Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jogosan akadt ki anyukám...

Jogosan akadt ki anyukám azért, hogy nem hiszek istenben?

Figyelt kérdés
13 éves lány vagyok. Kiskorom óta járok hittanra. Templomba is rendszeresen megyünk. A családomban mindenki vallásos. Sosem kérdőjeleztem meg, hogy van isten. Most viszont megtetszett egy srác. Tudom, most sokan lehurrognak majd, hogy az én koromban ez úgysem igazi és inkább tanuljak, stb. De ti is voltatok ennyi idősek és tuti hogy mindenkinek volt gyermekkori szerelme, szóval próbáljatok egy kicsit megérteni. A fiú ateista. Sokat vívódtam ez miatt és először a hittan tanárnak mondtam el. Szerintem mindenki kitalálja mit javasolt: imádkozzak! Azt is mondta, hogy a lehetőség mindig nyitva áll a fiú előtt, de dönteni neki kell. De ha sosem dönt jól akkor..... Tudjátok mi lesz. Volt, hogy este ez miatt sírtam. Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy ez megtörténjen. A tanácsot megfogadtam és imádkoztam, de nem kaptam még egy kis nyugtató érzést sem. Arra gondoltam hogy ha tényleg volna isten, hagyna engem válasz nélkül szenvedni? Igazából sosem éreztem hogy jelen lenne vagy szólna hozzám, pedig mint mondtam, kiskorom óta járunk templomba. Imádkozom lefekvés előtt, evés előtt, ébredés után. Szóval arra jutottam legutóbb, hogy én inkább nem mennék el vasárnap misére, hanem maradnék itthon és filmeznék egyedül. Anya teljesen kiborult. Sírt is. Most mit csináljak?
2016. aug. 3. 18:43
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

nem jogosan háborodott fel. Gondolkozz, bízz magadban, keresd meg a belső békédet, hidd el, hogy megtalálod a megoldást, és akkor meg fogod találni.


Bocs, hogy kettőben írtam.

2016. aug. 4. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:

"ha tényleg volna isten, hagyna engem válasz nélkül szenvedni? Igazából sosem éreztem hogy jelen lenne vagy szólna hozzám"


Kedves kérdező, egy kicsit szerintem tévedésben vagy.

Isten nem egy olyan valaki vagy valami, aki egy szolgáltatást nyújt neked. Hogy bedobod az imát, és készen kapsz egy választ. Hogy bedobod a pénzt a perselybe, és akkor valami jó fog történni veled.


Isten/Jézus olyan valaki, aki a közvetítőin keresztül útmutatást nyújt neked és másoknak, hogy hogyan élj, hogy jó legyél, és üdvözülj, hogy a menyországba juss. De az mindenkinek a SZABAD AKARATÁTÓL FÜGG, hogy akarja-e ezt csinálni.


Most a Sátán próbára tette a hitedet, hogy megkísértett egy ateista fiú képében. Vajon elég erős-e a hited, hogy ellenálj a kísértésnek? Vajon a széles, könnyű utat választod-e? Vajon kitartóan imádkozol-e segítségért?


Gondolkodj el ezen. Azon is, hogy a megkísértés mindenki számára normális, és nagyon sokszor előfordul. Krisztust is megkísértette a Sátán. Ha a hited erős, akkor tudni fogod, hogy mit kell tenned.

2016. aug. 5. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:

13 évesen ez a dolgod, hogy elkezdjed kialakítani a saját véleményed és ez azzal jár, hogy megkérdőjelezed a szüleid döntéseit, értékeit, hitét, tudását, barátait stb...


Istennel is eddig főként velük együtt volt kapcslatod, most itt az idő, hogy saját barátoddá váljon Jézus. Ebben is kérhetsz az Istentől segítséget, hogy legyen saját tapasztalatod, élményed Vele.


Ezt elmondhatod Anyukádnak is, hogy szeretnél saját tapasztalatokat Istennel és hogy legyen türelmes, elfogadó, és nem kell ezzen sirdogálni, hanem inkább kedvesen beszélgetni.


Ha tetszik egy srác, aki nem hívő, és Te is tetszel neki, akkor inkább te hívd őt az ifjúsági programokra, kirándulásokra, és ne csak Te menj. Legyen egyensúly. Te hívő vagy, és csak az szeret igazán, aki ezt elfogadja, és nem akar Istentől elvonni téged. Isten barátsága nagy kincs, érdemes vigyázni rá.


Azt sajnos nem értettem, hogy pontosan miért imádkoztál? Mit nem tudsz elfogadni, hogy megtörténjen? hogy a fiú rosszul döntsön?


A hittan tanár annyiban tehetett volna többet, hogy ő maga is imádkozik veled illetve találtok ki közösségi programokat, ahova el lehet hívni ezt a fiút és lehet vele barátkozni, ismerkedni és ő is meg tudná ismerni a templomi barátaidat.


Isten nem hagy Téged válasz nélkül :) ő a barátod.

de mivel kezdesz nagyobb lenni, most a barátságotok is másabb lesz és azt szeretné, ha egyre önállóbb és felnőttebb legyél.

Örül, hogy kérdezel, hogy saját válaszokat akarsz. Bízzál Benne. :)

2016. aug. 6. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!