Szentlélek? Atya - Egyértelmű. Fiú - Egyértelmű. A Szenlélekkel kapcsolatos alapvető információkat vagyok kíványcsi. Egyértelmű leírást, magyarázatot nem találtam.

Ehhez képest az érveid nem megfontoltak.

Talán nem lenne kár fel is telepíteni a CD-t, ha meg fent van, akkor használni - több pontos kutatási eredmény találnál benne.

Ha meg nem használod, akkor nem neked készült, feleslegesen van meg.

A Szentlélek Isten 'tevékeny ereje'?

Bármiféle a teremtésről Jehova Tanúival folytatott vita során biztos lehetsz benne, hogy beleütközöl a Szentlélekkel kapcsolatos elméletükbe.

A legtöbb Bibliafordító a Teremtés 1:2-t valahogy úgy fordítja, mint a King James Version: '... Isten lelke lebegett a vizek felett...' (Ú.f.) De az Őrtorony szervezet nem hisz a Szentlélek személyes voltában, úgyhogy megváltoztatták ezt a szöveget a Bibliájukban erre: '... és Isten tevékeny ereje lebegett a vizek felett'.(Reply to a Letter to the Editor, Creation 10(4), September-November 1988, pp. 46-47)

Az Őrtorony Társulat tagadja a Háromságot, úgyhogy azt tanítják követőiknek, hogy a Szentlélek egyszerűen Jehova Isten láthatatlan 'tevékeny ereje' (ahogy a fentiek szerint fordították a Teremtés 1:2-t saját Bibliájukban). Az Új Világ Fordításuk ezt az állítólag személytelen 'tevékeny erőt' 'szent szellemnek' fordítja kis betűkkel, és 'a' névelő nélkül.

Lehet-e pontos az Őrtorony fordítása a Teremtés 1:2-ről? A Szentlélek valóban egy 'tevékeny erő', nem pedig egy valóban személyes része a három-egy Istenségnek, ahogy a keresztények hiszik? Egyáltalán nem. A Biblia úgy utal a Szentlélekre, mint személyre. Ő beszél (Apcs 13:2, látja a jövőt a 13:4-ben), tanúskodik (János 15:26), bántalmat érez (Ézsaiás 63:10), ismer/tud (1 Kor 2:10,11), akar (1 Kor 12:11), megsérthető (Héb 10:29) és így tovább. Jézus 'ő'-ként beszélt a Szentlélekről, nem 'az'-ként. A János 16:13-ban például Jézus azt mondja:

'amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.'(Ú.f.)

Kérdezd meg a Tanúkat, maga Jézus miért nevezte 'ő'-nek, ha a Szentlélek csak 'az' ahogy az Őrtorony Társulat tanítja. És hogyan beszélhet, hallhat, tanúskodhat, érezhet bántást, irányíthat és mutathat dolgokat, ha Ő csak 'az'?

Egy szakasz, mellyel Jehova Tanúi ritkán találkoznak a szervezett Biblia-tanulmányozásukon a Róma 8:26,27. Ezek a versek egyszerűen nem férnek bele a Szentlélekről vallott elméletükbe. Ezek a versek azt mondják nekünk, hogy a Lélek 'közbenjár' értünk. Megteheti ezt egy 'erő'? Azt mondja nekünk, hogy a Szellem értelmes. Lehet egy 'erőnek' értelme? Azt mondja nekünk, hogy a Lélek esedezik értünk. Képes egy 'erő' esedezni értünk? Természetesen nem. A Szentlélek személyre jellemző tulajdonságokkal bír Jézus és más Bibliaversek szerint, mivel Ő az Istenség egy személye -- egy személyes kifejeződése és formja az egy igaz Istennek.

Az Őrtorony könyvecskéje, az Érveljünk az Írásokból!, melyet elsősorban arra terveztek, hogy segítsen a Tanúknak megcáfolni a keresztények érveit, azt mondja a Tanúknak, hogy a fenti érvelésre feleljenek azzal, hogy nem szokatlan, hogy valamit megszemélyesít az Írás (például a bölcsességet). (A Szentírás Új Világ Fordítása (New World Translation of the Holy Scriptures, Watchtower Bible and Tract Society of New York, Inc., Brooklyn, 1961 (Revised 1970; magyarul: 2003. július), Teremtés 1:2) De kérdezd meg a Tanúktól: 'Ha a Szentlélek valóban személy, hogyan kellene kifejeznie ezt a Biblia íróinak?' Emlékeztedt, hogy Jézus utalt a Szentlélekre mint 'ő'-re és nem mint 'az'-ra. (Jn 16:13).

Jehova Tanúi néha rámutatnak az Apcs 2:4-re, mely elmondja, hogy a tanítványok 'betöltettek' Szentlélekkel. Azt kérdezik: 'Hogy lehetne a szellem személy, ha betöltött kábé 120 tanítványt egyidőben?' (Ref. 5, p. 380.) De maga Jézus, aki nyilvánvalóan személy, minden dolgot betölt (Ef 1:23). Cáfolja ez Jézus személy voltát?

