Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogy lehetséges, hogy az...

Hogy lehetséges, hogy az ember hozta a világba a halált, ha végül mégis meghaltak?

Figyelt kérdés
Ha feltételhez van kötve az élet, akkor a halál már jelen volt, hogy az "alkalomra várt". Lehet, hogy minden emberre elhatott, de nem igaz, hogy az ember hozta be a világba a halált. Az már jelen volt, mert az élet feltételhez volt kötve.
2017. jan. 10. 20:08
1 2 3
 21/25 KZitus ***** válasza:

Szia


Ismét itt vagyok:-)

Olvasva az írásaidat, lassan kezdem megértni, hogy azt szeretnéd megláttatni a kérdéseddel, hogy Isten hozta a világba az ember halálát.

Nos azt gondolom, ez félig igaz. Mert a halált igen ő hozta létre, de az ember maga döntött mellette.

Mert ami létezik ezen a világon, azt MIND Isten hozta létre, igy a halált is. Ha olvassuk a Bibliát, már az elején az is kitűnik, hogy az állatoknam nem adta meg Isten az örök élet lehetőségét, teháát a halál kicsit hasonló módon(akkor ne ették meg egymást) működött mint jelenleg. Ádám tehát tudta mi az elmúlás(látta az állatoktól) és tudhatta mit jelent a halál.

De ez nem azt jelenti, IIsten diktatórikus, csak annyit jelent, hogy mint az élet létrehozójának joga van irányadó mértéket szabni a teremtményeinek, és szeretetéből fakadóan azt is elmondha mi az ami árt, vagy használ az embernek, még mielőtt az a rosszat megtapasztalná.

Gondolom a szülőt, nem tartod diktatórikusnak, ha a gyermekeinek megszabja, mi az amit tehet, és mi az amit nem, hogy a fizikai, és mentális egészségét megőrizze.

Szerintem, ha jól vettem észre, te inkább a nagyobb szabadságot hiányolod az Isten részéről, hogy had döntsön már az ember mit akar csinálni!

Egyrészt éppen Ádám esete mutatja, hogy Isten nem kényszerít senkire semmit, amit az Izráellel kötött szövetség is jól tükrözi ezt :„Az életet és a halált adtam eléd, az áldást és az átkot. Válaszd az életet, hogy életben maradj” 5Mózes 30:19

Mindig is volt választási lehetősége az embernek, ahogyan ma is van: de a határokat Isten szabja meg, mint Alkotónak joga van hozzá, csak neki vab joga.

2017. jan. 12. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 A kérdező kommentje:

"Ha olvassuk a Bibliát, már az elején az is kitűnik, hogy az állatoknam nem adta meg Isten az örök élet lehetőségét"


Ezzel azt mondod, hogy Pál nem mondott igazat azzal, amikor azt állította, hogy az ember által jött a világba a halál.

2017. jan. 12. 11:56
 23/25 anonim ***** válasza:

Látod, kérdező, milyen érdekesen alakulnak a dolgok egy ilyen beszélgetésben?

Először arról van szó, hogy NINCS. Mármint itt konkrétan a halál.

Aztán kiderül, hogy de, mégis van - de elhangzik a "végtelen szeretet".

Majd utána a következő fázis a "joga van". Ott már szeretetről nincs szó.

Ha tovább folytatnád, jönne a többi fázis is. A "mi közöd neked ehhez, hogyan mered egyáltalán felhozni", majd a "csúnya, destruktív sátánista vagy".

2017. jan. 12. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 anonim ***** válasza:
Amig nem volt bun a foldon, halal sem volt. De mihent Adam es Eva evett a tiltott gyumolcsfarol, a bun bejott az eletbe es a halal is.
2019. okt. 20. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 anonim ***** válasza:

Nem igaz!

Az édenben mindenki halandó volt!

És az állatok meg is haltak... állítólag innen ismerték Ádámék egyáltalán a halált.

2019. okt. 20. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!