Melyik álláspontra érdemes helyezkedni a lelkiismeret-vizsgálattal, gyónással kapcsolatban? Vajon melyik az igazibb/igazabb, követendőbb hozzáállás, ami elsősorban meghallgatásra és megfogadásra érdemes?
Ha az egyik gyóntató azt mondja, hogy súlyos bűnt csak tudva és akarva lehet elkövetni, s hogy olyan bűnt szinte nem is oly könnyű elkövetni (ez azért nyilván idézőjeles, és valószínű a kereszténységüket valamennyire is komolyan vevő emberre vonatkozik), ami az Istennel való kapcsolatodat megszünteti és abból kizár, ezért ha teheted, inkább járulj szentáldozáshoz, mint hogy ne járulj.
Valamint egyes lelki tükrökben is elolvasható, hogy amennyiben kétséged van adott esetben afelől, hogy elkövettél-e pl. súlyos bűnt, vagyis nem vádol egyértelműen a lelkiismereted, bár kérdésként és kételyként megfogalmazódik benned, akkor nem vétkeztél (nyilván mert ha tudva és akarva követted el a dolgot, tisztában lévén a dolog rossz és bűn voltával, akkor afelől nemigen lehet kétséged; -feltételezve a szerző ilyen gondolatmenetét).
Másfelől ugyanilyen szituációban, ahol a kétségedet is megfogalmazod annak kapcsán, hogy mennyiben akarattal vétkeztél, vagy mennyiben inkább csak a kísértés dominált és olyan szinten maradt meg egy dolog, vagy mennyiben voltál inkább csak figyelmetlen, stb. -a lényeg hogy nem teljesen tudatos szándékkal választottad a rosszat, hanem inkább valamilyen szintig sodródtál egy ilyen lelki folyamatban egy adott szituációban; tehát hasonló esetben másvalaki, egy másik gyóntató személy pedig arra int, hogy ha kétséged van afelől, hogy vétkeztél-e, (úgy, amit feltétlen meg kéne gyónnod, áldozni mehetnél), akkor tartózkodj a szentáldozástól, mert ha méltatlanul, s ezért szentségtörő módon áldozol, az súlyos bűn, és hogy el kell számolnod minden tetteddel, stb.
Vagyis ez utóbbi megítélése a hasonló, vagy ugyanolyan szituációnak, tulajdonképpen a gyökeres ellentéte az előzőnek.
Hogyan lehetséges feloldani ezt az ellentmondást, az egészséges lelki életet Istennel kapcsolatban élni akaró embernek?
Nem valóban bűnösen könnyelmű dolog-e, az első, megengedőbb hozzáállás szerint viszonyulni a kérdéshez, ahol is talán nem "féled" kellőképpen az Isten szentségét; a lehető legszigorúbban ügyelve arra, hogyan veszed magadhoz Krisztus testét?
Vagy nem rossz-e, már-már aggályos lelkiismerettel és adott esetben annak a kísértésnek engedve élni, hogy lehetőleg minél kevesebbszer élj az Euharisztiával, a büntető, igazságos bíró Istenképet talán túlságosan előtérbe állítva és talán az Isten irgalmában és személyes szeretetében talán kevéssé bízva.?
És az egyszeri hívő minek alapján döntse el, hogy két pásztori tekintéllyel bíró egyházi személy közül, melyikük hangján szól hozzá a Szentlélek?
Szívből remélem, hogy másban nem ver gyökeret hasonló bizonytalanság e kérdést olvasva, bennem viszont él ez a kétség sajnos.
válasza:Teljesen jogos, hogy ha ilyen kétségeid vannak, az lenne inkább baj, ha nem lennének :) Bár teljesen képben vagy, de az áttekinthetőség kedvéért kezdjük az elején.
Aki halálos bűnben van, az ne áldozzon, amíg meg nem gyónja, pontosabban amíg érvényessé lesz a feloldozása (ami nem csak a papon múlik).
