A Filippibeliekhez írt levél 2. rész, 5-11 versét a görög eredetiből hogyan kell értelmezni?

Mindenki másként fordítja, és hozzá is szoktak tenni, de a szószoros értelmében ezt jelenti:

Úgy viszonyuljunk az emberekhez, úgy éljünk, mint Krisztus Jézus, aki tudta, hogy mekkora hatalom adatott neki, hisz ő Isten fia, mégsem élt vele vissza, hanem lemondott minden erejéről, és ugyanúgy élt mint bárki más halandó, egészen a keresztre feszitéséig, ahol mi értünk halt meg, és szenvedett..hogy nekünk ne keljen a saját bűneinkért szenvednünk, ha az ő útján járunk, pedig megtehette volna, hogy leszáll a keresztről, és mindenkit kioszt, mert volt hatalma az egész világ felett, mégsem tette!!

És ezért az áldozatáért Isten az atyj, atya, is felmagasztalta, és a nevének olyan hatalmat adott, hogy Jézus Krisztus nevének kimondására, elhangzására meghajol minden térd, a mennyen, a földön, és még a pokolban is, és valja, hogy Jézus Krisztus az ÚR az Atya Isten dicsőségére.

Nagyjából így gondoltad? De erről nagyon sok kapcsolódó témát tudnék írni...

Kellemes olvasást!

Na jó, akkor engedjétek meg, hogy egy másik fordítás szerint is leírjam, mert a kérdező a Károli Gáspár szerintit közölte, és ez sok más fordítással együt, erősen félrevezető:

(Filippi 2:5-11) Őrizzétek meg magatokban ezt a gondolkodásmódot, amely már Krisztus Jézusban is megvolt, 6 aki, noha Isten formájában létezett, nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen.

7 Nem, hanem megüresítette magát, rabszolgai formát öltött, és emberekhez lett hasonlóvá.

8 Mi több, amikor emberi formában találtatott, megalázta magát, és engedelmes lett egészen a halálig, igen, a kínoszlopon való halálig.

9 Az Isten éppen ezért magasabb állásba is emelte, és kedvesen megadta neki a nevet, amely minden más névnek felette áll,

10 hogy a Jézus nevében minden térd meghajoljon: az égben levőké, a földön levőké és a föld alatt levőké,

11 s minden nyelv nyíltan megvallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Istennek, az Atyának dicsőségére.

Nos ez az Új Világ Fordításból van.

Alpvetően csak kétféle értelmezési változat vetekszik egymással. Az egyik a trinitáriusi nézet, és e szerinti fordítás, a másik pedig az, amelyik elveti a szentháromság nézetét. Ezen kívül vannak persze olyan bibliafordítások is, melyek csak nemes egyszerűséggel, a hitelességre törekedtek (hála Istennek).

A kérdező ezt idézte:

„az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, a ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő.”

Az ÚV azonban így adja vissza a részlet második felét: „aki, noha Isten formájában létezett, nem foglalkozott az elbitorlás [görögül: har·pag·mon′] gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen.” (Az angol RS és TEV is ugyanezt a gondolatot közvetíti.)

Melyik gondolat illik bele a szövegkörnyezetbe? Az 5. vers azt tanácsolja a keresztényeknek, hogy az ott említett területen utánozzák Krisztust. Vajon felszólíthatók arra, hogy ’ne zsákmánynak’, hanem jogosnak tekintsék ’azt, hogy Istennel egyenlők’? Semmiképpen sem! Viszont utánozni tudnak valakit, aki „nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen” (ÚV). (Vesd össze: 1Mózes 3:5.) Ez a fordítás azzal is összhangban van, amit maga Jézus Krisztus mondott: „az Atya nagyobb nálam” (Ján 14:28).

