Szentlélek? Atya - Egyértelmű. Fiú - Egyértelmű. A Szenlélekkel kapcsolatos alapvető információkat vagyok kíványcsi. Egyértelmű leírást, magyarázatot nem találtam.

Vagyis te már eldöntötted, hogy mi az igazság?

Gratula!

Alapvető leírást szerintem a Bibliában találsz.

[link]

Keresőszó: szentlélek.

Egy ige a sok közül:

"S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek."

Szóval a Szentlélek egyrészt vígasztal = azaz megnyugtat minket affelől, hogy üdvösségünk van és erőt ad, hogy kibírjuk a hitünkért járó apróbb vagy nagyobb szenvedéseket.

Másrészről tanít: mindenre!

Végül pedig emlékeztet: Jézus szavaira, az Igékre.

De erről hosszú-hosszú könyvek születnek, pár szóban elég nehéz.

Pl: Chuck Smith: Élő víz

Innen pdf-ben letölthető:

[link]

"Jehova Tanúi kíméljenek"

Ikyen naiv vagy? Komolyan gondoltad, hogy jehovatanui kimélni fognak?

Isten Lelke

Bevezetés A Biblia mint Isten írott kinyilatkoztatása az 1. században lezárult. Nagy üzenete és évezredeket átfogó története azonban a múlt puszta emléke, elméleti ismeret maradna, ha az üzenetet és történetek mögött álló szellemi valóságot nem tapasztalhatnánk meg mi magunk is, itt és most. Nem mindegy azonban, hogy ezt a megtapasztalást valakinek vagy valaminek köszönhetjük, és azt is látnunk kell, hogy mi a különbség a Szentlélek és a láthatatlan világ más szellemi lényei között.

1. A Lélek mint erő A Szentlélek vagy Szent Lélek (héber rúah ha-kódes, görög pneuma hagion) vagy röviden "a Lélek" a Bibliában első látásra személytelen erőként nyilvánul meg. A Lélek az erő Lelke (Ézs 11:2, 2Tim 1:7), mint Isten éltető "lehelete" életerő minden emberben (1Móz 6:3, Jób 33:4) és élőlényben (Zsolt 104:30). Jézus pedig a feltámadása után egyszerűen "belelehelte" a tanítványaiba, hogy azok újjászülessenek (Jn 20:22). A Lélek vehető "erő" (ApCsel 1:8), "mennyei erővel" való felruháztatás (Lk 24:49), és Jézus szolgálatában is csodatévő erőként (Mt 13:54), "kiáradó" gyógyító erőként (Lk 6:19) jelent meg.

2. A Lélek munkálkodásának metaforái A Szentlélek munkálkodása több, első látásra személytelen metaforaként jelenik meg:

• mint erővel való "felruháztatás" (Bír 6:34, 2Krón 24:20, Lk 24:49)

• mint felhatalmazás "olaj" és "kenet" (1Sám 16:13, ApCsel 10:38, 2Kor 1:21, 1Jn 2:27; khrisztosz = "felkent")

• mint tulajdonosi "zálog" és "pecsét" (Ef 1:13, 4:30, 2Kor 1:22, 5:5)

• mint éltető, megújító "víz" (Ézs 32:15, 44:3, Jóel 3:1, Jn 3:5, 7:37-39, Tit 3:5)

• mint ítélő és tisztító "tűz" (Mt 3:11, Lk 3:16, ApCsel 2:3) vagy munkálkodó "tűz" (1Thessz 5:19)

• mint a láthatatlan, de érezhető "szél" (Jn 3:8, ApCsel 2:2; a héber rúah szelet és szellemet is jelent)

• egyszer galambként is megjelent, talán e madár szelídsége miatt (Mt 3:16, Lk 3:22, Jn 1:32).

