Most kinek higgyek? Jézusnak vagy Pálnak?

A betegeknek azért kell orvos, hogy meggyógyuljanak, nem pedig ahhoz, hogy az állapotuk krónikussá, vagy válságossá váljon. Jézus nem bűnösnek fogadta magához a bűnösöket, hanem igaznak. A farizeusok problémája az volt, hogy nekik "tiszteletreméltóbb" bűneik voltak, és azt hitték, hogy ők már igazak. Éppen ezért előzik meg a paráznák és vámszedők a képmutató vallásos embereket az Isten országában, mivel nincsenek öncsalásban. A paráznák és vámszedők Jézus idejében pontosan tudták, hogy ők bűnösök, ezért amikor Jézussal találkoztak, meg is tértek. A farizeusok nagy része elhitte, hogy neki erre nincs szüksége. De Jézus egyetlen bűnöst sem fogadott magához úgy, hogy az utána úgy maradt volna, mint előtte. Pál azokról a képmutató egyháztagokról beszél a vitatott résznél, akiknek csak a kereszténység látszata kell, de eszük ágában sincs megtérni, soha nem is volt. Az ilyenekről Jézus sem beszélt valami pozitívan:

"Ekkor elkezdé szemökre hányni ama városoknak, amelyekben legtöbb csodái lőnek, hogy nem tértek vala meg: Jaj néked Korazin! Jaj néked Bethsaida! Mert ha Tirusban és Sidonban történnek vala azok a csodák, amelyek bennetek lőnek, rég megtértek volna gyászruhában és hamuban. De mondom néktek: Tirusnak és Sidonnak könnyebb dolga lesz az ítélet napján, hogynem néktek. Te is Kapernaum, aki az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz megaláztatni; mert ha Sodomában történnek vala azok a csodák, amelyek te benned lőnek, mind e mai napig megmaradt volna. De mondom néktek, hogy Sodoma földének könnyebb dolga lesz az ítélet napján, hogynem néked." (Mt 11,20-24)

Ez Jézus véleménye azokról, akik felé odafordult, de azoknak csak arra kellett Jézus, hogy a személyes boldogulásukat előmozdítsák, de meg nem tértek Hozzá. A tíz leprásból is csak egy ment vissza Hozzá, hogy köszönetet mondjon, neki azt mondta Jézus, hogy a lelkét is megmentette. A többi kilenc csupán meggyógyult, de nem menekült meg, akkor legalábbis nem, későbbi utalás pedig nem található róluk a Bibliában, úgyhogy bármi egyéb csupán spekuláció lenne.

"És mikor egy faluba beméne, jöve elébe tíz bélpoklos(leprás) férfi, kik távol megállának: És felemelék szavokat, mondván: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! És mikor őket látta, monda nékik: Elmenvén mutassátok meg magatokat a papoknak. És lőn, hogy míg odamenének, megtisztulának. Egy pedig ő közülök, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatére, dicsőítvén az Istent nagy szóval; És arccal leborula az ő lábainál hálákat adván néki: és az Samariabeli vala. Felelvén pedig Jézus, monda: Avagy nem tízen tisztulának-é meg? A kilence pedig hol van? Nem találkoztak akik visszatértek volna dicsőséget adni az Istennek, csak ez az idegen? És monda néki: Kelj föl, és menj el: a te hited téged megtartott." (Lk 17,12-19)

Sziasztok!

Ezért tegyünk már különbséget bűnös és bűnös közt. Mint ahogyan beteg és beteg közt is különbség van. Vannak akik jól érzik magukat a betegségükben és eszük ágában sincs meggyógyulni, sőt tudomást sem vesznek róla, hogy ők betegek. A betegségtudat nélküli ember nem fog orvoshoz fordulni gyógyításért! A bűntudat nélküli ember sem. Aki egyszer megtért és végigjárta a gyógyulás útját, majd csakazértis bűnben él tovább azt Péter apostol így jellemzi: "Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotuk gonoszabbá lett az elsőnél. Mert jobb volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól. De betelt rajtok az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe." (II.Pt. 2:20-22).