A The Expositor’s Greek Testament ezt írja: „Nem találunk egyetlen olyan írásszöveget sem, ahol a [har·pa′zó] vagy valamilyen képzett alakja [beleértve a har·pag·mon′ formát is] ’birtokol’, ’visszatart’ értelemben szerepelne. Kivétel nélkül ’bitorolni’, ’erőszakkal elvenni’ jelentéssel fordul elő. Nem megengedhető tehát átsiklani a helyes értelmű ’elragad’ kifejezésről egy olyanra, amely teljesen más jelentésű, azaz ’erősen fog’” (Grand Rapids, Mich. W. Robertson Nicoll szerkesztésében, III. köt., 436—7. o.).

De ha Jézus alsóbbrendű Jehovánál, akkor hogyan lehet Jézus neve minden más név fölött való? (Filippi 2:9)

Ez a részlet nem azt jelenti, hogy Jézus személyének meg kell egyeznie Jehova személyével, mivel csak Jehovának van olyan neve, amely teljes mértékben minden más név fölött áll. Amint a Filippi 2. részének a szövegösszefüggése mutatja, Jézus a feltámadása után kapta meg kimagasló nevét. Előtte nem volt ilyen neve. Másrészt Jehova mindig is a legfőbb helyen állt, s pozíciója sosem változott. Az a tény, hogy Jézus nagyobb nevet kapott, mint amilyen neve a feltámadás előtt volt, azt bizonyítja, hogy ő nem ugyanaz a személy, mint Jehova. Amikor Pál azt mondta, hogy Jézus olyan nevet kapott, amely minden más név fölött áll, akkor ezen azt értette, hogy most Isten valamennyi teremtménye közül Jézusnak van a legnagyobb neve.

Szorosan illik e témához ez a vers:

Kolosszé 2:9

A Kár. ezt írja: „Ő benne [Krisztusban] lakozik az istenségnek [görögül: the·o′té·tosz] egész teljessége testileg.” (A Békés.—Dalos., Kat. és ÚRB hasonló gondolatot közvetít.) Az ÚV ezzel szemben ezt írja: „őbenne lakik az isteni jelleg egész teljessége testileg.” Egyes angol és német fordítások az ’istenség’ helyett ’isteni természetet’ írnak. Vesd össze: 2Péter 1:4.)FONTOS!

Való igaz, hogy a Kolosszé 2:9-et nem mindenki magyarázza azonosan. De melyik fordítás van összhangban a kolosszéiaknak írt ihletett levél többi részével? Van-e valami Krisztusban, ami azért a sajátja, mert ő Isten, egy háromság része? Vagy a ’teljesség’, amely benne lakozik, másvalaki döntése alapján lett az övé? A Kolosszé 1:19 (B.—D., Káldi, Kár., Kat.) szerint azért lakozott Krisztusban az egész teljesség, mert az „tetszett az Atyának”. A Maszny. azt írja, hogy „az Isten úgy akarta”.

Akkor kicsoda is Jézus Krisztus? Maga a Mindenható, Teremtő Isten, Jehova?

Én köszönöm a nagyon aprólékos magyarázatot,nekem is tanulságos volt, úgylátom te sokat foglalkozol a teológiával, illetve az igével..

első válaszadó

Fil 2.

1 Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, 2 akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek, ugyanúgy szerettek és egy lélekként ugyanarra törekesztek. 3 Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. 4 Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is. 5 Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. 6 Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, 7 hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. 8 Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. 9 Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, 10 hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, 11 s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

Isten formájában: Gör. morfé = forma, alak: az istenség lényegi sajátosságai és természete tárult elénk a formában. Ez Jézus istenségének világos és egyértelmű kijelentése. Egy ehhez kapcsolódó szó, a metamorfoó = átalakulni, átformálódni fejezi ki Jézus színeváltozását (Mt 17:2; Mk 9:2; vö. Róm 12:2; 1Kor 15:44 kk.; 2Kor 3:18), bár az elsődleges jelentésével Jézus emberi formájára utal. A morfé-t hasonló jelentésében használják: Mk 16:12 (vö. Lk 24:16).