A nem halálos bűn is bűn, de ez nem akadálya a szentáldozásnak. Viszont ezen bűnök esetében is szükség van a bűnbánat és a bűnbocsánat valamilyen formájára. Ez nem kell, hogy a gyónás legyen, ez történhet közvetlenül Isten, illetve ezzel párhuzamosan embertársaink felé. Viszont ez is lehet a gyónás is (természetesen az előző kettővel együtt).
Vannak papok, akik inkább ragaszkodnak a gyónás szentségi jellegéhez, ezért nem szeretik azt a lelkivezetés eszközeként használni. Ők azt mondják, hogy csak halálos bűnök esetén kell gyónni (illetve ha ilyen sosincs, akkor néha azért mégis), a többit el lehet intézni egy beszélgetés, tanácsadás keretei között. Vagy teljesen egyénien, pap nélkül, ha elég érett erre az illető.
Más papok meg szeretnek minden lehetséges eszközt megragadni a lelkivezetésre. Általában azért, mert a hívek nagy ívben tesznek az egészre, és csak a kötelező gyakorlatokat igyekszenek kipipálni.
Ennek hatására a pap meg hajlamos a prédikációban eltérni a napi Evangéliumtól és más napi aktualitásokról "papol", vagy éppen a gyónást értelmezi tágabban, és átvisz egyfajta lelki tanácsadássá.
Viszont ezt elég sokan igénylik is, ami aztán a papot megerősíti a gyakorlatában. Ezzel sincsen baj, amíg nem merül feledésbe a gyónás eredeti szerepe és a szentségi jellege.
Most neked, mint hívőnek nem kell ebben a kérdésben állást foglalnod. Az, hogy te a személyes életedben melyik felfogáshoz igazodsz, az meg teljes egészében rajtad múlik. Amit neked súg a Szentlélek, neked személyesen, azt kövesd a magad részéről. Azt hogy a többiek hogyan csinálják, azt meg beszéljék meg ők a Szentlélekkel :)
válasza:A hét főbűn:
- kevélység,
- fösvénység,
- bujaság,
- irigység,
- torkosság,
- harag,
- a jóra való restség.
Melyik közülük az, amit tudatlanul és akartlanul elkövetni lehet?
Elkövetése esetén a Pokolra jut az illető, az pedig tekinthető Istennel való kapcsolat megszünésének.
.
"két pásztori tekintéllyel bíró egyházi személy közül, melyikük hangján szól hozzá a Szentlélek?"
Egyikén sem. Nem a Szentlélek választotta őket közvetítőnek.
válasza:A Szentmise első fele egy gyónás-lelki önvizsgálat. Az nagyon komoly rész. A lelkiismereted hangja pedig elmondja, hogy ezen kívül szükség van-e gyónásra. Az egyházatyák a lelkiismeretet ( a szó is érdekes: lélek-ismeretet) Isteni hangnak tartották, sőt Isten szinonimájaként írtak arról elmélkedéseikben.
Szépen írsz egyébként, felüdülés a sok "mesekönyvező" stb után. Bízzál Isten végtelen irgalmában, bízzál abban, hogy ha tiszta szívvel, vétkeidet megbánva fordulunk Hozzá, magához emel, nem fordul el bűneink miatt tőlünk.
A görög katolikusoknál nagyon szép a bűnbánó ima - nagy megtisztító ereje van. Aranyszájú Szent Jánostól ered - mint a liturgia egésze. Itt látod a végén:Áldozás előtti imádság a görög katolikus liturgiából:
„Hiszem, Uram, és vallom, hogy te vagy valóban Krisztus, az élő Istennek Fia, ki a világra jöttél üdvözíteni a bűnösöket, akik között első én vagyok.."..
válasza:A hét főbűn nem azt jelenti, hogy a hét legsúlyosabb, hanem a hét leggyakoribb. Főleg emiatt szoktunk vétkezni.