3. A Lélek személy, nem pusztán erő Mégis a Szentlélek minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amely alapján valakiről felismerhetjük, hogy személy:

• Neki magának is van ereje (Lk 4:14, Róm 15:13,19, 1Kor 2:4), és erejével lényeket be tud tölteni (Mik 3:8 vö. ApCsel 1:8)

• Van értelme (Ézs 11:2), például beszél (ApCsel 8:29, 10:19, 13:2, 1Tim 4:1, Zsid 3:7, Jel 2:7, 22:17), kinyilatkoztat és ihlet (Zak 7:12, Mt 22:43, Ef 1:17, 3:5, 1Kor 2:10, 1Tim 4:1, 2Pt 1:20-21, Jel 14:13), prófétálásra indít (4Móz 11:25, Ézs 61:1-2, Ez 8:3, 1Pt 1:11, 2Pt 1:21; Jn 16:13, ApCsel 11:28), prédikálásra indít (ApCsel 8:29, 1Pt 1:12), tanúságot tesz (Jn 15:26, ApCsel 5:32, 1Jn 5:6-9, Mk 13:11, Róm 8:16), megtanít az igazságra (1Jn 2:27, 1Kor 2:13, Zsid 9:8) és emlékeztet is rá (Jn 14:26), az eljövendő dolgokat jelenti ki (Jn 16:13), Isten mélységeit vizsgálja (1Kor 2:10), mérlegel és dönt (ApCsel 15:28), bizonyítva meggyőz (1Thessz 1:5, 1Kor 2:4, Zsid 2:4) és leleplez (Jn 16:8), a hívőkért esedezik, közbenjár (Róm 8:26).

• Van akarata (1Kor 12:11), az akaratát pedig közölni és érvényesíteni is tudja: például szolgálatra elhív és kiküld (ApCsel 13:2,4, 20:28), karizmákat osztogat (1Kor 12:11), erőt ad (Lk 4:14, Lk 24:49, Róm 15:19), reménységet ad (Róm 15:13), segít (ApCsel 9:31), felbátorít (Mik 3:8, ApCsel 4:31), kényszerít (ApCsel 20:22), vezet (Mt 4:1, ApCsel 8:29, 10:19-20, 16:6).

• Vannak érzései: például meg lehet szomorítani (Ézs 63:10, Ef 4:30), de szeretete is van (Róm 15:30), illetve az emberekből érzéseket vált ki: pl. örömöt (1Thessz 1:6) vagy haragot (ApCsel 13:9-10), illetve szeretetre indítja őket (Kol 1:8).

• Erkölcsi lény, aki az emberek erkölcsére hatni akar és tud: például a világot a bűnről győzi meg (Jn 16:8-9), az embert a való igazságra tanítja (Jn16:13, 1Jn 2:27), megszenteli (Róm 15:16, 1Kor 6:11, 1Pt 1:2), a jellemét formálja (Gal 5:22-25), megszabadítja a bűn és a halál törvényszerűségéből (Róm 8:2), lelkileg újjászüli és megújítja (Jn 3:5-8, Tit 3:5), Isten akarata szerint jár érte közben (Róm 8:26-27) stb.

• Személyes viszonyulást követel: Jézus helyett ő a másik Pártfogó, Vigasztaló vagy Segítő (Jn 14:16), akit Jézus szerint meg lehet ismerni (Jn 14:17 vö. Ézs 11:2). Az ember vagy engedelmeskedik neki (ApCsel 10:19-21 stb.), és az akarata szerint él (Gal 5:16,18,25), vagy ellenáll neki (ApCsel 6:9-10, 7:51), káromolja (Mt 12:31-32), kigúnyolja (Zsid 10:29), hazudik neki (ApCsel 5:3), kísérti (5:9), illetve kioltja tüzét, azaz akadályozza a munkálkodását (1Thessz 5:19).

4. A Lélek Isten, nem teremtmény A Szentlélek azonban nem csak egy a láthatatlan világ szellemi lényei közül, hanem Isten. A szellemvilág lakói az angyalok és a démonok, akik bár hatalmas és értelmes szellemi lények, teremtmények lévén létük Istentől függ, és egyszerre csak egy helyen lehetnek.