Istennel való egyenlőség: Gör. iszosz = egyenlő, azonos: Ez a szó szerepel a Jn 5,18-ban is, ahol Jézus „az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel” (vö. Jn 10:30-33). Az Újszövetség gyakran jelenti ki azt, hogy Jézus Isten – a Szentháromság második személye (vö. pl. Mk 9:37; Jn 1:1-4.14.18; 8:58; 13:19; 14:9; 17:11; 20:28; ApCsel 20:28; Róm 9:5; Kol 1:15-19; 2:9-10; 1Tim 3:16; Tit 2:13; 2Pét 1:1; Zsid 1:3,8).

Kiüresítette magát: kenoó = üressé tesz, kiürít. Az emberré válásban Istennek, a Fiúnak szükségképpen ki kellett üresítenie magát az istenség és az Isten-volt bizonyos állapotából vagy kiváltságaiból. Azonban teljes Isten és teljes Ember maradt (a hüposztatikus egység tanát végérvényesen a Khakédóni Zsinaton fejtették ki Kr. u. 451-ben). Az arianizmustól befolyásolt szekták tévesen magyarázzák ezt a tant, amikor Jézus istenségét a Jn 14:28-cal („…az Atya nagyobb nálam”) hozzák kapcsolatba, mintha Jézus kisebb lett volna lényegben, mint az Atyaisten; alacsonyabb rangú; vagy akár teremtett létező. Ám a Szentírás azt is tanítja, hogy bizonyos értelemben az Atya is „kap” valamit a Fiútól (pl. Jn 16:15.23). Jézus alárendelte magát (hüpotasszó) az Atyának (1Kor 15:28), „hogy Isten legyen minden mindenben”, de ez egyáltalán nem jelent alacsonyabbrendűséget, hiszen Ő alárendelte magát (hüpotasszó) Máriának és Józsefnek is (Lk 2:51), és a Kol 3:11 azt állítja, hogy „Krisztus minden mindenben”.

Földi élete tartamára lemondott az Isten Fiának kijáró dicsőségről, sőt vállalta a küzdelmes földi életet és halált. Önkiüresítése az áldozat és érdemszerzés előfeltétele volt.

Engedelmessége nagyobb tiszteletet juttatott az Atyának, mint amit a bűn megtagadott tőle. Megdicsőülése az, hogy feltámadásában és mennybemenetelében átvette az Isten Fiát megillető hatalmat és dicsőséget, s mint Istenember imádásunk tárgya.

Az egység akkor valósul meg a hívek közt, ha Krisztus példáját követve önzetlenek és alázatosak. Isten Fia önként lemondott az őt megillető isteni dicsőségről és úgy élt az emberek közt, mint egyszerű ember.

Ugyanazon önmegtagadó, magát megalázó szeretet legyen tulajdonotok, mint a minő Krisztusé volt. Ő mind a mellett, hogy isteni természettel és valósággal birt, s nem lett volna önhittség isteni tulajdonokat sajátjaiúl tartani: kivetközött e végtelen fönségből, s fölvévén az emberi természetet, az emberekhez egészen hasonló lett, a bűnt kivéve, és külsőleg csak mint ember jelent meg, Mások így értelmezik: Ő ugyan birtokában volt isteni természetének, de nem akart azzal kérkedni, azt mutogatni, mint zsákmányát a győző diadalmenetén: hanem elrejté stb.

Jézus Krisztus alázatosságának a példája

„5Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, 6aki midőn az Isten alakjában volt, nem tartotta az Istennel való egyenlőségét oly dolognak, melyhez erőszakosan ragaszkodjék, 7hanem kiüresítette önmagát, felvette a szolga alakját, emberekhez hasonló lett és külsejét tekintve úgy jelent meg, mint ember. 8Megalázta magát, engedelmes lett a halálig és pedig a halálig a keresztfán. 9Ezért az Isten is igen felmagasztalta őt és oly nevet adott neki, mely minden más név fölött van: 10hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon: az égieké, a földieké és az alvilágiaké, 11s minden nyelv vallja az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.”

