Keresztény vallás szerint mi az élet értelme?
Szia!
A Biblia azt tanítja, hogy Isten azért teremtett, mert meg akarja osztani az örök életet és a vele járó kiváltságokat valamennyi teremtményével. Ezért és csak ezért szólhat Dávid így emberi lehetőségeinkről: „Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla? És az embernek fia, hogy gondod van reá? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél.” (Zsoltárok 8:5–7)
Isten nem teremtett eleve befejezett teremtményeket. Nem abban az értelemben alkotta az Úr „tökéletes”-nek az embert, hogy azután semmi dolga se legyen már önmagával, hanem a tökéletesség alapjával és lehetőségével hívta létre. Azt akarta, hogy amivé válik az ember, abban a saját elhatározása, választása, meggyőződése is benne legyen. Isten értelmesnek, azaz – a Biblia nyelvén – a „saját képére és hasonlatosságára” teremtette az embert (I.Mózes 1:26). Ősszüleink „felnőtt” és nem „gyermek” állapotban nyerték életüket. Maga Isten tanította őket gondolkodásra, fogalomalkotásra és megnevezésre, beszédre.
Üdv. Péter
Szia!
Én azt értettem meg, hogy Isten és ember között kezdetben mély valós kapcsolat volt, azért teremtett bennünket, hogy részesülhessünk az Ő szeretetéből és megtapasztalhassuk a Vele való együttlét örömét. Kezdetben az ember egy teljesen közvetlen kapcsolatban volt Istennel, látta-hallotta Őt a szíve szemével és fülével :) Teljes volt az élete, boldog és örömteli, és Isten jelenlétében élt. De aztán az embernek ez nem kellett, elfordult Tőle: saját maga feje után akart menni, nem akart többé Istentől függni, hanem önmagában bízott, és ezért vált a világ ilyenné, amilyen jelenleg, és itt tartunk: ma a legtöbb ember nem is gondolja, hogy Ő létezne, vagy nem is érdekli őket, Isten mit gondol, miért adott életet nekik. Vagy, sokszor csak egy történelmi Jézusról szóló dolgokat hisznek el, de nincs egy valóságos kapcsolatuk egy rajtuk kívül álló valóságos Személlyel, Istennel magával.
Jézus egy KAPCSOLATRA hív Önmagával. Egy valóságos, élő kapcsolatra Vele, az Élő Istennel. Arra hív, hogy állítsuk helyre a kapcsolatunkat Vele, és megérthessük és megtapasztalhassuk Őt magát, a maga valóságában, és mindazt, amit Ő eredetileg tervezett nekünk! Mert amit Ő tervezett számunkra, az tökéletes! :)
Ez Jézus üzenete az emberiség számára: ha hisztek bennem, és mindabban amit elhoztam és tanítottam nektek, félretéve a saját elképzeléseiteket és a magatok alkotta istenképet (ha egyáltalán van), akkor újból közösségbe, kapcsolatba kerülhettek a szerető Istenetekkel. Ha alárendelitek magatokat Neki, és nem lázadtok többet és nem akartok Tőle független életet élni, a magatok feje után járva, akkor egy nagyon valóságos, mély, szeretetteljes kapcsolat jöhet ismét létre köztetek és a Teremtőtök között, és az életetek teljessé lehet.
"Én azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek"- mondja Jézus.(János ev. 10:10)
Ez az egyetlen, ami be tudja tölteni egy ember lelkét. Ahogy Blaise Pascal fogalmazott: "Minden ember lelke mélyén egy Isten alakú űr van". Ezt az emberek sokszor sok egyébbel próbálják betölteni (karrier, munka, tanulás, ambíciók, párkapcsolatok, bulik, stb, stb.), és csalódnak, és újra csalódnak. Mert múlhatatlan örömöt, mindent felülmúló békességet, tiszta lelkiismeretet, igazi biztonságot, önzetlen szeretetet csak Isten tud adni az embernek. Ő az Élet Forrása.
Hallottam egyszer egy jó hasonlatot, hogy az emberek lelkében van egy Isten alakú űr, és ezt az űrt akarjuk kitölteni. Az Ószövetségben erre gyakori példa, hogy aranyszobrokat készítettek, és azokat imádták, és azoktól vártak valamit. Újszövetségben példa Efézus városa, ahol a hírhedt efézusi Artemisz temploma állt, ahol orgiák történtek. Te is biztos számtalan módot ismersz ahol az ember próbál örömet szerezni, igazságot érvényesíteni, keresi is az élet értelmét, stb...