• Isten Lelke azonban teremtő és életet fenntartó (Jób 33:4, Zsolt 33:6, 104:30), örökkévaló (Zsid 9:14, Jn 14:16), mindenható (Zak 4:6, Lk 1:35, 11:20), mindentudó (1Kor 2:10-11, Jn 16:13) és mindenütt jelen van (Zsolt 139:7-10 vö. ApCsel 17:28), tehát nem tartozhat az angyali "szolgáló lelkek" közé (Zsid 1:14).

• A Lélek káromlása Isten káromlása (Mt 12:31-37), a Lélek vezetése Isten vezetése (ApCsel 16:6-10), és a Léleknek hazudni annyi, mint Istennek hazudni (ApCsel 5:3-4,9), a Lélek bizonyító ereje Isten ereje (1Kor 2:4-5).

5. A Lélek nem megszemélyesítés, sem pusztán Isten bensője Ha a Léleknek az istensége világos is, nem egyszer Isten "megszemélyesítésének" tűnik (a Lélek tulajdonképpen Isten), vagy olyan értelemben tűnik "Isten Lelkének", ahogy az embernek is "van lelke", tehát Isten bensője, de nem külön személy (vö. 1Kor 2:11-12).

• Először is, a Lélek valóban az "Isten Lelke" (1Móz 1:2, Róm 8:9, 1Kor 2:4, 2Kor 3:3, 1Jn 4:2), "JHVH Lelke" (Bír 6:34, 1Sám 16:14, Ézs 11:1, Ez 37:1, Mik 3:8), "az Úr/ÚR Lelke" (Bír 14:6, Lk 4:18, ApCsel 5:9, 8:39, 2Kor 3:17). A Lélek az "ő Lelke" [ti. Istené] (Zak 7:12, Ef 3:16, 1Jn 4:13), az "én Lelkem" [ti. Istené] (1Móz 6:3, Ézs 42:1, Ez 36:27, Jóel 2:28), a "te Lelked" [ti. Istené] (Neh 9:20,30, Zsolt 104:30, 139:7, 143:10). A Lélek azonban nem lehet csupán Isten "megszemélyesítése", hiszen megszemélyesíteni csak személytelen dolgot lehet (mint pl. a "Bölcsességet" a Péld 8:12-től.)

• Másodszor, a Lélek többször is az Atyával és a Fiúval együtt, de egyértelműen külön alanyként jelenik meg (Lk 3:22, Mt 28:19, 2Kor 13:13 vö. Róm 15:16, 1Kor 2:10-11, 12:4-6, 2Kor 1:21-22, Ef 3:14-17, 2Thessz 2:13-14, 1Pt 1:2, Júd 20-21). A Lélek ráadásul valóságosan kommunikál az Atyával és a Fiúval (Jn 16:13-14, Róm 8:26-27, Jel 22:17). Ezért a Lélek nem lehet pusztán Isten bensője, "mint az ember lelke", mert az ember saját lelke nem külön személy. (Az 1Kor 2:11-12-ben Pál apostol nem azt állítja, hogy a Lélek tulajdonképpen Isten bensője, hanem arról beszél, hogy hogyan lehet megismerni Istent, és csak ebből a szempontból von párhuzamot az emberi benső és Isten Lelke között.

6. A Lélek a Háromegy Isten 3. személye A Lélek az Isten Lelke (1Móz 1:2, Róm 8:9, 1Kor 2:4, 1Jn 4:2) és az Úr Lelke (Bír 14:6, Lk 4:18, ApCsel 5:9, 8:39), illetve Isten Fiának a Lelke (Gal 4:6), Krisztus Lelke (Róm 8:14-15), Jézus Lelke (ApCsel 16:7), Jézus Krisztus Lelke (Fil 1:19) és az Úr [ti. Krisztus] Lelke (2Kor 3:17-18).

A Szentlelket az Atya (Jóel 3:1, Jn 15:26, Gal 4:6) és a Fiú (Jn 16:7, Lk 24:49, ApCsel 2:33) együtt küldte el pünkösdkor a mennyből (1Pt 1:12). Az egyház pedig az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében is, tehát a Lélektől is kapott felhatalmazással keresztel (Mt 28:19).

