Csak szerintem agymosás a kereszténység, és arra használják a vallást, hogy uralkodjanak az elméken?
Nem csak szerinted, hanem sok értelmes ember szerint is.
és nem csak a kereszténység, minden vallás ilyen.
# 7
"A legnagyobb probléma azzal van, hogy az embernek egyszerűen nem lehetnek önálló gondolatai, semmiről sem vélekedhet másképp. Vagyis éppenséggel vélekedhet, csak akkor komoly nyomást gyakorolnak rá. Így előbb utóbb választani kell, vagy behódol, vagy kilép.
Inkább a saját hit és világszemlélet mellet vagyok. Szeretek kérdezni, elfogulatlan válaszokat kapni és a saját válaszaimra rálelni. A fanatizmus ezzel szemben megrémiszt..."
A fanatizmus egyik leggyakoribb és tegyük hozzá, legrémísztőbb formája, amikor az ember saját maga irányába fanatikus: csak az az igaz amire ő jött, rá, amit más mond az csak hülyeség lehet, csak az az igaz, amit ő mond, mert ő az igaz, a többi mindenki hamis és félre akar vezetni. Nem csak egoizmus, de mások irányába rosszindulatú feltételezés van az ilyen gondolkodás hátterében.
Kamaszkorban ez bizonyos mértékig normális jelenség, de felnőtt korban ez komoly frusztrációra utal, amit nem ártana osrvosilag kezelni.
Először is: a Bibliát nagy "B"-vel kezdjük.
Másodszor. A hit általi elmélyülés forrása nem az írott szó.
Benned zajlik, és Te vagy a forrás. A Biblia csupán "útmutatás".
Harmadszor: Isten (tudod "I"-vel)nem egy tudakozó vagy szakszervíz arra, hogy a világban történő szörnyűségekre megoldást találjunk, sokkal inkább egy szellemi beteljesedés, egy utópikusnak ható tökéletesség, ami segít
a lehető legjobb személlyé válni, és normális életet élni.
Az anyagiság egy terhes múlandóság tele buktatókkal. A Hit
egy gumimatrac, hogy ne süllyedj el, és fulladj bele.
Szerintem a média is elég nagy agymosás. Ha fenntartásaid vannak, akkor mérlegelj. Az egyházi tevékenység sokkal inkább az, de maga a kereszténység nem az. A jó utat nem kell hirdetni, ha benned van. Tudni fogod.
"Valamint semmi kézzel fogható bizonyítékunk nincs Jézusról, ami egyértelmű, hogy az övé volt."
Ha a wikipédián megnézed a "Historicity of Jesus"-t, ott az található, hogy:
"There is 'near universal consensus' among scholars that Jesus existed historically."
vagyis magyarul: Majdnem egyöntetű a konszenzus arról a tudósok között, hogy Jézus történelmileg létezett.
A Biblián kívül ott vannak pl. Cornelius Tacitus, Suetonius, és Josephus Flavius írásai, amelyekben szó van Jézusról, mint történelmi személyről.
Aztán ott vannak az 1. és 2. századi egyházatyák írásai, akik pl. az apostolokat is történelmileg létező személyeknek írják le, pl. Szent Polikárp János apostol tanítványa volt.
"Az Ószövetség egy indulatos, számító istent mutat be, akiben ha nem bíznak a hívei megbünteti/megöli őket."
Az is az Ószövetségben van pl. hogy:
Hóseás 11:2-4
"Minél jobban hívtam őket, annál jobban távolodtak tőlem: a Baaloknak áldoztak, és a bálványoknak tömjéneztek. Pedig én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem tudták, hogy én viseltem gondjukat. Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint mikor valaki arcához emeli gyermekét: jóságosan enni adtam nekik."
"Az Ószövetség egy indulatos, számító istent mutat be, akiben ha nem bíznak a hívei megbünteti/megöli őket."
Az is az Ószövetségben van pl. hogy:
Hóseás 11:2-4
"Minél jobban hívtam őket, annál jobban távolodtak tőlem: a Baaloknak áldoztak, és a bálványoknak tömjéneztek. Pedig én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem tudták, hogy én viseltem gondjukat. Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint mikor valaki arcához emeli gyermekét: jóságosan enni adtam nekik."
Ettől még az ellentmondásosság nincs feloldva,mert Jézus nem tanított olyat,hogy bántsuk,vagy öljük meg a másikat.
Szeretném kicsit pontosítani az agymosás fogalmát, mert itt sokan csak az egyik fő jellemzőjét nézik. És ettől a szóban forgó jelenség nem is az, nem agymosás.
Az agymosást egy, az emberek által nagyon nem igényelt cél elfogadására találták ki. A lényege, hogy ebereket, akinek más az elképzelésük, más a céljuk, megfelelő eszközökkel rávesznek arra, hogy "önként" gondolkodjanak másképp: úgy ahogy az agymosó szeretné.
Csakhogy a vallás szükségletként alakult ki, és sokak számára ma is az. A vallásos ember bizonyos mértékig sérülékeny. Erre rá lehet játszani, és ezeket az embereket lehet befolyásolni. Nem feltétlenül rossz cél érdekében, inkább az irányíthatóság érdekében.
A vallások egyes képviselői (ez rendkívül fontos, mert egyáltalán nem minden képviselője ilyen, csak a rosszindulatú, hitvány, hataloméhes része) tehát az agymosáshoz hasonló módszereket alkalmaz(hat)nak olyan embereken, akiknek szükségük van a vallásra, önként hallgatják a "tanításokat". Ez döntő különbség az agymosással szemben, ahol az embereket kényszerítik a "tanok" meghallgatására. Még akkor is, ha később látszólag önként mennek, mert erre nevelték (agymosták) őket.
A vallás ennek csak egy eszköze és része. A családban, iskola, TV, ugyan azt a hipnotikus parancsokat szajkózzák. Nagyjából ezeknek a dolgoknak mind egy a lényege. Mások rabszolga sorba állítása. És a tudatos ellenállás letörése. Hogy azon egyéneket szolgálja akik ezt művelik. Az egész alapja hogy nagy tömegeknek ugyan azokat a demagógokat szajkózzák. A családokban a szülők ugyan ezt művelik. És ezek közül kivétel nélkül mindegyik ilyen dolog arra épít hogy te mások alárendeltje vagy! Meg másokat kell szolgálnod. Ez van körítve egy Jutalom/Büntetés alapú feltéttel. De itt sem kell messzire menni. Szerinted a válasziró %-ban hasznos válaszokat ad funkció mire való? Ez van körítve óvoda, iskola, munkahely, ahol olyan terheléseket kapsz hogy ebből ki lépni sem tudsz.
Amitől meg ezek a hitrendszerek tartózkodnak. Sőt egyenesen büntetik azok a tanok amik azt fejtegetik hogy bizony senkinek nem érdeke hogy téged csak úgy önzetlenül szolgáljon. Az hogy amit „szeretetnek” hívnak az nem más mint hogy másokon keresztül hogy elégítsük ki igényeinket. Beállítva ezt úgy hogy ez a másiknak érdeke akkor is ha nem minden áron! Itt az urak azok akik hatékonyan ezt mások viselkedésének mechanizmusát ismerve ösztönösen megtanulják. A szolgák meg azok akiket túlzottan az érzelmeik irányítanak. Gondolkodás helyett a betáplált parancsok futnak le a fejükben. És képtelenek megállni, elgondolkozni azon hogy mit míért is tesznek. Képtelenek ezeken a programozásokon túljutni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!