Mi viszont úgy gondoljuk, hogy ez az űr csak akkor töltödők ki teljesen, ha Istenbe vetjük hitünket. Ennek (tetszőlegesen felosztva) három fázisa van. Először is rá kell ismerned, hogy bűnös emberként a te kapcsolatod Istennel megszakadt. Utána viszont el kell fogadnod Jézust, aki meghalt a kereszten a bűneidért, így kapcsolatot teremt közted és Isten között, megszabadított a bűneidből. (Ettől a ponttól nevezheted jogosan magadat keresztyénnek.) Végül pedig tudnod kell, hogy milyen hálával tartozol e megszabadításért. Ha röviden meg kéne fogalmaznom, akkor ezt a jól ismert igeszakaszt idézném:
"Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
Ez az első és nagy parancsolat.
A második pedig hasonlatos ehhez: szeresd felebarátodat, mint magadat.
E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták."
(Máté 22:37-40.).
Ha részletesebb kifejtés érdekel, ajánlanám Pál Apostol Galáciabeliekhez írt levelét (nem hosszú, azt hiszem 6 fejezet, de abból is az 5. fejezet a lényeges).
Ott Pál Apostol kifejti, hogy mi a különbség aközött elfogadod Jézust de a testi vágyaidnak engedelmeskedsz, vagy hogy elfogadod Jézust de a Szentléleknek engedelmeskedsz.
Na jó lelövöm a poént, az utóbbi esetben ez várható:
"„...a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.”
„MIÉRT LÉTEZÜNK?” - biztosan te is szeretnéd feltenni Istennek ezt a kérdést!
De miért merül fel a kérdés?
Talán mert sokan eltűnődünk azon: „Miért csak 80-90 évig élnek az emberek? Mi az értelme ennek a rövid életnek?”
Sokan, akik nem hisznek Istenben, felismerik, hogy a természet bonyolultsága és a benne megfigyelhető rend magyarázatra szorul. Belátják, hogy a föld, a hold és a bolygók úgy vannak kialakítva, hogy a földünk alkalmas legyen az élet fenntartására. A világmindenséget irányító természeti törvények olyannyira összehangoltan működnek, hogy egy apró módosítás is lehetetlenné tenné az életet a földön.
Jó néhányan úgy vélik, hogy a viszonylag rövid életünk azt bizonyítja, hogy nincs Isten, ám a természet egyértelműen megmutatja, hogy van egy teremtő. Erről ír a Róma 1:20. Célja volt azzal, hogy megalkotta az embert és a világegyetemet, és a létezésünk oka is a céljai közt keresendő. Isten úgy alkotta meg az embereket, hogy örökké éljenek a földön, és erről a szándékáról nem mondott le Zsoltárok 37:11, 29; Ézsaiás 55:11.
A természetből felismerhetjük, hogy Isten létezik, sőt néhány tulajdonságát is láthatjuk, de a teremtett világ nem tárja fel a szándékát. Csak akkor tudhatjuk meg, hogy mi a szándéka, és miért létezünk, ha ő elmondja nekünk. Isten a Biblia egyszerű, egyértelmű szavaival szól hozzánk.
KÉPZELJ EL egy embert, akinek látszólag mindene megvan. Híres államférfi, az egyik leggazdagabb ember a földön és korának legbölcsebb embere. Mindazok ellenére, amit megvalósított, felvetődik benne a kérdés: „Mi az élet valódi értelme?”
2 Valóban élt egy ilyen ember, úgy 3000 évvel ezelőtt. Salamonnak hívták, és a Prédikátor könyvében olvashatunk arról, hogy miként kereste a megelégedettséget (Préd 1:13). Salamon példájából sokat tanulhatunk. Igen, a Prédikátor könyvében található bölcsesség segíthet nekünk olyan célokat kitűznünk, melyek valódi értelmet adnak az életünknek....olvasd tovább itt [link]
Első kérdés
Beteljesítsük az úr nekünk szánt akaratát. Mert neki terve van veled velem és mindenkivel csak el kell fogadni őt és megbánni bűneinket. És miénk az örök élet.
Második kérdés
szeretett volna egy társat az embert. Sok ember viszont elfordult tőle
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!