Te hiszel Istenben, vallásos vagy? Ha igen, miért, ha nem miért?
# 23/
Teljesen mindegy hogy Allah, vagy Visnu, esetleg Zeusz -nak nevezed azt amit a Magyarok Istennek neveznek, bárhogyan is egy és ugyanarról van szó, gyakran egymástól nagyon eltérő ábrázolásokban és elbeszélésekben.
Szerintem Isten nem teremtett semmit, Isten mindenné fejlődött, én minden létezővel és veled együtt Isten fejleménye vagyok, nem teremtménye.
"Szerintem Isten nem teremtett semmit, Isten mindenné fejlődött, én minden létezővel és veled együtt Isten fejleménye vagyok, nem teremtménye."
Ezt nem tudjuk cáfolni, csak a probléma az, ha teszel egy állítást, akkor neked kell alátámasztani. Ennyi erővel mondhatom azt, Bertrand Russel hasonlatával élve, hogy a Jupiter és a Mars között repül egy akkora teáskanna, amit a teleszkópok sem látnak és bizonyítsd, hogy nem. Amit leírtál a saját véleményed, amit semmi nem támaszt alá, még egy 2000 éves könyv sem.
#32 Az az igazság, hogy pelgrim istenképét annyiban tudjuk cáfolni, hogy amit ő leírt, az összeegyeztethetlen azzal, amit többi istenekről leírtak. Így tehát nem mindegy, hogy Zeusznak, Visnunak, vagy akárminek hívjuk. Mert Zeusz vagy Visnu vagy akármi nem volt képes ilyesmire. Ez pelgrim személyes istenképe, ami pont olyan, ahogy ő gondolja, és meg kell különböztetni a többi istenképtől. Egyébként az nem befolyásolja a valóságot, hogy hány és milyen istenképeink vannak raktáron. Talán, ha egy igaz belőlük, talán egy sem.
Viszont az a jó pelgrim istenképében, hogy önmagában vizsgálva tényleg megcáfolhatatlan, mert nem mást tesz ő, mint elnevezi istennek az "alaphalmazt", valami olyasmit, amit egyébként sem vitatnánk, aminek az alaptulajdonságairól szintén meg tudunk egyezni. Csak én nem hívom istennek, bár akár annak is hívhatnám, ha egyértelmű lenne, hogy ennek semmi köze az ilyen-olyan vallások "láthatatlan erős ember" isteneihez.
hogy ki mit hisz,pld Allah, vagy Zeusz?
nos igen amint itt írta is egy ateista hogy pld aki nem hisz pld Zeuszban valahol ő is ateista.
értem a célzást és van benne valami.
had mondjak ezek re valamit.
és ez nem az ateistának szól,csak egy megjegyzés vélemény.
sokan szokták azt kérdezni,hogy pld te melyik vallású vagy?
te melyik Istenben hiszel?
hisz oly sok van.
hát bizony van egy pár vallás ilt Isten hit.
de melyik az igaz? melyik az igaz út?az egy igaz Isten?
nos Jézus.
Jézus azt mondta,én vagyok az út az igazság,senki sem mehet az atyához csak is én általam.
és csak is Jézus volt az aki bizonyságot hozott, aki utat mutatott aki meg mutatta az igaz Istent.
és aki velünk van most és mind öröké.
és aki valós személy és a földön járt,hogy az igazságot híré adja.
és aki az életét adta minden emberért.
"nos Jézus.
Jézus azt mondta,én vagyok az út az igazság,senki sem mehet az atyához csak is én általam.
és csak is Jézus volt az aki bizonyságot hozott, aki utat mutatott aki meg mutatta az igaz Istent.
és aki velünk van most és mind öröké.
és aki valós személy és a földön járt,hogy az igazságot híré adja.
és aki az életét adta minden emberért."
Jézus ezt mondta, Mohamed szintén, Afrikában egy törzs istene szintén. Tehát abból, hogy egy könyvben le van írva, hogy Jézus ezt mondta nem lesz igaz a kereszténység szerintem.
lehet hogy más tanítók is mondtak ezt azt,de egy sem volt Isten fia mint Jézus.
sok sok tanító s próféta volt abban az időben,de nem véletlen hogy csak Jézus neve maradt fen,és fen is marad az idők végezetéig.
a tanítványa meg csak azt írta le amit Jézus tanított neki,ilt ahogyan ő látta Jézust.és ez is fontos hogy ő látta....
mert Jézus parancsban adta nekik is,hogy menjetek és hirdessétek az igét.
s hogy a fordítások során az eredeti bibliát itt ott át írták?
igen már nem pontos mása az eredetinek.
de nem oly nagy eltérésben hogy ne tükrözné vissza az eredetit.
de valójában hogy melyik az igaz vallás,azt mindenkinek a saját szívében kel éreznie.
és én bár keresztény vagyok,de mások vallását is tiszteletben tartom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!