Az Atya"egyedüli igaz Isten-e a János 17:3. szerint?
Egy Isten létezik.
Mi,az egy Istent 3 megnyilatkozásában ismerhetjuk:Atya(az Isten teljessége)Fiú(a megtestesült Isten),Szentlélek(Krisztus földi helytartója.)
Már megint arra megy ki a játék, hogy tagadjátok Krisztus istenségét??!!
János 1:1 és vitázzatok a Bibliával, mert én befejeztem.
A valoságbol nemtagadok semmit.Mind a három személynek megvan a maga cime és eredete,alsobb és felsőbbrendüsége és ezt az Isten szava alapján kezeljük,ugy ahogy Jézus hátrahagyta.Mivel sem Jézus sem az apostolok szot nemejtettek a háromságrol így mi sem.
Amit 1400-ban kitalált valaki valamit azt nemtámogatjuk.
Apexus!
A gond onnan ered,hoy az Istent emberi fogalmakba(pl.személy) akarják zárni.
Kedves Bátori Zoltán!
Igen azért tesznek így, mert Istent a saját felfogásukhoz illetve gondolataikhoz akarják igazítani.
Kedves Apexus!
Ez nem új dolog.Már az Ószövetség embere is átformálta Istent,a saját képére,és hasonlatosságára.
Ezért nem ismerték fel Jézusban Istent,csak 3 ember:Péter,a jobb lator,és a Krisztus megfeszíttetését levezénylő római parancsnok.
Istent el akarják különíteni különböző megnyilatkozási formáiban,mint Jancsit,Juliskától.
Isten egy,még akkor is,ha lényének egy darabja emberré lett.
38.#.Jánis 11:41.Elvettèk tehát a követ.Jèzus pedig az ègre emelte szemèt,ès ezt mondta:Atyám,hálát adok neked,hogy meghalgattál.42.Igaz ,tudom,hogy mindig meghalgatsz:csak a körülálló sokaság miatt beszèltem,hogy elhiggyèk,hogy te küldtèl el engem.Ès miután elmondta ezeket,hangos szoval kiáltott:Lázár jöjj ki.
Itt nyilvánvaló,hogy Jèzus az Atyjához imádkozott ès kèrte,hogy halgassa meg mint mindig,hogy feltudja Lázárt támasztani.
Jèzus mint közvetitő az Atya akaratát közvetitette Lázár feltámasztására,ès nem az Ö erejèből,hanem az Atya erejèt kèrte imában.
38-ban az utolsó mondatot a fenti cselekmèny cáfolja.
Sőt az utolsó mondatod hamisnak bizonyul.
#39
Szerinted miről szólnak ezen versek?
Filppi 2,5-11
"Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!