Az Atya"egyedüli igaz Isten-e a János 17:3. szerint?
"Igen, az Atya, aki megtestesülve, emberi és isteni természettel: Jézus Krisztus."
#9 Ez hülyeség, nem ezt tanítja a Biblia.
1. Nem érdekel, #9-es, hogy te mit olvasol ki a Bibliából
2. ráadásul nem is "hülyeség és ezt tanítja
3. "Én és az Atya Egy vagyunk"
4. 3.-at meg nem érted, ha nem elmélkedsz rajta. Nem kell az Atyát felhőn ülő embernek elképzelni- az egy képzőművészeti képi ábrázolás (volt). A kép nem azonos azzal, aminek a képe.
Az Atya inkarnálódva a Fiú. A Szentlélek/Szentszellem meg a Vigasztaló, aki bennünk él
-het
ne
István 35-nek.
(1Korintusz 15:25–28) 25 Mert addig kell királyként uralkodnia, míg lába alá nem vet minden ellenséget az Isten. 26 Mint utolsó ellenség semmisül meg a halál. 27 Mert az Isten „mindent a lába alá vetett”. De amikor azt mondja, hogy ’minden alá lett vetve’, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki mindent alávetett. 28 Mikor pedig minden alávettetett neki, akkor maga a Fiú is aláveti magát Annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenkinek.
A Fiú is alá lesz rendelve az Atyának, hogy Atya lesz mindenkinek minden, mint ahogy Ádám idejében is volt.
Mint egyedüli, egyetlen Isten, a fiú pedig vissza kerül abba pozícióba, amellyel mindig is rendelkezett,
Jézusnak ez nem fog fájni, hiszen ha az ember nem hibázik, akkor most nem is ismernék, mint Isten fiát, és csak Jehova lenne az imádatra méltó egyedüli Isten.
Érdekes, hogy ez csak az Őt Istenként magasztalóknak fáj.
"Érdekes, hogy ez csak az Őt Istenként magasztalóknak fáj."
Hát ez nagyon érdekes! Csak a keresztényeknek fáj, az meg nem számít, kit érdekel?
Ez ugyanis a kereszténység fundamentuma.
Jézus Krisztus teljesen Isten ÉS teljesen ember.
Enélkül NINCS kereszténység, aki ezt nem hiszi, nem keresztény.
Lehet Jehovázni, de ez A LÉNYEGE a kétezer éve alapított világvallásnak!!!
Aki követi Krisztust - az pedig a jó keresztény.
Kempis Tamás: Krisztus követése.
hány JT olvasta ezt?
Ez a megváltás lényege is
"Mert Isten emberré lett, hogy az ember Istennél lehessen." - ahogy azt már az egyházatyák is tanították.
2000 év után már meg lehetne érteni.
Nem Isten lett emberré, hanem a Fia.
S ezt csak az egyház Atyák tanítják, sem a Biblia, sem Jézus és a követői nem gondoltak és nem is tanítottak ilyet.
Soha nem gondolta azt, hogy az Istennel egyenlő.
Sátán, nem csak gondolta, de megpróbálta elvenni ezt a jogot, Jézus soha nem tenne ilyet
@ "Igen, az Atya, aki megtestesülve, emberi és isteni természettel: Jézus Krisztus."
Hát ez bizony nagy hülyeség és szabellianista eretnekség. Az Atya és a Fiú két különböző személy, s a Fiú testesült meg, nem az Atya.
@ S ezt csak az egyház Atyák tanítják,
Ilyet nem tanítottak az egyházatyák, hanem csak az eretnek Szebelliosz és követői. Ő azt képviselte, hogy a Fiú igazából maga az Atya csak más szerepben.
jaj, szp - a szereposztás a következő volt...
ugyanmár!
Márpedig tanították az egyházatyák - akik egy kicsit magasabb -és egyben méylebb, bensőségesebb szinten ragadták meg a kereszténység lényegét, mint az ma a szektákban, reformált helyeken divat.
Teózis. Henri Boulad atya- nemrég tartott kopt rítusú szertartást a Lörinc ap téren
Érdemes a könyvét elolvasni.A koptok közt él, akiket mindig üldöztek, ma is lefejezik pket - és hihetelenül erősek a hitben.
De lehet, hogy ezt már csak a keleti kereszténység őrzi, a lekvárrá lett, agyonrefomrálit, liberalizált vallások nem.
-----
ezt meg szépen kihagyja mindenki hét erős is meg kell hagyni, ugorjátok csak át,ha nem tudjátok elviselni:
"Én és az Atya Egy vagyunk"
----------
# 11
Nem ezt tanítja a Szentháromság, nincs benne semmiféle inkarnáció.
# 12 Opendoor
Ez nem azt jelenti, hogy bármilyen hatalmat, főséget vagy királyságot elveszítene, hanem hogy az ő uralma és királysága által kerül minden az Isten uralma és királysága alá.
,,Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van." (Ef 1,9-10)
A Fiú továbbra is uralkodik, csak most már az Atya fősége alatt, mert a helyreállítás befejeződött, amelyben a Fiúé volt a főszerep, mivel ő a megváltó. Ezt jelenti a királyság átadás és nem azt, hogy a Fiú többé már nem lesz király, világosan ott van a Bibliában, hogy a Fiú örökké uralkodni fog. Az elég nagy hülyeség, hogy az üldövözültek királyként uralkodnak örökkön-örökké (Jel 22,5), a Fiú pedig nem.
Ahogy a Fiú uralma alatt is léteznek kisebb-nagyobb mennyei trónusok és királyságok (Jel 3,21), ugyanúgy uralkodik a Fiú is majd az Atya fősége alatt, ha a helyreállíts befejeződik. Pál sehol nem írja, hogy elvétetik a Fiú hatalma, csak azt, hogy az Atya alá kerül.
"Nem Isten lett emberré, hanem a Fia. S ezt csak az egyház Atyák tanítják, sem a Biblia, sem Jézus és a követői nem gondoltak és nem is tanítottak ilyet."
Krisztus az Istennel való egyenlőségről mondott le, amikor eljött közénk emberként, vagyis előtte Isten volt (Fil,26). "Mikor Istennek formájában vala" - így kezdődik a vers. Ugye nem akarod meghazudtolni Pált?
"# 11 Nem ezt tanítja a Szentháromság, nincs benne semmiféle inkarnáció. "
hm. ez ? ezek a LEGFONTOSABB részei a Szentírásnak.
1Jn 1 Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. 2 Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk.
Jn1, 1-4 Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága.
...
1Jn14 S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.
S az Ige testté lett
14Καὶ ὁ λόγος σὰρξ ἐγένετο
et Verbum caro factum
Deus incarnatus est.
Mozart - Jó éjszakát!
18#.valami KONKRÉT vagy,hasonló vagy olyanforma az nem egy.
Nekem is van két kezem két lábam mint Obámának vagy egy Budapesti csőlakanak,de nem vagyok egyik sem.De hasonló vagyok,olyan forma vagyok.
Jézus is Isten fórmájában volt de nem isten volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!