Az adventistáknak van valamiféle történelmi bizonyítékuk arról, hogy a keresztények a 2. században megünnepelték a szombatot?

Szerintem a Biblia megadja a választ :Római lev.14.rész

5 Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot egyformának tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve.

6

Aki ügyel a napra, az Úrért ügyel: és aki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel. Aki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ád az Istennek: és aki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálákat ád az Istennek.

7

Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának:

8

Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.

9

Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjék.

10

Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélőszéke elé.

11

Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja.

12

Azért hát mindenikünk maga ad számot magáról az Istennek.

"annak a korai kereszténység elején is nyoma kellene hogy legyen, pedig nincs"

Ez azért nem így van. Ami mindenkinek egyértelmű, azt nem igen szokták leírni, mert fölösleges. Ha meg mégis leírják, nem biztos, hogy meg is marad az utókornak. Különösen az üldöztetések időszakából nem szoktak fennmaradni dokumentumok: nem csak az embereket végezték ki, de a keresztény iratokat és liturgikus tárgyakat is megsemmisítették.

Viszont a máig élő apostoli hagyomány sok mindent megőrzött, ami lehet hogy még azóta sem lett soha papírra leírva :)

De hogy a témára is válaszoljak:

Krisztus feltámadása óta a vasárnap lett a nagyobb ünnep, viszont a szombat is ünnep maradt továbbra is. Persze nem olyan szigorú megkötésekkel, mint a zsidóknál volt, de akkor is megmaradt ünnepnek.

Ez abból a liturgikus rendből és böjti fegyelemből látszik (mindkettő az apostolokig visszavezethető hagyomány), amit az ortodox egyházak a mai napig változatlan formában megőriztek.

[link]

Az apostoli hagyomány szemszögéből az adventisták álláspontja egyáltalán nem igazolható, de az az álláspont sem, amelyik a szombatot negálja.

A szombat-vasárnap nem "vagy-vagy" hanem "is-is".

Már a Biblia sem támasztja alá a szombat kizárólagosságát, hiába állítják azt, hogy aki vasárnapot tart, az az ördög napját tartja. Viszont akit megfertőzött a szombat tartás miatti felsőbbrendű tudat, ami jellemző rájuk, abból nehéz szabadulni. Valódi megtért adventistával nem is találkoztam még, csak olyannal, aki elfogadta, hogy van Isten és törvényeket tart be, mert azt hiszi ezzel tudja magát megváltani. Olvastam valahol, sajnos nincs meg a forrás, hogy az eredeti szöveg úgy szólt a vasárnappal kapcsolatban, hogy ha már úgyis vasárnap gyűlnek össze a keresztények, akkor a vasárnap legyen a pihenő nap. Mikor ezt elmondtam egy szombatimádó embernek, aki magas tisztséget tölt be az adventista egyházban, akkor azt felelte, hogy ő is hallotta már ezt a hazugságot. Tehát bármi, ami az ellen szól, hogy a szombat nem üdvösségfeltétel, nekik hazugság. Mert ezt akarják hinni.

Péter szokott olyat írni, hogy ezek nem igazak, de annyian vagyunk itt is, akik találkoztak ezzel a tanítással, hogy kizártnak tartom, hogy az ő adventista húsz éve alatt ne futott volna bele, mikor elhangzik a szombati Istentiszteletek alatt is.

Szia!

Talán nem ismeretlen előtted a konzervatív protestáns teológusok hitvallása, mely most a reformáció 499. évfordulóján eléggé dominánsan előtérbe került, mely így hangzik: "Sola Scriptura" - egyedül az Írás.

Nem véletlen ez a jelmondat. Ez élesen szemben áll a katolikus hitvallással: A Biblia és a hagyomány.

A protestánsok nem véletlenül mondták ki ezt az elvet. A hitvalló egyház korai hitehagyása olyan tény, ami az ihletett tekintélyen alapszik és nem kevésbé az egyháztörténelem tekintélyén is. „Működik már” írja Pál „a törvényszegés titkos bűne”. Csak csodálkozni lehet azon, hogy isten népének nagy része Isten kegyelmétől ilyen hamar más evangéliumra hajlott (lásd. II.Thessz. 2:3-8).

Pál azt mondta, hogy maguk a vének közül is támadnak fonák dolgokat beszélő férfiak, és hogy az emberek elhajlanak az igazságtól, de a mesékhez oda fordulnak (ApCsel. 20:29-30, II.Tim. 4:2-4. lásd még: II.Pt. 2. fejezet, Júdás 4, I.Jn. 2:18).Az Egyháztörténelemben jártas tudós, Archibald Bower az alábbi kifejező szavakkal él:

