Gyónás nélkül semmiképp sem szabad szentáldozni? 25 vagyok,12 évesen gyóntam először és utoljára, viszont nagyon szeretnék szentáldozni, de gyónni nem aakrok elmenni. Lehet?

Ha gyónást hülyeségnek tartod, hogy tarthatod fontosnak a vallás többi részét? Vagy azzal együtt, vagy sehogy, mert ennek is semmi értelme, hogy egy adott vallás hithű követőjének mondod magad, miközben csak azt fogadod el belőle, ami neked tetszik.

Ha így nem tetszik, akkor ne ezt a vallást kövesd.

az Egyház parancsa szerint egyszer egy évben kötelező gyónni

tehát ezért kell

egyébként lehet menni áldozni gyónás nélkül is, mert a bocsánatos bűnöket nem kötelező meggyónni

de esetedsre ez nem vonatkozik, hisz az éves kötelező gyónást elmulasztottad

Ebből arra következtetek, hogy szerinted

1. "nem százas", aki nem hisz Istenben. Ez így magában is eléggé "érdekes" meglátás.

2. nincs más vallás a Tieden kívül. Nem sokkal kevésbé dogmatikus (hogy kerüljem az "egyszerű" jelzőt) meglátás, mint az előző.

Összegezve; a legtöbb hívőt elnézve odaillesz közéjük, de inkább valamilyen hitgyülekezetet ajánlanék. Bár az álszentség rájuk se jellemző úgy általánosságban.

Nézdd meg:

[link] Útmutató egy jó gyónáshoz

[link] a Hét Szentség leírása

Vád: „A gyónást nem Jézus rendelte.”

A bűnbocsánat szentségét igenis Jézus rendelte, egészen világosan (Ján. 20, 23), Ebből pedig világosan folyik az Anyaszentegyháznak az a joga, hogy pontos bűnbevallást is követeljen, mert másképp lehetetlen lenne Jézus rendelése szerint okosan és igazságosan eldönteni, vajon ebben vagy abban az esetben a pap mint az Egyház képviselője "megbocsássa"-e a bűnöket, vagy "megtartsa". Ha nincs gyónás, akkor honnan tudja a pap, mit kell megbocsátania s mit megtartania? Osztogassa a bűnbocsánatot ész nélkül? Adjon bocsánatot a javulni nem akaró méltatlannak s tartsa fenn a bűneit éppen a bánkódónak? S honnan szerezzen a pap másképpen biztosítékot arra nézve, hogy a bűnös komolyan meg is akar térni, bűnét igazán megbánta-e s meg akar javulni?

Vád: „A gyónást a IV. lateráni zsinat hozta be 1215-ben.”

A lateráni zsinat csak azt a törvényt állította fel, hogy minden katolikusnak legalább évenkint egyszer kell gyónnia s áldoznia. De a gyónást magát (és az áldozást) nem a zsinat hozta be, mert az megvolt a kereszténység legelejétől kezdve. A 2. és 3. század eretnekségei, pl. a montanizmus és novatianizmus, éppen azzal vádolták az Egyházat, hogy nagyon is könnyen megbocsátja a bűnöket. Aranyszájú Szent János beszél egy feltűnő esetről, amikor egy gyóntató pap a gyónás körül visszaélést követett el; ez pedig a 4. században történt. A gyakori gyónást már Szent Benedek († 547) szerzetesei gyakorolták. Valótlan beszéd tehát, hogy a gyónást csak a 13. században hozták volna be.

Vád: „Én csak az Istennek gyónok.”

Te akarod meghatározni, bűnös ember, mi elég a bűnbocsánatra? Nem az Isten határozza-e azt meg, az, akit te megbántottál? Mióta szokás az, hogy a vétkes szabja meg, hogyan tesz eleget vétkéért? Aki vétkes és bocsánatot óhajt, ne maga akarja megszabni a kegyelem feltételeit, hanem azt keresse, milyen feltételekhez kötötte a megbántott Isten a bűnbocsánatot!

Ha Krisztus Urunk a papságra bízta a bűnbocsánat osztását, vagy pedig a bűnök megtartását a mennyben is (Ján. 20, 23), akkor bizony nem elég, ha csak "az Istennek" akarsz gyónni! Gyónhatsz, de Isten feloldozást nem ad, mert azt az Egyházra bízta.

Vád: „A pap is bűnös ember, hogyan lehet ő a lelkiismeretek bírája?”

A pap mint bűnös ember maga is köteles gyónni. Mint lelkiatya azonban nem a saját ártatlansága vagy életszentsége alapján ítélkezik, hanem mint Krisztus felkentje s megbízottja.

Vád: „A gyónás erkölcstelen, mert benne szemérmetlen dolgokról is van szó.”

Hát ha valaki hasonló ügyekkel az orvos vagy a bíró elé kerül, nem köteles-e ott is őszintén bevallani bizonyos, nem éppen napvilágra vágyó dolgokat? S nem éppen a VI. és IX. parancs körüli bűnök azok, amelyekben az emberek leginkább esnek az önámítás és szépítgetés veszedelmébe, hacsak őszintén s becsületesen meg nem vallják a gyónásban erre vonatkozó ballépéseiket is? Elvégre visszaélni a legszentebb és legkomolyabb dolgokkal is lehet, de vajon ezért meg kell-e szüntetni a szükséges és mindenképp hasznos intézményeket, főleg ha azok nyilvánvalóan Jézus rendelésén alapulnak?

