Elkeserít az a hír, hogy az Őrtorony nélkül nem üdvözülök, igaz ez?
Úgy magyarázták el nekem, hogy ezt úgy képzeljem el mint Noé idejében a bárkát, hogy aki nem ment be a bárkába az mind meghalt az özönvízkor,igaz ez?
Hogy állítólag a bibliai is ezt írja, hogy aki nem megy be Isten népéhez az mind elpusztul ha jön Armagodon.
Ez nem csak egy pletyka?
Mit tudtok erről keresztyének?
Az őrtorony hívők elég jól rámijesztettek ezzel mert tényleg én próbálok jó református lenni és konfirmáltam is de ők azt mondják, hogy az ne számít mert a történelmi egyházak nem tartoznak Isten népéhez hanem csakis azok akik be mennek az őrtoronyba mint Noé idejében a bárkába az a 8 vagy hány ember meg az állatok.
Bocs a fogalmazásért de nekem valahogy így jött le.
Valaki tud pontosabb magyarázatot adni evvel kapcsolatban.
Köszönöm !
17/F
Szia!
Nem igaz. Az Őrtoronynak semmi köze Noé bárkájához.
Az Armaggedon kifejezés (héberül: הַר מְגִדֹּו , har M'giddo; ógörögül: Ἁρμαγεδών , Harmagedōn) héber szó, jelentése: Megiddó hegye.
A református vallás ugyanolyan keresztény vallás mint a többi. Jómagam is református nevelést kaptam, és 15 éves koromban egy református ifjúsági táborban tértem meg.
Az Újszövetségben Isten népéhez nem felekezetek tartoznak, az újszövetség az egyes emberekkel kötött szövetség. Egyetlen felekezethez tartozás sem üdvözít! a saját személyes hited által nyerheted el az üdvösséget mégpedig az Úr Jézus Krisztus által. Aki egy felekezethez tartozás általi üdvösséget hirdet, az hazudik! Ne dőlj be a hazugságnak! Keresd ott az igazságot, ahol az Úr Jézus Krisztushoz vezetnek! Általa van egyedül üdvösség!
Üdv. Péter
Köszönöm kedves Péter ez megnyugtat. :))
De tényleg már azon voltam, hogy ez úgy van ahogy monták,mindenesetr jól rám ijesztettek.
És nem hazudok mert tényleg nem hagyok ki egyetlen istentiszteletet sem, na jó ha úgy van hogy menni kell valahova akkor megtörténik, hogy kimarad az istentisztelet de egyébként mindig ha tehetem ott vagyok.
Főleg most jött egy új lelkész fiatal és jó fej,most szervezett egy ifi kirándulást Erdélybe is, tehát ezzel csak azt szeretném mondani, hogy próbálok jó keresztyén lenni és mindig azon vagyok hogy segítsek másokon is ha tudok.
Tudtam én, hogy Jézus azért halt meg, hogy én éljek de ezek az emberek olyan komolyan adták elő nekem azt az rémhírt, hogy tényleg betojtam.
Tényleg igazad van mert engem nem az üdvözít, hogy református vagyok hanem az Úr.
Mégegyszer nagyon köszönö kedves Péter a jó hírt.
Ha nem veszed rossz néven addtam egy zöld kezet.
Köszi!
"Egyetlen felekezethez tartozás sem üdvözít! a saját személyes hited által nyerheted el az üdvösséget"
Ez a lényeg, a többi csak duma,propaganda,agymosás és a lét alapjaiban levő hit gyenge magyarázata.
Ja és bocsánat most látom, hogy elírtam mert nem /Armagodon/ hanem Armaggedon! :)
Kösz a kiigazítást!
Köszönöm 3 válaszoló értem már, csak azt nem értem, hogy akkor miért rémisztgetik az embereket nem félnek az Úrtól,hogy ijeneket hirdessenek?
De most komolyan kérdem ha valaki tisztességes ember és tényleg úgy próbál megvalósulni, hogy maradjon meg jó keresztyénnek akkor nem mindegy, hogy az őrtoronyba megy be vagy vallás híve?
Nem értem ezt a gondolkozást!
Igaz én még nem vagyok jártas a teologiába meg ezekbe a bibliai dolgokba de azért nagyjából megértem, hogy mi a szitu, és ha sikerült nekik engem megrémiszteni akkor még hány más embert rémisztenek meg?
De miért. mi értelme ennek?
Szia!
A felekezet léte függ ettől. Ha nincs mögötte semmi, akkor kell valami, ami összetartja. Jelen esetben a félelem...
János apostol így óv ettől:
"A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben." (1Jn 4,18)
Üdv. Péter
Nem kell félni.Őket a zrt.arra utasítja,hogy minél több tagot szervezzenek be,ez áll a háttérben.Agymosás az egész,úgyhogy nyugi.
Egy volt tanú
Szervusz.
Egyáltalán nem mondtuk, hogy az őrtorony üdvözít.
S nem vagyunk őrtorony hívők, Jehova Tanúi vagyunk, és a Biblia mint Isten szava az amit el kell fogadni, és az szerint élni.
Ez egy havonta megjelenő folyóirat, érthetetlenül állok ezen írás előtt. egy újabb hazugság Jehova Tanúi ellen, akik ilyet nem mondtak.
Az tény, hogy a megmentésnek egyféle eszköze van, ahogy Noé idejében, és az akkori népességhez mérten nagyon kevesen menekültek meg, mert csak Ők tették azt amit Isten kért. Istennél az engedelmesség fontosabb, mint a számok.
Talán még annyit, hogy ha mindegy lenne milyen valláshoz tartozik valaki, akkor az apostoloknak nem kellett volna azt a megbízatást adni hogy menjenek és tegyenek tanítványokká minden nemzetből való embereket,
s a vers alapján az utolsó napokban élőknek is ezt kell tenni, mert sajnos sokféle kereszténynek tűnő vallás van, sokféle tanítással. hogyan lehet egységes imádatot bemutatni, ennyiféle igazság nem létezik.
Maguk az apostolok is figyelmeztettek hogy a hitehagyás megfog történni, és ez az utolsó apostol halálával a második századra így is lett, kialakultak a hitehagyott egyházak, pogány tanításokkal tarkítva a tiszta Jézusi tanítást.
Ez megosztottságot idézett elő és nem egységet. így aztán emberek haltak meg e miatt
, a vallás nevében, holott Jézus nem ezt mondta, és nem is adott engedélyt arra hogy a vallás nevében embereket öljenek meg ha nem akar katolikus, vagy református, vagy ki tudja milyen vallású lenni
A Biblia szerint egy nyáj lesz egy pásztorral akik szerte a lakott földön egységes imádatot és engedelmességet gyakorolnak, hovatartozás nélkül, és nem harcolnak, hanem mindenhol hirdetik Krisztus királyságának jó hírét ami az egyedüli megoldás az emberiség problémájának megoldására.
Jézus királyságának leendő alattvalói ezt a királyságot támogatják, és élik a keresztények életét.
Hogy kik azok akik ezt teszik, a biblia alapján pedig Döntsd el Te magad, de ilyet ne terjessz, mert ilyet nem mondtunk.
Szia!
Miért hazutolsz meg engem mikor most is pontosan azt montad csak jobban leírtad nint én!
Bocs igen tév. mert Jt és nem őrt.tanúi.
Azt írod most is amit nekem montak csak az menekül meg aki az őrtoronyba bemegy!
Szia!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!