Mikor kezdtek el hinni az emberek a feltámadásban?

Nos, ez engem is érdekelne, mert a feltámadás mítoszának kérdését még sosem kutattam a vallásokat illetően. Az interneten terjedő áltudományos zeitgeist állításaira pedig nem érdemes alapozni.

Véleményem szerint globális hitről nem beszélhetünk, és ez még akkor is igaz, ha az ókor szemszögéből vizsgáljuk az eseményeket.

A 2000 évvel ezelőtti művelt emberek már az Ótestamentum történeteit is legendásnak tartották, Tacitus - az apostolok kortársa - pedig egyenesen babonaságnak tekintette a kereszténységet, ez a megjegyzése pedig nyilván érintette a Jézus feltámadásáról szóló beszámolót is.

Persze voltak mégis akik hittek benne, ez részben Szent Pálnak is köszönhető, aki elvitte az kresztény tanítást a pogányoknak. De ebből is látszik, hogy csak bizonyos emberek hittek ilyenekben, nem tekinthetünk tehát úgy a dologra, hogy az ókorban ez egy globálisan elterjedt hit volt.

Üdvözlettel,

Dante

[link]

ha erre vagy kivancsi

@Közveszélyes Kontár:

A túlvilági hit azért bizonyosan ősi, már az ókori Egyiptomban is hittek benne, és rendkívül komolyan vették, figyelembe véve a régészeti feltárásokat.

Dante

Azóta amióta Isten ígéretet tett erre vonatkozóan.

Az emberi történelem hajnalán nem volt szükség arra, hogy feltámadjanak az emberek. Istennek az emberekre vonatkozó eredeti szándékában nem szerepelt a feltámadás, ugyanis Isten szándéka szerint a halál nem volt az emberi élet természetes velejárója. Isten élő emberekkel szerette volna megtölteni a földet, nem pedig egy hanyatló, haldokló fajjal. A teremtési munkája tökéletes volt, az emberekben nem volt hiányosság, fogyatékosság, és nem betegedtek meg

Az első bűn elkövetése után Isten az első próféciájában utalt rá.

Ábel nem véletlen vitt állat áldozatot, mert tudta, hogy a szülei butasága révén, engesztelést csak így lehet szerezni, pedig még nem is mondott, vagy adott utasítást Isten erre vonatkozóan.

De Ábel megértette, hogy lesz valaki, aki helyre hozza azt amit a szülei elrontottak.

a továbbiakban, Jehova azt mondta magáról, ő „Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene”, és élőnek tekintette ezeket a férfiakat (akik valójában halottak voltak), hiszen ő, aki „nem a halottak Istene, hanem az élőké”, a szándékával összhangban fel fogja támasztani őket.

A feltámadás azért vált szükségessé, hogy Ádám azon leszármazottai, akik szeretnének engedelmeskedni Istennek, örökké élhessenek.

A Bibliában nyolc olyan személyről olvashatunk, akik a földön feltámadtak, és ezeknek a feltámadásoknak szemtanúi is voltak

1Királyok 17:17–24; 2Királyok 4:32–37; 13:20, 21; Lukács 7:11–17; 8:40–56; János 11:38–44; Cselekedetek 9:36–42; 20:7–12.A kilencedik beszámoló Jézus Krisztus feltámadását írja le (János 20:1–18).

Ezekben az esetekben feltámadás történt, nem pedig reinkarnáció. Akiket életre keltettek, azokat rögtön felismerték a családtagjaik és a barátaik. A rokonoknak egyszer sem kellett felkutatniuk az összes újszülöttet, hogy megpróbálják kideríteni, vajon az egyik csecsemőben rejtőzködik-e az elhunyt reinkarnálódott lelke

János 11:43–45

Igen nagyvonalú becslés alapján a földön valaha élt emberek száma 20 000 000 000. Amint láttuk, ezek nem mindannyian fognak feltámadni. De még ha feltételeznénk is, hogy mindannyian feltámadnak, akkor is lenne elég hely számukra. A szárazföld területe jelenleg közel 150 000 000 négyzetkilométer. Még ha a felét más célra fordítanák is, akkor is személyenként majdnem 0,4 hektár jutna, amelyen több mint elegendő élelmiszert lehetne megtermelni.

A Geo című folyóiratban egy cikk kifejti, hogy „a föld még sok milliárd embernek tudna helyet biztosítani”, és ezek az emberek emberhez méltó életet élhetnének rajta, ha életmódjukban és gondolkodásukban megfelelő változás jönne létre.

De ennek elsősorban a nacionalizmus áll az útjában. „Mindaddig, amíg a nemzeti önzéstől szenvedünk, illetve amíg ezt ápoljuk magunkban — és az Egyesült Nemzetek Szervezetének felépítése akaratlanul is ebben végzetes szerepet játszik —, földünk elvben meglévő igazi eltartó képességét aligha tudjuk kihasználni.”

A feltámadás fogalma már jóval a kereszténység előtt is megjelent a különböző pogány kultuszokban. (És ne keverjük össze a reinkarnáció fogalmával.)

Lényeges különbség viszont, hogy a különböző pogány kultuszok meghaló-feltámadó istenei ciklikusan mindig újra meghaltak és újra feltámadtak, a természet változásának ritmusa szerint.

Az egyik legmeghatározóbb meghaló-feltámadó isten a görög Dionüszosz, a szőlő és bor istene, aki a szőlőművelés ciklusa szerint hal meg és támad fel évente. A másik az egyiptomi Ozirisz, aki (többek között) a búza istene volt, aki a búzatermesztés ciklusa szerint hal meg és támad fel évente.

Mind Dionüszosz, mind Ozirisz kultusza messze túlmutatott a görög illetve egyiptomi nép kultúráján, és teljesen általánossá vált a Mediterrán térségben.

Érdemes felfigyelni arra, hogy a bor és a búza (és pont a búza a többi, sokkal gyakoribb étkezési gabonaféle közül) Jézus Krisztus áldozatához is kötődik.

Lényeges különbség azonban, hogy Dionüszosz és Ozirisz ciklikusan újra és újra feltámadnak a természet által meghatározott időciklusban, addig Jézus Krisztus halála és feltámadása egyszeri esemény, mely az emberiség történelmének lineáris idejében csak egyetlen egyszer történt meg. Ez a krisztusi feltámadás-kép egyedül csak a kereszténységre jellemző.

(andrás)

Szia!

Amikor az emberben elültették a büntudatot.