A Bibliában nincs példa külön a Szentlélekhez szóló imádságra és a Szentlélek személyének külön imádására. Ez azért érthető, mert a Lélek láthatatlan munkálkodása a Fiút dicsőíti (vö. Jn 16:14-15). Ezért a kereszténység kezdettől fogva az Atyával és a Fiúval együtt imádja a Szentlelket. Természetesen a Szentlélekhez szóló imádság sem lehet hiba, hiszen a Lélek személy, sem bűn, hiszen a Lélek Isten.

Olvasd el:

[link]

[link]

"Az ÓSz beszélt az Isten lelkéről, de még nem személyes értelemben; Isten mindenhatóságának, teremtő erejének és termfölötti hatásának megnyilatkozását értette rajta."

Igen, ez így van, és ugye ezt nem lehet tagadni. De ebből is kellene kiindulni, nem pedig átugorni a tényt, és úgy fogalmazni, hogy "MÉG nem személyes értelemben", mintha a zsidó történelem több ezer éves története és a Biblia Ószövetségi részének 1500 évig tartó megírása nem lett volna elég idő arra, hogy Isten felfedje a tulajdonképpen legfontosabb igazságot, vagyis, hogy ki Ő valójában.

De felfedte, sőt nagyon is világossá tette a szigorú egyetlenségét!

A Héber Iratokban a „szellem” szónak fordított leggyakoribb szó a ru’ach, melynek jelentése: „lélegzet; szél; szellem”. A Görög Iratokban ennek a pneu’ma szó felel meg, amely hasonló jelentésű.

Isten sokféle módon felhasználja szándékának megvalósítására. Bizonyos értelemben hasonlítható az elektromos áramhoz, vagyis olyan erő, amely sokféle formában képes működni.

Az 1Mózes 1:2-ben a Biblia kijelenti, hogy „Isten tevékeny ereje [„szelleme” (héberül: ru’ach)] mozgott ide-oda a vizek felszíne felett”. Itt Isten szelleme az ő tevékeny erejeként vett részt a föld megformálásában.

Isten felhasználja szellemét arra is, hogy megvilágosítsa az ő szolgáit. Dávid így imádkozott: „Taníts meg, hogy cselekedjem a te akaratodat, mert te vagy az én Istenem. A te szellemed [ru’ach] jó; az vezessen a becsületesség földjén” (Zsoltárok 143:10).

A bibliai prófécia megörökítése is úgy történt, hogy Istentől szóltak emberek, „ahogyan a szent szellem [görögül: pneu’ma] vezette őket” (2Péter 1:20, 21). A Biblia tehát „Istentől ihletett”. A görög The·o’pneu·stos szó jelentése: „Istentől belélehelt” (2Timótheus 3:16). A szent szellem ezenkívül bizonyos embereket vezetett abban, hogy látomásokat lássanak és prófétai álmokat álmodjanak (2Sámuel 23:2; Jóel 2:28, 29; Lukács 1:67; Cselekedetek 1:16; 2:32, 33).

Isten a szelleme által hajtja végre az ítéletét az emberek és a nemzetek felett (Ésaiás 30:27, 28; 59:18, 19). Ezenkívül, Isten szelleme képes bárhova elhatni és tud az emberek javára is működni, de képes ellenük is fordulni (Zsoltárok 139:7–12).

ISTEN szelleme a „szokottnál nagyobb erővel” látja el Isten szolgáit (2Korinthus 4:7). Ennek segítségével nagy hitpróbákat tudnak kiállni, vagy olyan dolgokat tudnak elvégezni, amikre különben képtelenek lennének.

Vegyük például Sámson esetét. Róla a Bírák 14:6 verse ezt mondja: „Rászállt az Úr lelke (JB: Jahve szelleme) és puszta kézzel széttépte az oroszlánt” (K.f.). Vajon egy isteni személy ment Sámsonba vagy szállta meg, testét arra használva, hogy azt tegye, amit ő akart? Nem. Valójában „az ÚR ereje volt az, amely Sámsont ennyire megerősítette” (TEV).