5. Az apostol inti a híveket, hogy érzéseikben és törekvéseikben Krisztus példáját kövessék és Krisztushoz hasonlók legyenek. — 6. Ennek a versnek görög és latin szövegét úgy lehetne a magyarban szószerint visszaadni: (Krisztus Jézus), aki az Isten alakjában létezvén, az Istennel való egyenlőséget (az Istennel való egyenlőségben) nem tartotta olyan dolognak, melyet erőszakosan (rablással) szerzett ; vagy pedig az utóbbi szavakat így is lehet érteni : nem tartotta olyan dolognak, melyhez erőszakosan kell ragaszkodnia. Mivel a megfelelő görög szót a Szentírásban csak Szt. Pál használja, jelentésének a megállapítására nincs más mód, mint figyelembe venni a szövegben az összefüggést. Minthogy pedig a következőkben azt mondja az apostol, hogy Krisztus Jézus felcserélte az Istenhez hasonló, létezését az emberhez hasonló létezéssel s emberi alakot vett magára, valószínűbbnek látszik az az értelem: hogy Krisztus Jézus nem ragaszkodott erőszakosan az Istennel való egyenlőséghez, hanem hasonló lett hozzánk, emberekhez. — Jézus Krisztus az Isten alakjában volt: Krisztus, a második isteni személy, isteni lényegének és természetének megfelelően isteni dicsőségben és fenségben volt. A megtestesülés előtt az alakja, vagyis a létezési módja a dicsőséges és fenséges isteni létezés volt. — Az Istennel való egyenlőség: Krisztus az Atyaistennel és a Szentlélekkel lényegileg, és a megtestesülés előtt az isteni dicsőség és fenség meg-nyilvánulásában egyenlő. — 7. Ez utóbbiról, az isteni dicsőségben és fenségben való megjelenésről lemondott, belőle kivetkőzött, vagy amint az apostol mondja : kiüresítette magát akkor, amikor felvette a szolga alakját és emberekhez hasonló lett. Az apostol nem mondja egyszerűen, hogy Krisztus ember lett, mert ki akarja fejezni azt a nagy különbséget, amely az emberré lett második isteni személy és a többi ember között van, amint Aranyszájú Szt. János mondja : nemcsak az volt, aminek külseje mutatta, hanem Isten is. Külsejét tekintve úgy jelent meg, mint ember: a görög szöveg szerint ezt a mondatot a következőhöz kell kapcsolni, ilymódon : Amikor külsejét tekintve úgy jelent meg, mint ember, megalázta magát ... — 8. A megtestesülés az isteni dicsőségben élő Krisztus számára önmagának a ki״ üresítése volt, lemondás az isteni dicsőségről, melyhez természete szerint joga volt. Alázatosságának további megnyilvánulása volL azután, hogy mint ember szolgai sorsot és a rabszolga halálát vette magára, lemondott a saját akaratáról, engedelmes lett olyan odaadással és hűséggel, melynek betetőzése lett a halál a keresztfán. — A kereszthalál jelentőségéről lásd Máté 27, 32—38. jegyz. — 9. Felmagasztalta: igen magasra emelte, helyezte. — Oly nevet adott neki, mely minden más név fölött van: olyan nevet, melynek jelentése, tartalma és ereje fölülmúl minden más nevet. Hogy melyik ez a név, azt az apostol a 11. versben mondja meg. — 10. Jézus nevére: az apostol nem azt mondja : az Isten Fiának nevére, vagy : Krisztus nevére, hanem azt a nevet nevezi meg, amelyet az Isten Fia földi életében viselt. Nyilvánvalóan azért, mert Jézus Krisztus felmagasztalása nemcsak azt jelenti, hogy visszatért abba a dicsőségbe, amelyben megtestesülése előtt volt (6. vers), hanem azt is, hogy Jézus Krisztusnak emberi természete is megdicsőült, amely alázatosságának az eszköze volt. Jézus nevére: vagyis az emberré lett Istenfia előtt meghajol minden térd: imádassál kell hódolniuk az égieknek, vagyis az angyaloknak és a szenteknek, a földieknek, a földön élő embereknek és az alvilágiaknak, a kárhozatban szenvedő lelkeknek és a gonosz szellemeknek, kiknek hatalmát az Istenember megtörte. — 11. Iz. 45, 24. (V. ö. Róm. 14, 11.) Izaiás prófétánál az Úristen magának követeli a tiszteletet, hogy előtte meghajoljon minden térd, s őt megvallja minden nyelv. Szt. Pál apostol ezt a hódolatot a megdicsőült Istenember számára követeli, akinek az Atyaisten megadta azt a nevet, melynek kijár az Istent megillető tisztelet, s ez a név : az Úr neve. Az őskereszténység ezzel a névvel nevezte meg a feltámadt, az Isten jobbján ülő Messiást (Kor. I. 12, 3. Csel. 2, 36. stb.) és ezzel a névvel vallotta meg Krisztus istenségét. Az Atyaisten dicsőségére: amint Jézusnak egész megváltói műve, akként a megváltottak imádása is végeredményben mindnyájunk Atyjának, az Atyaistennek dicsőségét szolgálja. — A latin szöveg némiképp megváltoztatja a görögnek az értelmét és ekként adja vissza : minden nyelv vallja meg, hogy az Úr Jézus Krisztus az Atyaistennek a dicsőségében van.