Jakab is ír hasonlókat: "Ha valaki istentisztelőnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét, annak az istentisztelete hiábavaló." (1:26), és János apostol is: "Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók." (1Jn. 2:19).

Mind tévednének?

Üdv. Péter

Sziasztok!

A reinkarnáció eszméje - némely teljességgel megalapozatlan állításokkal szemben - semmilyen formában, még csak egy halvány utalás erejéig sem található meg a Szentírásban.

Az Úr Jézus Krisztus ezt tanította: "Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, és kijönnek; akik a jót cselekedték, az élet feltámadására; akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására." (Jn. 5:28-29).

Egy életünk van, és itt dől el a sorsunk.

Üdv. Péter

A "metanoia" a közhiedelemmel ellentétben nem a gondolkodás megváltoztatása, hanem a "nusznak", vagyis a gondolkodásunk okának a metamorfózisa, amit nem mi teszünk magunkkal, hanem Isten tesz velünk. A "nusz" nem az értelmünk. Az értelmünk a "phroneó", vagy a "szünészisz", de nem a "nusz". A "nusz" sokkal inkább egy szellemi érzéke az embernek, így a "noéma" nem egy gondolat, hanem egy szellemi érzékelés, észlelés, intuíció. Flaisz Endre disszertációját pontosan a "nusz" jelentéséről írta. Könyvének címe Nusz - metafizika a középplatonizmus és az apologéták koráig. A könyvként is megjelent értekezést így összegezték: "Ez a könyv a görög filozófia egyik legalapvetőbb terminusának, a nusznak jelentésfejlődését követi nyomon a homéroszi eposzoktól a preszókratikus filozófián, majd Platón és Arisztotelész írásain keresztül a középplatonizmus és az apologéták koráig, azaz az i. sz. 2. század végéig. A középső platonizmus időszakából pedig Alexandriai Philón, Plutarkhosz, Numéniosz, Alkinoosz, illetve Jusztinosz munkásságát emeli ki. A görög filozófia e központi fogalma a Homérosztól Jusztinoszig ívelő mintegy ezer esztendőben a jelentésárnyalatok olyan gazdagságát hordozta, hogy tartalmát szinte lehetetlen egyetlen szóval visszaadni. A magyar filozófiatörténeti irodalomban a leggyakrabban értelemnek, észnek vagy szellemnek fordították. A nusz tehát az antikvitásban jobbára az értelem valamely olyan formáját volt hivatott kifejezni, amely a tapasztaltunkon kívül eső dolgok közvetlen, egyetlen mozzanatban történő, intuitív megragadásával áll összefüggésben, szemben az értelem más egyéb formáival vagy képességeivel. Emellett gyakran jelölte az intuitív megismerőképesség legfőbb tárgyául szolgáló isteni értelmet is, amely számos szerző szerint elrendezte és kormányozza a világmindenséget. Az említettek alapos kifejtésén túl jelen kötet további érdeme, hogy a szóban forgó kifejezés tanulmányozása mentén egyúttal a görögség különböző antropológiai vagy lélekfilozófiai elképzelései is feltárulkoznak."

Akit jobban érdekel, a könyv PDF formátumban fenn van a neten, itt: [link]