Ne a gyónástól féltsék az erkölcs nemes buzgalmú őrei a hívek lelki tisztaságát! Valóban ne! Van más tényező elég, amitől jobban félthetnék azt! Ők azonban csak ott látnak veszélyt, ahol éppen a leghatározottabb lélektisztogatás s legkomolyabb erkölcsvédelem folyik, a legsikeresebb harc a bűn és erkölcstelenség ellen. Mi ez? Magyarán: egyszerű képmutatás!

Vád: „A papok azért sürgetik a gyónást, hogy ezáltal megtudják a családok titkait s uralkodjanak a lelkeken.”

Gyermekes elképzelés! A gyóntatók nagyon kevés "családi titkot" tudnak meg a gyónásból, mert pl. a gyónásban neveket említeni nem is szabad s a legtöbb gyónásban nyoma sincs semmiféle családi "titok" felderítésének. Akkor már sokkal inkább az orvosi gyakorlatot kellene eltörölni ezen a címen!

Azonkívül a papnak úgysem szabad semmit sem bármily értelemben is felhasználni, amit a gyónásból megtud; ez a "titok"-vadászat tehát a gyakorlatban semmit sem használna neki. "Uralkodni" ezen az úton meg ugyancsak nem volna módja neki! Egyébként "uralkodni" a lelkeken: mit jelent ez? A pap igenis vezetni akarja a lelket, mert ez a Krisztustól rendelt kötelessége, de mire? Vezetni az igazság és kötelesség útján, visszatartani a rossztól, buzdítani s lelkesíteni az erényre, tisztaságra, szeretetre, lelkiismeretességre. Olyan nagy baj ez? Olyan veszedelmes "uralkodás" ez?

Vád: „A gyónás könnyelmű továbbvétkezésre csábit. "Úgyis meggyónom", mondják sokan s utána éppúgy vétkeznek, mint azelőtt.”

Aki így tesz és érez, az érvénytelenül is gyónik. A bűnbocsánatnak ugyanis nem a gyónás egyedül a lényeges feltétele, hanem még inkább a mély és őszinte bánat, valamint a komoly és elhatározott erősfogadás. Ha egyesek komoly erősfogadás nélkül gyónnak, azok magukat csalják meg, de ezek szerint nem is lehet a gyónás intézményének értékét megítélni. Valóságban éppen az őszinte gyónás és bánat szokott a bűn elkerülésének s életünk megjobbításának bámulatos erejű eszköze lenni. Az emberek az igazi gyónás által nem könnyelműbbek, hanem ellenkezőleg, komolyabbak, jobbak, erkölcsösebbek, hősiesebbek lesznek.

Vád: „Az Egyház régen pénzért osztogatta a bűnbocsánatot.”

Ez a mese is a legrosszabb fajta hitvitázó irodalom és vallásgyűlölet kitalálása. Soha az Egyház bűnbocsánatot pénzért se nem ígért, se nem adott. A búcsúk elnyerését néha bizonyos jócélú adakozáshoz kötötte mint feltételhez s ezt, megengedjük, Luther korában egyes túlbuzgó szerzetesek oly ügyetlenül és ferdítve hirdették, mintha maga a jótékonycélú adomány lenne a búcsú megszerzésének ára. Ezt azonban az Egyház sohasem tanította s a búcsúval való visszaélések ellen maga is azonnal közbelépett. A búcsú egyébként maga sem "bűnbocsátás", hanem csak bizonyos ideiglenes büntetések elengedése az Egyház oldozó és kötő hatalma alapján.

= A bűnbocsánat / kiengesztelődés szentsége =

A papi megbocsátás az Ószövetségben

Lev 4,13-21 – „miután a pap a közösség tagjain elvégezte az engesztelés szertartását, vétkük bocsánatot nyer.”

Lev 5,14-26 – A bűn jóvátételéhez a papokhoz kellett fordulni, akik elvégezték az engesztelés szertartását, hogy a bűnös megkapja a bocsánatot. (vö. Lev 4,27-33; Szám 5,8)

A bűnvallomást mások előtt mondják el a Bibliában

Lev 5,5-6; Szám 5,6-7 – A papok előtt tett bűnvallomás.

Szám 21,7 – A nép megvallotta Mózesnek bűneit, és közbenjárását kérte.

Neh 9,2-3 – Az izraeliták közösségi bűnvallomást tartotta.

Mt 3,6 – „Megvallották bűneiket, s ő megkeresztelte őket” (vö. Mk 1,5)

ApCsel 19,18 – „Sok hívő is előállt, beismerték és elmondták saját mesterkedéseiket.”

Jak 5,14.16 – „Hívassa el az Egyház elöljáróit… Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket”

Jézusnak hatalma van megbocsátani a bűnt

Mt 9,1-8 – A béna meggyógyítása: „az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” (vö. Mk 2,10)

Lk 7,48 – „Bűneid bocsánatot nyernek.”

ApCsel 2,38 – „keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára.”

1Jn 1,9 – „Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít minket.”

Jézus ezt a bűnmegbocsátó hatalmát átadja papjainak

Mt 16,19 – Jézus Péternek adja a bűnök felett is érvényes „oldó-kötő” hatalmát.

Mt 18,18 – Jézus átadja a többi apostolnak is az oldás-kötés hatalmát.

Jn 20,21 – „Jézus megismételte: "Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket."”

Jn 20,23 – „Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.”

Jn 20,22 – „rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket!” (vö. Ter 2,7)

2Kor 5,17-20 – „Isten… akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott… ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!”

Jak 5,14-15 – „Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte… ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer.”