Az Atya"egyedüli igaz Isten-e a János 17:3. szerint?
Nem. Az egyedüli igaz Istenben három személy van: Atya, Fiú és Szentlélek. Az Atya és Fiú és Szentélek hárman együtt az egyedüli igaz Isten.
Aki még egyszer megkérdezi ezt a héten, fizet egy láda pezsgőt. Behajtom rajta, halljak meg.
Jn17,3 Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.
Igen, az Atya, aki megtestesülve, emberi és isteni természettel: Jézus Krisztus.
Ő az Atyaisten Szava, NEVE.
Akkor is,ha nem ezt vártad.
Pont.
A korai egyház atyák már erről felvilágosítást adtak, úgy ahogyan az apostoli leszármazottak is, Jézus emberi testben van a földön, így egyértelműen kisebb az Atyánál abban az állapotában.
"Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt 28,18)
Teljesen egyértelművé teszi Jézus kijelentése azt, amit nem lehet félre érteni, a legnagyobb hatalom, aminél nincs nagyobb.
Kedves kérdező, ha őszinte szeretet van a szívedben, akkor tudnod kell, hogy az ilyen gyűlöletkeltő kérdések, sok ember között vitát fog szítani, ha nem szeretnéd, hogy a Sátán irányítsa az életed, akkor ezeket be kell fejezned, szeretném, ha békességet és jóságot éreznél embertársaid iránt.
# 3
"A korai egyház atyák már erről felvilágosítást adtak, úgy ahogyan az apostoli leszármazottak is, Jézus emberi testben van a földön, így egyértelműen kisebb az Atyánál abban az állapotában."
Na ne, az apostoli utódok és az egyházatyák ilyent nem mondtak ebben a formában!
Az Isten megtestesült emberi formában, Jézus Krisztus személyében. Ő az Istenember, Isten és ember egy személyben. Ez az a "hiposztatikus unió", amiről az apostoli utódok és az egyházatyák beszéltek, magyarul megmondva Jézus egyszerre Isten ÉS egyszerre ember egy személyben. Tehát megtestesülésekor sem kisebb Istennél, hiszen megtestesülve is Ő maga az Isten.
Eretnek szektás tévelygők állítanak csak olyant, hogy Jézus kisebb lenne Istennél.
"nekem adatott"
Vagy is kapta a hatalmát, amit majd vissza kell adnia az ezer éves millenium végén.
Az egyedüli szó pedig azt jelenti, hogy egy személy és nem három. Sem nem egyszerre fiú is meg Atya is,
A legtöbb fordítás ’az egyedül igaz Isten’ kifejezést az Atyára vonatkoztatja. A Csia ezt írja: ’az egyetlen igaz Isten.’ Lehet-e ő ’az egyedül igaz Isten’ vagy ’az egyetlen igaz Isten’, ha rajta kívül még két másik, vele egyenlő rangú Isten létezik?
Ezenkívül, a vers szerint két személyt kell megismerni, és ez egy felsorolás,, "És akit elküldtél"
Valaki elküldött valakit, ezért a küldőt, és a küldöttet is.
milyen érdekes a harmadikról nem is esik szó.
Vajon miért?
"alacsonyabb rendű"
Az hogy Jézus nem egyenlő az Atyával, az nem sértő, Jézusra nézve. Hogyan lehetne az Atyával egyenértékű, amikor egy másik különböző személy, és ráadásul az életét az Atyától kapta, és Ő tartja fent, mint hogy minket is.
akkor most Én is egyenlő vagyok Istennel?
"Igen, az Atya, aki megtestesülve, emberi és isteni természettel: Jézus Krisztus."
Ez hülyeség, nem ezt tanítja a Biblia.
"Eretnek szektás tévelygők állítanak csak olyant, hogy Jézus kisebb lenne Istennél."
"Az Atya nagyobb nálam." Jézus maga mondja, emberként természetesen. Mert amikor eljött közénk, megüresítette magát és emberként jött el lemondva az istennel való egyenlőségéről. Erről szól a Fil 2:6.
"Vagy is kapta a hatalmát, amit majd vissza kell adnia az ezer éves millenium végén."
Ez hülyeség, a Fiú mindig is király marad, örökké uralkodni fog, a Fiú trónja ugyanis örökké áll (Zsid 1,8) és uralmának nem lesz vége (Lk 1,33). A Fiú ugyan az marad tegnap és ma és mindörökké (Zsid 13,8). Az Atya és a Fiú mindig együtt uralkodtak és ez így is marad:
"A hetedik angyal megfújta a harsonát, és hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: A mi Urunké és az ő Krisztusáé lett ennek a világnak az uralma, és uralkodni fog örökkön-örökké!" (Jel 11,15).
"Lehet-e ő ’az egyedül igaz Isten’ vagy ’az egyetlen igaz Isten’, ha rajta kívül még két másik, vele egyenlő rangú Isten létezik?"
Nem, de a Szentháromság nem is mondja, hogy Jézus vagy a Szentlélek két másik Isten volna. És állítom neked, szólhatna így is az a vers: "Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, az egyedüli igaz Urat, a Jézus Krisztust."
Ebben sem volna semmi írásellenes.
"milyen érdekes a harmadikról nem is esik szó. Vajon miért?"
Mert aki ismeri az Atyát és a Fiút, az ismeri a kettőjük egységét: a Szentlelket is. Egyébként máshol meg esik róla szó, pl. "kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében" nem érdekes?
"Hogyan lehetne az Atyával egyenértékű, amikor egy másik különböző személy, és ráadásul az életét az Atyától kapta, és Ő tartja fent, mint hogy minket is."
Úgy, hogy az Atya mindenét odaadta neki, nem tartott vissza tőle semmit, még a lelkét/szellemét is odaadta neki: "Mindaz, ami az Atyáé, az enyém" (János 16:15)
"akkor most Én is egyenlő vagyok Istennel?"
A Szentírás csak a Fiúról mondja, hogy mindent megkapott, angyalokról, emberekről nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!