Mivel az adott fogalom, és származékszavai számos helyen fordulnak elő az Újszövetségben - huszonkétszer "nuszként", tizennégyszer "noeóként", tizenháromszor "dianoiaként", hatszor "noémaként", huszonnégyszer "metanoiaként", illetve négyszer egyéb szóösszetételekben - nem árt, ha az ember tisztázza, hogy az Újszövetség írásakor mit is jelentett a "nusz" fogalma, és így mire is vonatkozik a "noéma", illetve a megtérésként honosult "metanoia". Az akkori világ köznyelve a görög volt, annak is a koiné nyelvjárása. Mivel az adott szavak az akkori világ számára magyarázat nélkül is érthetőek voltak, így a Biblia nemes egyszerűséggel használta is ezeket a szavakat, az olvasók, hallgatók pedig értették is. Mára azonban ezek a jelentésárnyalatok megkoptak, így ma már magyarázatra szorulnak, soknak nincs is magyar megfelelője. Ilyen szó a "nusz" is. Mondhatná valaki, hogy mi közünk ahhoz, hogy a korabeli világ mit is értett az adott szón, én úgy értelmezem, ahogy akarom. Ez túl azon, hogy meglehetősen individualista megközelítése egy kötött műfajnak, nem is nevezhető intelligensnek, mivel nincs tekintettel az azóta eltelt időre. Pedig bizonyos szavak kétezer év alatt átestek jelentésárnyalati különbségeken, új jelentéseket is felvettek, amit az adott korban még nem jelenthettek. Gondoljunk csak arra, hogy mit is jelenthet ma a kocsi szó. Semmiképpen sem ugyanazt, amit egykor jelentett. Azt is jelenti még, de ma már minden olyan eszközre értendő, ami kerekeken gurul, akkor is ha nem jármű, akkor is, ha drótkötélen függ, akkor is, ha egy berendezés része, mint például egy írógép. Persze normális ember figyelembe veszi, hogy adott szöveget mikor írták, és a lovagkorba nem érti bele a modern jelentéseket. Aki azonban kritika nélkül a mai értelemben interpretálja a Biblia szövegét, ráadásul nem is az eredeti nyelven, az olyan, mintha valaki nem tenne különbséget a régi és modern jelentések között, ráadásul az eredetinek is már csak egy interpretációját ismeri, ha ismeri. Ezért van szükség a Biblia szövegének exegézisére. A "metanoia" pedig rendkívüli jelentőséggel bíró fogalom. Aki ebben téved, az egészet eltéveszti.

A legpontosabb képet a Róma 12,1-2 adja, amit Károli így fordított:

"Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata."

Azért ad ez a leírás pontosabb képet, mint sok más ige, ahol a "nusz" szó említtetik, mert leírja, hogy mi az, amit mi teszünk, és mi az, amit nálunk magasabb rendű erők tesznek velünk. Mindjárt a legelső, amit nekünk kell megtennünk az az, hogy odaszánjuk a testünket élő és szent áldozatul Istennek. Ezt senki más nem teheti meg helyettünk. Ez az első és legfőbb feladatunk, ami az eredeti szövegben is egyértelmű cselekvésre szólít fel. A második versben levő "ne szabjátok", illetve "változzatok el", már nem ennyire egyértelmű, ugyanis azon felül, hogy felszólító módot használ, de mégsem cselekvő, hanem szenvedő a szerkezet. Azaz a világ hasonlatosságára való átváltozást, illetve a "nuszunk" átváltoztatását nem mi tesszük magunkkal, hanem megtörténik velünk, az előző mondatot figyelembe véve, ha odaszánjuk a testünket Istennek élő, és szent áldozatul, akkor a nuszunk átváltozik (metamorphomai), ami által megújulunk. Az Újszövetségi Szómutató Szótár szerzői szerint a megújulni szó, azaz az "anakainosz" szóösszetételben szereplő új, azaz "kainosz" szót az Újszövetség egyszer sem használja egy régi dolog felújított változatára, csakis egy vadonat új valóságra, amilyen az új szövetség, új ember, új bor, új ég, új föld, új Jeruzsálem. Azaz, ha odaszánjuk a testünket élő áldozatul, akkor ilyen módon újulunk meg, ahogy a nuszunk átmegy egy metamorfózison. Ám a szenvedő szerkezet arra utal, hogy ezt nem mi tesszük magunkkal, hanem egy nálunk hatalmasabb erő, ebben az esetben Isten. Ám ha nem szánjuk oda a mi testünket élő áldozatul, akkor átszabatunk ennek a korszaknak a képére és hasonlatosságára, de ezt sem mi tesszük magunkkal, hanem egy másik nálunk nagyobb hatalom, de ebben az esetben nem Isten, hanem az Isten ellensége. Ez a leírás pedig betekintést nyújt mind a megtérés, mind pedig az Istentől való eltávolodás folyamatába. Nekünk nem adatott túl nagy mozgástér, csak annyi, hogy odaszánjuk-e a testünket Istennek tetsző, élő és szent áldozatul, vagy nem. Ha igen, akkor a nuszunk átalakul, és már nem vagyunk azonosak egykori önmagunkkal. Ha nem, akkor ennek a gonosz korszaknak a gyermekeivé válunk, sokkal inkább, mint mielőtt felmerült volna a kérdés, hogy odaszánjuk-e magunkat Istennek, vagy nem.

