Hogyan védekeztek jehovatanuinak zaklatásai ellen?
Régen volt már, 10-15 éve, egyszer amikor jöttek, valahogy rávették anyámat, hogy bejöhessenek, de anyám mondta nekik, hogy közben neki csinálni kell az ebédet, közbe azért mondhatják a magukét. Rántott szelet volt ebédre, és miután bejöttek anyám elkezdte kloffolni a húst, ami néha azért csapódik, és anyám nem óvatoskodott, nem azzal törődött, hogy nehogy rájuk is csapódjon. Szemmel láthatóan nem igazán dobta fel őket a dolog, nem is maradtak sokáig, nem is jöttek többet akkoriban.
Amúgy ha ismered a Bibliát az is jó védekezés, mert az átlagos jehovásnak elég felületes bibliai ismereteik vannak.
Vagy valamien indokkal bemész, hogy mindjárt kimész hozzájuk, és beszélhettek csak valamiért még be kell menned, és véletlenűl elfelejtesz kimenni hozzájuk, így legalább azt is megnézheted, hogy menyire türelmesek.
<><
Magam hitben élő protestáns vagyok. Állom a vitáikat, és pár hajmeresztő gondolatuk hallatán, simán tudok hozni pontos érveket, amiket ők igyekeznek féligazságokkal, és félremagyarázással átideologizálni. Többnyire kevés sikerrel, végül jó szájízzel válunk el. Ha épp van rá időm, mindig így járok el. A hatás garantált, 3-4 évente látok csupán belőlük egyet-egyet... :) Így a tanácsom: ismerd meg a Jehovákat (van valami őrtorony magazinjuk is, abban is sok okosságot írnak magukról), olvass a témában nem elfogult irodalmat. Ha ez megvan, nyugodtan szállj síkra velük. Ha felkészült vagy, nem tudnak olyat mondani, aminek halovány értelme is lenne, és a legjobb, hogy ezt be is tudod nekik bizonyítani! Sok sikert!
z
hát azt kétlem hogy felszínes ismereteik lennének a bibliával kapcsolatban, mivel mindegyik olvassa folyamatosan. és a kiadványaik épp a biblia megértését szolgálják, nem pedig magukról írnak.
azt pedig kétlem, hogy némi utánanézéssel majd megtudjátok magyarázni nekik, hogy nektek van igazatok, mivel azok akik prédikálnak évek óta Jehova tanúi. nem szekta, mivel a szektákat az állam sem fogadja el, őket pedig elfogadták, és nem is okkult dolgokkat foglalkonak, csak színtisztán a biblia tanaival. nincsen vezetőjük sem, csak az Isten. és ha azt mondjátok: "jehovák" annak semmi értelme sincsen, mivel magát az istent hívják Jehovának. mindenkinek van neve, istennek pedig a Jehova. na akkor hogy hangzana ez "átfordítva" : "jehovák"-"istenek"?:D
mellesleg sokan tévesztik őket egy másik vallás tagjaival. nemtudom pontosan melyikkel, de már láttam őket és elég gyászosan néznek ki. a Jehova tanúinál pedig a szolidalitás, és a feltűnés mentesség a lényeg. mutatkozz átlag embernek...
és ha elmennétek az ő személyes "templomaikba" tehát a gyülekezetükbe, és meghallgatnátok egy előadást, akkor szerintem másképp gondolkodnátok róluk. nem szekta, ez biztos.
"nem szekta, mivel a szektákat az állam sem fogadja el, őket pedig elfogadták"
Ahoz, hogy valamit elfogadjanak hivatalos egyháznak, túl sok követelménynek nem kell megfelelni. Nem vizsgálják a teológiai tanítását, csak bizonyos teknikai részleteketmeg van e a 100 fő). Azt pedig, hogy valami szekta vagy nem, azt a tanítása alapján érdemli ki. (pl. néhány jellemző: hamis képet festenek Istenről/Jézusról, cselekedet orientált evangéliumot hirdetnek)
Szóval a jehova tanúi igenis szekta!
"mivel magát az istent hívják Jehovának. mindenkinek van neve, istennek pedig a Jehova"
Kár hogy az eredeti (héber, arámi, görög) szöveg sehol sem nevezi így.
<><
04-05 15:59:
Szerintem nem a tanítás dönti el, hogy valami szekta-e, pl. a Jézusról alkotott kép ahogy mondod, az ahány vallás annyi féle. Amúgy is van a Bibliában pár homályos dolog és ellentmondás, ezek feloldása a szubjektív tényező a különböző keresztény vallásokban. Szerintem a vallás és a szekta között a nyitottság-zártság a különbség, ha a jehova tanúihoz vagy a szcientológiához belépsz akkor azt fogják mondani mindenki más hülye vagy tudatlan aki nem ott van, emellett olyan marhaságuk is van a jehovistáknak, hogy nem kaphatnak vért, ami kimondottan káros mert így hagyják akár meghalni a gyerekeiket. Ezzel szemben egy evangélikus például elfogadja a katolikust és a reformátust és, meg a katolikus és a református is a többit, ez az alapvető különbség szerintem.
van egy nagyon 1szerű mód:
csengetnek, kinyitod, megmondod hogy nem érdekel! a lábukat már csak nem teszik az ajtóba?! ha meg igen akkor elküldöd őket a pics@'ba!
Hozzánk egyszer jött két jólszituált hölgy....
Becsengettek, kaput nyitottam és elkezdtem -volna - velük beszélgetni, mire az egyik német-juhászom szép komótosan kijött mellém, és csak nézte őket.
Pont akkor kezdett el morogni, amikor az a bizonyos "vallás" szó hagyta el a fiatalabb hölgy száját....
Amikor megkérdezte, hogy miért morog a kutyám, csak annyit feleltem, Nem tudom, de tegnapelőtt a plébánosunkat is megharapta, amikor el akart csalni a templomba...
Azóta ( 3,5 éve) nem jött egy J(S)EHOVA :) tanú sem...
(Ui.: nem kitaláció, tényleg így történt!)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!