"os en morfh qeou uparxwn oux arpagmon hghsato to einai isa qew, alla eauton ekenwsen morfhn doulou labwn, en omoiwmati anqrwpwn genomenos: kai sxhmati eureqeis ws anqrwpos etapeinwsen eauton genomenos uphkoos mexri qanatou, qanatou de staurou."

Először azt olvassuk: Jézus Istennek formájában létezett. (A "hüparkhón" igenév jelen ideje nem teszi semmivé a következő ige, a "hégészato" aorisztoszát, azaz lényegében: lezárult múlt idejét.) Hogy öröktől fogva-e, az most nem szerepel a bizonyításban; annyi bizonyos, hogy valamivel a szolgai forma, az emberség felöltése előtt már Isten formájában volt. Ez máris zárójelbe teszi a tagadó első gondolatát.

Ha Jézus megüresítette magát, akkor nyilván volt mitől: az "Isten formájától." Az ortodox teológia ezt úgy fogja fel, hogy Jézus egy időre megszüntette isteni hatalma használatát. (Így mondja a Zsidó levél is: "Rövid időre kisebbé tétetett az angyaloknál.")

A "zsákmány" (harpagmosz) kétféle dolgot jelenthet: amit meg kell ragadni, és amihez ragaszkodni kell. Mivel Jézus egyszer már az Isten formájában létezett, nehezen képzelhető el, hogy az első értelemben állna itt a szó. Ő nem ragaszkodott az isteni formához, azaz megüresítette magát.

A "hogy Istennel egyenlő" szavak helyén a görögben általános értelmű főnévi igenév található ("to einai isa qew"), amely semmiféle időviszonyt nem fejez ki, és a legjobb nyersfordítása: "az Istennel egyenlőnek-levés." Ha csak ezt nézzük, akkor megállhat a "zsákmány" szó első értelme is, de a fent taglalt szövegkörnyezettel együtt már nem.

Annál inkább nem, mert Jézus önmegalázásának és felmagasztaltatásának példájával az apostol éppen arra buzdítja a kolosseieket, hogy ne nézzék a maguk hasznát (nyilván mint keresztényeknek volna módjuk, hogy csakis saját épülésükre figyeljenek), hanem tartsák egymást előbbrevalóknak, feljebbvalóknak maguknál (hüperekhón). Jézus is ezt tette: nem maradt meg egyszemélyes dicsőségében, hanem szolgaként vérzett értünk a fán, gyalázatos halált szenvedett - és amellett, hogy nagyobb dicsőséget szerzett magának, önzetlenségével minket is beemelt az Isten kegyelmébe. Szó sincs arról, hogy istenségét csak így szerezhette meg: a "kereszt drámájának" nem ez volt a tétje.