Ám a fenti folyamat során sem az értelmünk alakul át, hanem az értelmünk felett álló részünk, amit akár ariádné fonala is szimbolizálhatna. Ha odaszánjuk magunkat Istennek, akkor Ő a kezébe veszi az általunk tartott fonal másik végét, ha azonban nem tesszük, akkor a Sátán fogja a kezébe venni azt a bizonyos fonalat, és ahogy követjük a vezérfonalat, ahhoz a személyhez fogunk közeledni, aki a másik végét a kezében fogja. Nekünk csak arra van hatalmunk, hogy azt határozzuk meg, hogy ki fogja kézbevenni a fonalunkat, az életünk azonban a fonalunk szerint alakul a jövőben. A "nusz" a szellemet érzékeli, és az észleléseit az értelmünk felé közvetíti. Az értelmünk éppen azért gondolkodik úgy, ahogy gondolkodik, mert a nuszunk inspirálja. Ez az oka, hogy az embernek sejtései vannak bármiféle bizonyíték nélkül, és a kutakodásait mindig a sejtései mentén végzi, sosem más irányba. Ám a nusz egyáltalán nem tévedhetetlen, ezért az észlelései is megbízhatatlanok, kivéve akkor, ha Istenhez kapcsolódik. Ebben az esetben jól működik, és tévedhetetlen. A "metanoia" pontosan a "nusz" metamorfózisa. A "nusz" észlelése a "noéma". Pál apostol azt is mondja, hogy a hitetlenek "noémáját" megvakította ennek az aiónnak az istene (2Kor 4,4), aki nem az igaz Isten, hanem az Ő ellensége. A Lukács 24,45 megjegyzi Jézusról: "Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjöket, hogy értsék az írásokat." Az eredeti szövegben itt is a "nusz" szó szerepel. Ezt a részüket nyitotta meg Jézus, és csak ezután lettek képesek az Írások megértésére. Nincs ez máshogy ma sem. Jézus tanítványai ismerték az Írásokat, mégis Jézus csodájára volt szükség, hogy meg is érthessék. Ez nem más, mint a "nusz" vakságának a meggyógyítása. Akinek a "nuszát" megnyitotta Jézus, azok megértik az Írásokat. Akikéit nem nyitja meg Jézus, azok nyelvtanilag, mondattanilag, stilisztakailag és egyéb szempontok szerint megérthetik az Írásokat, mégsem fogják soha megérteni, hogy ténylegesen mit mondanak, ezért lehetséges az, hogy ugyanazokba a versekbe az ellenkezőjét is bele tudják egyesek magyarázni. Isten azonban, azaz a Szerző ma is szól a Szelleme által, és akiknek van fülük, hallják is, hogy mit mond. Ki más lehetne jogosultabb az Írások értelmezésére, mint Isten Szelleme, Aki a Biblia szövegét ihlette? Sok ember azonban nem is kérdezi Őt, csak a saját kútfejéből igyekszik értelmezni. De ezek az értelmezési kísérletek rendre elvetélnek menet közben, mert Jézus nem cselekedett csodát a "nuszukkal", ezért nem is kapisgálják, hogy ténylegesen mit mond. Ez azonban nem egy végleges állapot. Véglegessé akkor válik, ha az ember nem keresi Istent, hanem elutasítja a gyógyszerét. A Biblia nem szépirodalom, nem is intellektuális értekezés, hanem Isten Szava hozzánk. De csak a white fülűek hallják az Ő hangját. Éppen ezért kell neki megengedni, hogy kivájja a fülünket hozzá. Utána már mindankinek lesz füle a hallásra, anélkül azonban senkinek sincs.