A halálos bűnök: gyilkosság, házasságtörés, súlyosabb paráználkodás, rablás, hitehagyás, esküszegés, nagyértékű lopás, sikkasztás, súlyos csalás vagy hazugság, stb., tehát a komoly következményekkel bírók.
válasza:# szp72
"A halálos bűnök: gyilkosság, házasságtörés, súlyosabb paráználkodás, rablás, hitehagyás, esküszegés, nagyértékű lopás, sikkasztás, súlyos csalás vagy hazugság, stb., tehát a komoly következményekkel bírók."
A halálos bűn nem a bűn fajtájától függ, hanem az elkövetés motivációjától és egyéb körülményeitől. Leegyszerűsítve, ha tudatosan és széndákosan gonoszkodsz, akkor az halálos bűn. Egy gyilkosság is lehet nem halálos bűn (attól persze még súlyos bűn) és egy "ártatlan" diákcsíny is lehet halálos bűn.
Ha nem tartod be a KRESZ-t és elütsz valakit, aki meghal, az nem halálos bűn. Ha szándékosan ütöd el, az halálos bűn.
Ha ott felejtesz egy rajzszöget egy széken és valaki beleül, az nem halálos bűn. Ha szándékosan teszed oda, hogy üljön bele és fájjon neki, hogy utána kiröhöghesd, az halálos bűn.
(Valószínűleg az égbekiáltó bűnök fogalmával keverted össze.)
válasza:@ A halálos bűn nem a bűn fajtájától függ, hanem az elkövetés motivációjától és egyéb körülményeitől.
A hivatalos meghatározás:
Abban igazad van, hogy a halálos bűn fogalmába benne van a körülmény és a motiváció. Vannak enyhítő és súlyosbító körülmények, s hát persze látszólag kis dolog is lehet adott esetben súlyos. Mindenesetre a halálos bűn fogalmába benne van a dolog súlyos volta.
@ Ha szándékosan teszed oda, hogy üljön bele és fájjon neki, hogy utána kiröhöghesd, az halálos bűn.
Nehezen tudom elképzelni ezt halálos bűnnek, sőt szerintem az esetek döntő többségében, bizonyos határok között még csak nem is bűn, hanem csak poén. Ha ezek a poénok meghaladják az alany tűrés határát, s már mondjuk kifejezett kérése ellenére is folytatódnak, akkor már bűn, még tovább folytatva még nagyobb bűn, még tovább akár halálos bűn is lehet.
Ha például egy gyerek cukorkát lop, az halálos bűn? Vagy amikor a serdülő a nemiségével küszködve alulmarad? Vagy mondjuk a trágárság, amely kicsúszik a szájon?
"Az érzéki ösztönök, a szenvedélyek, a külső kényszer és a betegségek szintén csökkenthetik a bűn szabad és szándékos jellegét." (a lexikonból)
Bűnnek bűn, meg kell bánni, küzdeni kell ellene, de nem halálos bűn. Tehát igazából nem direkt az Isten ellen irányult, hanem az emberi gyengeségből, az ösztönök felülkerekedtek a józan észen.
"A súlyos dolog, a teljes tudatosság és meggondolt beleegyezés teszi a bűnt halálossá." (a lexikonból)
válasza:a kérdezőnek
Én személy szerint az első gondolkodásmódot követem. Nem gondolom, hogy lépten-nyomon halálos bűnöket követnék el. Viszont minden bűn veszélyes és kerülendő, s a kicsi bűnökből lesznek az egyre nagyobbak, s végül a halálosak.
Mindent bűnt meg kell bánni és harcolni kell ellene. Mivel a misének is van bűneltörlő hatása, ezért én rendszeresen áldozok, noha évente csak kétszer-háromszor gyónok.
Persze nem gondolom, hogy a rendszeres gyónás rossz volna, csak én legalábbis egyenlőre nem érzem szükségesnek.
Régen, az első századokban a keresztények többsége egyáltalán nem is részesült a bűnbánat szentségében. Csak nagyon súlyos bűnök esetén volt feloldozás méghozzá egy meglehetősen kemény vezeklés után. A kisebb bűnöket mindenki egyénileg bánta meg, s az áldozás eltörölte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!