„Ha nem akarunk felülni a hagyománynak, úgy kell hozzá viszonyulnunk, mint egy megrögzött és közismert hazudozóhoz, akinek nem adunk mindaddig hitelt, míg állítását nem támasztja alá egy igaz voltában kétségtelen személy... Igen korai keltezésű hamis és hazug hagyományok vannak, és sok nagy ember, csupa jámbor hiszékenységből vált már becsapottá általuk.” Dawling hasonló vallomást tesz: „A Biblia, mondom, és csakis a Biblia a protestánsok vallása! Egy vérbeli protestáns számára nem mérvadó, hogy milyen korai egy tan eredete, ha nem lelhető fel a Bibliában. Jól tudja az Ószövetségből, hogy tévtanok már voltak az apostolok idejében is, és hogy tollaikat gyakran kellett ezen tévtanok elleni küzdelemre használni. Így tehát ha egy tan elbírálásra kerül, a következő kérdést teszi fel: „Megtalálható-e az ihletett írásokban? Ezt tanította-e Jézus és apostolai? Sőt hozzátesszük, hogyha még Cyprianus vagy Jeromos vagy Augustinus vagy akár a korábbi korok egyházatyái mint Tertullianus, Ignatius vagy Irenaeus tanítanák is a papság tanait és dogmáit (ami mindazonáltal nincs elismerve), a következetes protestáns továbbra is csak azt kérdezi, megtalálható-e ez a tan a Bibliában? Szerepel-e a Jézus és apostolai tanításában? ... Aki csupán a hagyomány tekintélye alapján fogad el egyetlen tant is, az nevezze bár magát annak aminek akarja, ezzel a tettével lelép a protestáns kőszikláról és átlépi azt a határvonalat, amely elválasztja a protestantizmust a pápaságtól. Tette után már nem adhat alapos indokot már arra nézve sem, hogy ugyanazon tekintély alapján mért ne fogadhatná el a katolicizmus többi tanításait és szertartásit is.” A londoni Dr. Cumming így ír a korai egyházatyák tekintélyéről:

„Voltak akiket a rendkívüli képességeik alapján különböztettek meg, voltak akiket ékesszólásuk emelt ki, kevés volt ismert a kegyességéről és túl sok a fanatizmusáról és a babonaságáról. Dr. Delahogue (a Maynoothi Romai Katolikus Kollégium professzora) Eusebius tekintélye kapcsán tett megjegyzése szerint azok az egyházatyák, akik méltán lehettek volna koruk világító szövétnekei, felettébb abban buzgólkodtak, hogy híveiket felkészítsék a rájuk váró vértanúságra, így idejük sem maradhatott az írásra; így tehát a római katolikus hittudós beismerésével nem rendelkezünk a korai századok egyházatyák nézeteinek teljes és korrekt nézeteivel, mindössze azoknak a feljegyzéseit ismerjük, akik nagyobbra tartották az irodalmi hírnevet, mintsem hogy figyelmet tanúsítsanak kötelességeiknek... Az egyházatyák közül a legodaadóbbakat és a legistenfélőbbeket lekötötte a nyájaik oktatása; míg a hiúbbakat és a nagyratörőbbeket az értekezések készítése. Ha mindazok az egyházatyák, akik az adott kort jelentőssé tették felfogásaikat írásba foglalták volna, akkor korrekt ábrázolást nyernénk az egyházatyák egyházának teológiájáról. Mivel azonban csak kevesen tették ezt (és az ő írásaikból is sok elveszett, vagy csak részben maradt fenn) és ezt is a kevésbé odaadók és lelkileg gondolkodók közül, igazságtalannak, jogtalannak tartom az első századok teológiáját, azon kevés egyházatyák írásaiból megítélni, akik korunkra fennmaradtak. Jogtalannak tartom, mint ahogy annak tartanám azt is, ha a XIX. sz. teológiáját Newmann prédikációi, Dr. Cvandlich szónoklatai, és a néhai Edward Irving különböző oktatásai alapján akarnák megítélni.”

Végül Dr. Adam Clarktól ( :-) ) származnak a következő döntő sorok: „Ezennel bizonnyal állíthatjuk, hogy nincs olyan igazság az ortodox hitvallásban, amit tekintélye ne tudna bizonyítani; és nincs olyan eretnekség, ami szégyent hozhatna a katolikus egyházra és ne vonná felelősségre bűnrészességét. Ha a tanról van szó, előttem nincs tekintély. Az Isten szava az egyedüli hitvallásom. Sok ponton fordulhatok a görög és a latin egyházatyákhoz, hogy megtudjam, ők mit hittek és hogy tisztelt gyülekezeteik hívei mit hittek; de mindezek után vissza kell fordulnom Isten szavához, hogy megtudjam mi az, mit nekem hinnem kell.”

Élete során erről tett vallomást:

„Vigyázzunk, hogyan idézzük az egyházatyákat az evangélium tanainak bizonyítására; mert aki jól ismeri ôket tudja, hogy sok témakörben egyik végletből a másikba estek vagy össze-vissza zagyváltak vagy tücsköt bogarat összehordtak.”

Bizonyos, hogy a vasárnap nyugalomnapi érvénye nem támasztható alá a Szentírás alapján, mert az Isten szava semmi említést nem tesz erről az intézményről. A katolikus (hagyományt elfogadó) elvet teszik szükségszerűen magukénak mindazok, akik a hét első napjának szentsége mellett állnak ki, tudniillik az egyházatyák írásai és az egyház hagyományai nyújtanak egyedüli támaszt ennek a napnak.

Üdv. Péter