Dehát nincsenek-e a Bibliában olyan versek, amelyek a szent szellemről úgy beszélnek, mintha személy lenne? Vannak, de jegyezzük meg, mit mond erről egy katolikus teológus, Edmund Fortman a The Triune God (A háromszemélyű Isten) című könyvében (és itt jön képbe az, amit már írtatok az Ószövetségből teljesen hiányzó megszemélyesítésről): „Bár ezt a szellemet gyakran személyre utaló szavakkal írják le, valójában teljesen világosan kitűnik, hogy a [Héber Iratok] szent írói sohasem értelmezték vagy ábrázolták ezt a szellemet különálló személynek.”

A Szentírásban nem szokatlan, hogy egy tárgy vagy fogalom meg van személyesítve. A bölcsességről azt olvassuk, hogy fiai vannak (Lukács 7:35). A bűnt és a halált királynak nevezi a Biblia (Róma 5:14, 21). Az 1Mózes 4:7-ben a The New English Bible (NE) (Új Angol Biblia) ezt mondja: „A bűn mint valami démon, ajtód előtt leselkedik.” Itt a bűn gonosz szellemként van megszemélyesítve, amely Kain ajtaja előtt leselkedik. A bűn természetesen nem szellemszemély; ennélfogva a szent szellem sem válik szellemszeméllyé a megszemélyesítés által.

Hasonlóképpen, az 1János 5:6–8-ban nemcsak a szellemről, hanem a„ vízről és a vérről” is az olvasható, hogy „tanúskodnak”. A víz és a vér értelemszerűen nem személy, így a szent szellem sem az.

Ezzel összhangban a Biblia általánosan a „szent szellemet“ személytelen módon használja, és együtt említi a vízzel és a tűzzel (Máté 3:11; Márk 1:8). Az emberek arra kapnak buzdítást, hogy bor helyett inkább szent szellemmel teljenek be (Efézus 5:18). A szent szellemmel ugyanúgy be lehet telni, mint ahogyan be lehet telni a bölcsesség, a hit, és az öröm tulajdonságaival (Cselekedetek 6:3; 11:24; 13:52). A 2Korinthus 6:6-ban a szent szellem több tulajdonság közé ékelődve fordul elő. Ezek a kifejezések korántsem lennének ennyire általánosak, ha a szent szellem valóságos személy lenne.

Még azokban a bibliai szövegekben is, ahol a szent szellem szól, egyéb szövegekből kitűnik, hogy ezt vagy embereken vagy angyalokon keresztül teszi (Máté 10:19, 20; Cselekedetek 4:24, 25; 28:25; Zsidók 2:2). A szellem működését ilyen esetekben a rádióhullámokhoz lehet hasonlítani, amelyek egyik személytől egy messzi távolságban levő másik személyhez képesek üzenetet továbbítani.

A „segítő”

JÉZUS a szent szellemről mint „segítőről” beszélt, és azt mondta, hogy az majd megtanít titeket, elvezet benneteket, és beszélni fog (János 14:16, 26; 16:13). Görögben a segítőnek fordított szó (pa·ra’kle·tos) hímnemben áll. Amikor tehát Jézus arra utalt, mit tesz majd ez a segítő, a hímnemű személyes névmást használja (János 16:7, 8). Másrészt, amikor a görögben a szellemnek fordított (pneu’ma) szót használja, az ennek megfelelő semlegesnemű névmást „az”-t használja.

A legtöbb fordító, ha trinitárius szellemben fordít, elhomályosítja ezt a tényt, amint ezt a katolikus New American Bible (Új Amerikai Biblia) a János 14:17-tel kapcsolatban el is ismeri: „A görögben a ’Szellem’ szó semlegesnemű, és bár mi angolban (magyarban is) hímnemű személyes névmást (’he’, ’his’, ’him’ = ő, övé, őt, vagy aki) használjuk, a legtöbb görög MSS [kézirat] a semlegesnemű ’az’ szót használja.”

Ha tehát a Biblia a János 16:7, 8-ban a pa·ra’kle·tos szóval kapcsolatban a hímnemű személyes névmást használja, akkor nyelvtani egyeztetésnek kíván eleget tenni és nem dogmatikai tételt akar felállítani.