik a babiloni fogság, amely ie. 605-től kezdődött, és ie. 535-ben ért véget. A másik a Jeruzsálemi templom működése, amely Jeruzsálem elpusztításával kezdődött ie. 586-ban és a Jeruzsálemi templom felszentelésével ért véget, amely ie. 516-ban történt.
Összefoglalva: Nabukodonozor trónralépése ie. 605 szeptember 7-én volt, és ie. 586-ban uralkodásának 19. évében romboltatta le Jeruzsálemet:
"És az ötödik hónap hetedik napján - ez a Nabukodonozor, babilóniai király uralkodásának tizenkilenczedik esztendeje - feljött Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya, Babilónia királyának szolgája Jeruzsálembe; És felgyújtotta az Úr házát és a király házát, és Jeruzsálem összes házait és mind a nagy palotákat felégette tűzzel. És Jeruzsálem kőfalait köröskörül lerombolta a Káldeusok serege, a mely a vitézek hadnagyával volt." (II.Kir. 25:8-10)
Természetesen a dátumok ellenőrizhetőek, a világi történelem és a zsidó időszámítás is megőrizte.
Üdv. Péter
Bocs. Kapkodtam... :-)
Szóval helyesen Babilon eleste ie. 539-ben volt, ekkor lépett trónra a méd Dáriusz.
Üdv. Péter
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!