Most kinek higgyek? Jézusnak vagy Pálnak?

Kedves kérdező! A "metanoia" a mi részünkről nem más, mint a testünk Istennek kedves, élő áldozatként való odaszánása, aminek része a bűnbánat, és a bűntől való elfordulás, ami az Úr Élő Igéje által lehetséges, amibe a hit bele tud kapaszkodni. Azért van felszólító módban, mert Isten azonnal kész az emberrel együttműködni, amikor az meghallja az Úr Szavát. De a "metanoiát" felszólító módba rakni az Úr csodája nélkül olyan lenne, mintha azt mondanánk valakinek, hogy járjon a vizen. Senki nem képes a vizen járni, csak Isten csodája által. Ilyen csoda a "metanoia" is.

Amit írtam nem Flaisz Endre disszertációjára épül, nem is ugyanaz a témája, hanem csak magyarázatként hoztam fel arra, hogy mit jelent a "nusz". Ha neked vitád van Flaisz Endrével a "Nusz" értelmét illetően, talán neked is le kellene doktorálnod, és a korabeli görög nyelvű irodalom alapján el kellene készítened az ő munkájának a cáfolatát, hogy méltó párja legyen, legalább kétszázötven oldalban, hasonló sűrűséggel szedett betűkkel. Egyébként Flaisz Endre véleményét sokkal hitelesebbnek tartom sok más véleménynél. Nem csupán elméleti szakember, de gyülekezetet is vezet, missziós utakra is jár a Közép-Afrikai Köztársaságba, valamint tanít a Szent Pál Akadémián.

A "metanoia" csak akkor értelmezhető a gondolkodásunk megváltoztatásaként, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy a "nusz" nem a gondolkodás székhelye, a "noéma" pedig nem gondolat, így a "noia" nem gondolkodás. A megtérésként honosult kifejezésnek szellemi okai és szellemi következményei vannak, amelyek nem a lekünkben történnek, így nem is az elménkben. Az elménk alacsonyabb rendű elkotónk a szellemünknél, a szívünknél, így az elménkben lejátszódó folyamatok nincsenek a szellemünkre és a szívünkre befolyással, ennek inkább a fordítottja igaz. Az tény, hogy a megtérés során a gondolkodásunk is megváltozik, ám ez nem ok, hanem következmény. Az ember befogadja a Megváltó Jézus Krisztust, Aki elkezdi az ember nuszát átalakítani, ami szükségszerűen írja felül az addigi gondolkodásmódot. Amikor azt mondják, hogy a megtérés döntés, akkor az a dolog leegyszerűsítése. Valóban dönteni kell, és a döntésünk határozza meg a továbbiakat. Ám az ember magával a Feltámadott Jézus Krisztussal szembesül, ez a találkozás pedig szellemi. Abban a pillanatban az ember felismeri, hogy ki áll előtte, és megérzi a döntés súlyát is. De érteni nem igazán érti. Éppen ezért az ember a szívében hozza meg a döntést, nem pedig az elméjében. Az elme ilyenkor csatatér, sokszor még ezután is. De a szívben meghozott döntésnek konkrét, érzékelhető következményei vannak, pedig az ember általában továbbra sem érti a dolgot, csak tudja, hogy megtörtént, tudja, hogy igaz, de az értelme továbbra is a kétségek központja.

A meglátásaimat nem különféle Biblia-fordításokra építem, hanem a Károli-Biblia olvasása mellett, az Újszövetségi Szómutató Szótár, valamint a Biblia Felfedező program segítségével vizsgálom az eredeti szöveget. Vágyakozom arra, hogy megtanuljam a bibliai nyelveket, de erre nincs jelenleg túl sok időm, könyvem már van hozzá, mind a héberhez, mind a göröghöz. Ám - hála Istennek! - ma már nincs feltétlenül szükség arra, hogy az ember egy az egyben ismerje az eredeti nyelvet ahhoz, hogy jobban elmélyülhessen a Biblia eredeti szövegében, ugyanis a konkordanciák és segédprogramok erre így is adnak lehetőséget. Tény, hogy több kulcsszót ismerek a görögben, aminek nincs egyértelmű magyar megfelelője, de olyan is van, hogy több görög szót, aminek nem teljesen egyforma az értelme, azonos magyar szóvel fordítanak, és olyan is van, hogy felcserélhető fogalomként használnak nem felcserélhető kifejezéseket. A különféle Biblia-fordítások a fordító koncepcióját tükrözik. Ha már Biblia-fordítás, akkor a Károlit olvasom, és nem szeretem a modern fordításokat, mert azokban sokkal több az agy, mint a szellem. Isten pedig Szellem, az ember is az, noha van lelke is, és testben él. Az agyalással nem lehet Isten országában előbbre jutni. A bölcsesség székhelye nem az agyban van, hanem a szívben. A hit székhelye sem az agyban van, ha már említetted, a bűnbánat székhelye sem az agyban van, hanem a szívben. A Biblia rengeteget tanít a szívről. Például a Példabeszédek könyvében sok helyen, ahol elme szerepel Károlinál, eredetileg a "léb" szó szerepel, amit szívként ismerünk. Az is igaz, hogy Károli megkülönböztette az értelmet és az elmét, ám ez a megkülönböztetés mára már összeolvadt, és szinoním szavakként használják őket. Például: "Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből, a magad értelmére pedig ne támaszkodjál!" (Péld 3,5) Itt is a "léb" szó szerepel, ami egyébként ötszázötvenszer szerepel a Bibliában, és négyszázharmincszor szívnek is fordítják. A szívet és az értelmet szembeállítja ez az ige - is - egymással. Itt arra biztat a Biblia, hogy ne az értelmedre hallgass, hanem a szívedből bízzál az Úrban. Vagyis vagy a szívedből bízol az Úrban, vagy az értelmedre hallgatsz, a kettő együtt nem igazán megy a vanília vs. csokoládé kérdéskörénél bonyolultabb dolgoknál. A szívnek sokkal több köze van a "nuszhoz", mint az értelemhez. Ezek bibliai és nyelvészeti tények. Ha ezzel vitád van, akkor a tényekkel vitázol.