Kérd meg a Tanút, hogy olvassa el az Apcs 5:3,4 verseket. Itt Anániást vádolják azzal, hogy hazudott a Szentléleknek. Miért és hogyan kéne zaklatni valakit, mert hazudott egy 'erőnek'? A következő versben a Szentlélek mint Isten van azonosítva ('Nem embernek hazudtál, hanem Istennek' Apcs 5:4). Ezután kérd meg a Tanút, hogy olvassa el a 2 Kor 3:17 verset a saját Új Világ Fordításában hogy megmutasd, hogy Isten a Lélek -- nem csak az, aki kibocsájt egy 'tevékeny erőt'. Ebben a versben az Új Világ Fordítás azt mondja: 'Jehova pedig a Szellem'.

Nem lehet kétséges: az Őrtorony fordítás a Teremtés 1:2-nél pontatlan. Sajnos a Szentírás más fontos részeit sem vették számításba tantételeik kialakításakor. Ahelyett, hogy a tanokat az írásokból alakították ki, a Teremtés 1:2 fordítását igazították tantételükhöz.

Személy vagy erő?

Mindannak, amit a bibliai Ruah- és Pneuma-fogalomról elmondtunk, egy nagy nehézsége van: a mitológiába tévedés veszélye. Isten transzcendens: „Megközelíthetetlen fényességben lakik” (1Tim 6,16). Ha azt állítjuk, hogy kilép önmagából és tapasztalati világunk részévé lesz, mintha megfeledkeznénk erről, és egy szintre kerülnénk a szánalmas mitológiákkal, amelyek nem ismerik a végtelen távolságot teremtmény és Teremtő között. (Ilyen a Krisna-mítosz, amely ma buzgón misszionál hazánkban is.) Ha viszont Isten transzcendenciájára való hivatkozással elutasítjuk Isten önmagából való kilépésének fölfoghatatlan kalandját, visszalépünk az ószövetségi felfogáshoz, amely értetlenül áll a Megtestesülés botránya előtt. Az antitrinitárius (Szentháromság-ellenes) felekezetek szerint Jézus nem Isten, s logikusan a Szentlélek sem jelent az Atyától különböző és vele mégis egymivoltú személyt, hanem vagy személytelen erő, vagy Isten egyetlen személyével azonos. Az unitárius Varga Béla így ír: „A szentlélek (így!) Istennek amaz ereje, amely által Isten megszenteli az ő híveit... A bennünk tevékeny isteni hatás. Ám, ha azt mondjuk, hogy Isten lényege szentlélek, ezzel sem követünk el semmi hibát. Ez nem azt jelenti, hogy külön személy, hanem azt, hogy Istennek, aki lélek, szellem, a szentlélek útján kívánjuk lényegét megjelölni.” [VARGA BÉLA: Dávid Ferenc és az unitárius vallás. Az Unitárius Egyház Kiadása, Budapest, 1979. 97-98. o.] Jól látja a bibliai Lélek-fogalom termékeny dinamikáját, de visszariad attól a gondolattól, hogy ez a dinamika magában Isten belső életében is jelen van.

„Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket” (ApCsel 1,8) – idézte nekem egyszer egy vezető Jehova-tanú, s azt vezette le belőle, hogy a Szentlélek nem több, mint Isten bennünket eltöltő ereje. Hivatkoztam arra, hogy János evangéliumában ismételten olyan névmás utal a Szentlélekre, amely személy voltát mutatja: a hímnemű ekeinosz, holott a pneuma nyelvtanilag semleges (Jn 14,26; 15,26; 16,14). Nem győztem meg semmiről, de följegyezte érvemet, hogy ellenvetést keressen rá... (Ennyit a viták hatékonyságáról!) A Szentlélek isteni személy voltáról szóló dogma azonban nem egy-két bibliai hely egzegézisén áll vagy bukik. A keresztény alapmisztérium forog vele kockán. Ha Isten önmagába zárt lény, aki nem tud „kicsordulni”, nem képes közölni magát, akkor Jézus nem Isten, akkor Isten nem lett testvérünk, hanem kívül marad a mi szféránkon, mi pedig kívül maradunk az ő szféráján. Mit közöl velünk Isten: valamit, vagy önmagát? Ez a kérdés! Vajon az Énekek Énekének szerelmi vallomásai, az Isten és teremtménye közötti titokzatos nász gyönyörű képei csak lírai metaforát jelentenek, vagy a valóság minden képzeletet meghaladó titkát fedik föl? A Biblia így beszél: „Értékes és nagy ígéreteket kaptunk, hogy általuk részesei legyetek az isteni természetnek” (2Pt 1,4). Ez csak akkor lehetséges, ha Isten számára lényének megosztása, a „másik”-kal való közösség nem idegen, hanem természetéhez tartozik: ha Istenben az ÉN mellett van TE és MI.

