Megbízhatunk-e a Bibliában?
A Bibliát isteni sugallattal olyan emberek írták, akik közül többen ismerték Istent. Később olyan emberek fordították le és írták át, akik nem igazán ismerték Istent. Azóta a Bibliát mindig módosítgatták (jelenleg is) a saját nézetük szerint. Az eredeti kéziratok közben megsemmisültek.
Nem akarok azokban az átírt szavakban hinni, amelyek esetleg eltértek Isten valódi Szavától. Nem találtam olyan történelmi bizonyítékot sehol, amely igazolta volna, hogy az eredeti kéziratok szövege a mai Bibliáéval teljes mértékben megegyezett volna.
Megbizhatsz benne.
"Akik dolgoztak már konkrétan ezeken a területeken (jómagam mintegy tíz éve olvasom össze a görög szövegek különböző „ágait” munkám során mondatról mondatra), azok tudják, hogy az eltérések kilencven százaléka olyan jellegű, hogy ahol az egyik másolatban Jézus szerepel, ott a másik verzióban Jézus Krisztus, vagy Krisztus, vagy Úr; ahol egyikben Isten szerepel, ott a másikban az Úr; itt-ott hiányzik egy-egy névelő, ami máshol nem, és hasonlók. Egy ilyen terjedelmű ismeretterjesztő cikkben nincs helyem részletes elemzésre, elég annyi: a magam részéről egyetlen esetben sem tapasztaltam, hogy a hitemet akár csak a legkisebb megrendülés is érte volna e munka során, még akkor sem, ha nem volt egyértelműen eldönthető, hogy melyik verzió szerepelhetett az első, eredeti kéziratban. Ha esetleg valamelyik másolatból hiányzik egy ezeknél jelentősebb, lényegesebb elem (például a Timótheushoz írt első levél 3:16-ban az „Isten megjelent testben” egyes kéziratokban úgy szerepel, hogy „Ő megjelent testben”), akkor az ott „hiányzó” kinyilatkoztatás szerepel valahol máshol, tehát az Újszövetség egésze akkor sem hagy kétséget afelől, hogy Jézus Krisztus a testben megjelent Isten, mivel a legfontosabb kinyilatkoztatások többször is szerepelnek különböző helyeken. Így értendő, hogy a szövegváltozatok elsöprő többsége a történeti hűség, valamint a keresztény hit és életforma szempontjából teljesen „biztonságos”."
Szia!
Hadd idézzem a Brit Tudományos Akadémia elnökét:
"Szemben a több mint 5000 ma ismert újszövetségi kézirattal, és az ezret szintén meghaladó ószövetségi kézirattal és kézirattöredékkel, Homérosz Iliászának csak 643 kézirata létezik, Thulydides Peloponnesosi háborújának csak 8, Tacitus műveinek csak két kézirata van meg. A bibliai szöveg hitelességét illetően a bizonyítékoknak olyan bősége áll rendelkezésre, hogy egyértelműen kimondhatjuk: A keresztény ember kezébe veheti a teljes Bibliát és mindennemű kétely vagy habozás nélkül vallhatja, hogy az Isten beszéde, amely a lényeget érintő változás vagy károsodás nélkül adatott tovább nemzedékről nemzedékre az évszázadokon át."
(F. G. Kenyon: Our Bible and the Ancient Manuscripts, 55. l.)
Üdv. Péter
Kedves Imakommandós, gratulálok, hogy ilyen lelkesen ellenőrizted a könyv hitelességét :)
köszönöm a többiek hozzászólását is, nekem az a fő problémám, hogy nincs meg sehol az eredeti kézirat, így a másolatok hitelességében és a professzorok véleményében bízhatunk csupán. Pedig a professzorok sem tévedhetetlenek...
6-os, milyen ókori irodalmat ajánlanál, kérlek nevezz meg ilyen pár könyvet, hogy ki tudjam kölcsönözni a könyvtárból :)
Ha meg lenne az eredeti ,az emberek abbol hatalmas bálványt csináltak volna .
Pontosan Isten vigyázott rá ,hogy az eredeti ne legyen meg ,ahogy a templom sok sok fontos felszerelése sem,pld.:frigyláda,arany edények,stb.......
A mostani Biblia ,ha valakinek nem tetszik ,az eredeti sem tetszene,mert nem a Bibliával van bajuk az embereknek ,hanem Jézus Krisztussal ,akit a Biblia bemutat.
Szia!
"A Bibliát isteni sugallattal olyan emberek írták, akik közül többen ismerték Istent."
Eszter, Ézsaiás könyveit olvasgatva nem Isten, hanem inkább egy pszichopata kitárulkozása rémlik fel. Mindezeket pedig egy könyvbe illeszteni János evangéliumával vagy Jakab leveleivel, gátlástalan szentségtörés.
"akik közül többen ismerték Istent"
Konkrétan tudsz egyet mondani?
Persze Jézuson kívül, aki esetleg nem is létezett, és Ádámékon kívül, akikről most már a pápa is kijelentette, hogy nem léteztek.
Bibliát meg egyikük se írt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!