Az Egyház történetében hihetetlen szenvedések, hosszú szellemi vajúdás gyümölcse volt, hogy kikristályosodott az a terminológia, amely szerint három valósággal különböző alany (hüposztaszisz) birtokol egyetlen lényeget (uszia). Rengeteg elmeél kellett a szentháromsági relációk tanához, tudniillik hogy az isteni személyek kizárólag egymáshoz való viszonyukban különböznek, s minden kifelé (a teremtményekre) irányuló tevékenységükben egyek. A kifelé irányuló tevékenységet csak annyiban tulajdonítjuk egyik vagy másik személynek, amennyiben ez a tulajdonítás (appropriatio) valamiképpen megfelel az illető személy Szentháromságon belüli sajátságának, s számunkra kifejezi azt. Ez kellett a mitologikus félremagyarázások elkerüléséhez! Így az egyházi hagyomány és tanítóhivatal kialakított egy olyan nyelvezetet, amellyel Isten egységének tagadása nélkül állíthatjuk a három valósággal különböző isteni személyt: az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. De a legnagyobb teológusok zsenialitása és az évezredes érlelődés sem csökkenti az emberi nyelv és az emberi értelem elégtelenségét a kifürkészhetetlen misztérium megragadására. A Szentháromság abszolút hittitok: Isten kinyilatkoztatása nélkül nem tudhatunk róla, a kinyilatkoztatás után pedig nem láthatjuk be mikéntjét (csupán azt, hogy az ellene emelt nehézségek nem képesek benne lehetetlenséget kimutatni).

Mindez azt is jelenti, hogy bár a Biblia nyelve igen sokrétű a Lélek szó használatában, rendelkezünk a lehetőségig szabatos teológiai terminológiával is, amely nem hagyható figyelmen kívül, ha a Szentlélekről beszélünk. Különösen azt kell nagyon szem előtt tartanunk, hogy a Szentléleknek tulajdonított isteni tevékenységek (megszentelés, erőközlés) igazában a három isteni személy közös tevékenységei. Hogy a bibliai nyelv szívesen tulajdonítja ezeket éppen a Léleknek, az rámutat a harmadik isteni személy Szentháromságon belüli helyzetére: a Lélek a szeretet-személy, az ajándék-személy, a MI-személy, az ellentétek föloldása, a közössé-válás, az isteni kommunikáció. Mindez csak halvány fogalmi analógia, de hát hogyan szólhatnánk másképp a titkok titkáról? Mint testvérei az emberré lett Istennek, magunk is a Szentháromság életébe kapcsolódunk a Szentlélek kegyelme révén, s ezért vagyunk illetékesek, hogy – dadogva, elégtelenségünk tudatában – valamit mondjunk róla, ami mégis érvényes és igaz.

Ahol tehát saját életünkben az emberi lehetőségeket meghaladó szeretetet, ajándékozást, MI-élményt, ellentét-oldódást, közösséget, kommunikációt tapasztalunk, ez – bár a három isteni személy közös műve – joggal mondható a Szentlélek megtapasztalásának, mert természetfölötti ajándék, és mert kifejez valamit a Szentlélek sajátságából. Az erő, amely ezt a tapasztalatot létrehozza, fölfedi nekünk a Személy titkát, aki az istenségben az Atya és a Fiú kölcsönös szeretete.

A Kr.u. negyedik században Makedoniosz és követői kétségbevonták a Szentlélek istenségét. Velük szemben írta Nagy Szent Baszileiosz A Szentlélekről című művét, melyben igazolja, hogy a Lélek az Atyával és a Fiúval egyenlő imádás tárgya. Ebben világosan különböztet a Szentlélek és a teremtett „erők” (angyalok) között. „A mennyei erők nem természetüknél fogva szentek, hiszen egyébként semmiben sem különböznének a Szentlélektől. Egymáshoz viszonyított felsőbbrendűségük arányában kapják a megszentelődés mértékét a Lélektől. Ahogyan az égő anyagot a tűzzel együtt képzeljük el, s más a szóbanforgó anyag és más a tűz, így van ez a mennyei erők esetében is... A megszentelés tehát kívül van lényegükön, a tökéletesítést a Lélek közössége révén viszi beléjük... Ha gondolatban elvonatkoztatsz a Lélektől, feloldódnak az angyali karok, megszűnnek a főangyali felügyeletek, összezavarodik minden”. [NAGY SZENT BASZILEIOSZ: A Szentlélekről 38. In: VANYÓ LÁSZLÓ: A kappadókiai atyák. Ókeresztény Írók VI/I. Szent István Társulat, Budapest, 1983. 114-115. o.]

Így van velünk is a Lélek: mint égő anyaggal a tűz. Más az anyag és más a Tűz, de a lángoló Isten nélkül sötétségbe hullunk és káoszba.